1st Camambert Contest 2009

Eljött az idő, eredményt kell hirdetni. Se nem csűrném, se nem csavarnám tovább a szót, egy a lényeg, ami a lényeg, hogy ki kell derülnie, ki is nyerte a sajtot. Ez pedig nem más, mint aki a legközelebb tippelt a kérdéses távolsághoz. Na de mi is ez a távolság? És vajon melyik tippelőnk tippjének, illetve a kérdéses távolságnak különbsége minimális? Úgy is mondhatnám, ki célzott a lehetőségekhez mérten a legjobban? Közelítsük meg máshonnan a kérdést. Kinek a keze remegett meg legkevésbé, mikor tippelésre adta a fejét? Ki pötyögte be azt a számot, aminél nem érkezett közelebbi tipp sem előzőleg, sem a továbbiakban?

Egy kicsit tegyük félre ezt a gondolatmenetet, de ne felejtsük el, mert később még szükség lesz rá. Amikor kedden elmentem futni, még nem tudtam, hogy a bejárt útvonal úthossza meghatározó lesz egy szerencsés ember életében, mivel egy francia camambert sajtot nyer azzal, hogy olyan számot ad le, ami leginkább megfelel a támasztott követelményeknek. A választ arra a kérdésre keressük, hogy vajon mekkora méterben mért távolságot tettem meg kedden este, ami ugyanúgy indult, mint bármelyik másik kedd. De nem ugyanúgy ért véget. Egy különleges kedd este volt. Még soha nem futottam pontosan ekkora távolságot. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna pontosan ennyit futni. Egészen biztos vagyok benne, hogy vagy egy kicsivel előbb, vagy egy hajszállal később hagyom abba a mozgást, és akkor kész, vége. Ennek a kedd estének különlegesnek kellett lennie. Ez volt ugyanis az az este, amikor a kérdéses távot lefutva, jóleső fáradtsággal a lábaimban gép elé merészkedtem, és megírtam azt a bejegyzést, ami most valakinek az életét megváltoztatja. De ki ő?

Talán Géza, akinek tippje matematikai alapokon viszonylag nagy esélyt adott, de az élet felülírta ezt? Vagy Ági, akit a sajt iránti vágy már közelebbi tippre vezette a helyes megoldáshoz? Netán Süni, aki két szigetkört is kinéz belőlem? Donát, aki két tipp után harmadszor is bepróbálkozott (moderálva), pedig már a második tippjét sem tudom elfogadni, és az első tippje is eleve megfosztotta a nyerés lehetőségétől? Vagy egy másik szerencsés nyertest kell köszöntenünk?

Eredményhirdetés következik. A kérdéses távolság (dobpergés…) 8489 méter (tada.wav)!

A tippelők sorrendje különbség szerint növekvő sorrendben (zárójelben a különbséggel [m]):

1. Zsuzsi (243)

2. Zoli (819)

3. Donát (819)

4. Ági (1599)

5. Süni (2211)

6. Csongor (4991)

7. Viktor (5655)

8. Kati (6489)

9. Géza (8489)

Az útvonal itt tekinthető meg: http://www.gmap-pedometer.com/?r=2667486

Süni kérdésére válaszolva 48:15 volt az idő. Hogy ne kelljen kiszámolgatni senkinek, ez 5:41-es tempó.

Gratulálok a győztesnek, és innen üzenem, hogy vigyázzon, mertmost hirtelen sok barátja lesz :)

, ,

7 Comments


Száz macska, kilenc macska

Hogy Süni is örüljön, írok egy rövidet. Sok itt a macska. Futkosásaim alatt észrevettem, hogy pár helyen az utcára dobálva hevernek cuccok. Kétségtelenül lomtalanítás folyt/folyik mostanában Villeneuve-Loubet-ben, de hogy miket dobálnak ki az emberek, az a kemény. Láttam egy gyönyörű, fából készült ágykeretet tartólécekkel, szépen megmunkálva; láttam síléceket; komplett tükörkészlet, aminek semmi baja, és hasonlók, amikre nem emlékszem. Ennyi kacatból egy otthoni réti N típusú állampolgár kiskirályságot tudna fenntartani továbbértékesítéssel :)

A másik véglet (még vasárnap történt) az volt, amikor a taxival elértünk egy körforgalomba, ami előtt megállt egy autós, és az út szélén állva, a járdáról hugyolt a fűre. Rájött a szükség kérelhetetlenül, és már ez is vicces lenne, de az igazán jó dolog akkor esett le, amikor tovább haladva más szögből nyertem rápillantást a helyzetre; ekkor konstatálhattam, hogy kármentés folyik, a kérlelhetetlen szükség még az autóban rájött, és egy gyönyörű Afrika-forma éktelenkedett a nadrágján. Ilyet is látni :)

azure

Hogy legyen kép is, beteszek egy fotót, ami a munkahelyen készült. Ragyogó napsütésben látszik, hogy miért szerepel az azúr a part nevében. A képen ennek nyoma sincs, de higgyétek el :D Most 8:53-kor 10 °C van, pár óra múlva lesz 21 is. Az előző posztnál ma éjfélig lehet még tippelni a sajtért annak, aki eddig nem tette meg. Indulok az utolsó itteni munkanapomra. Blogolvasók, szevasztok!

, ,

2 Comments


Miért? Sajt!

Remélem, hogy nem létezik sajtmérgezés, mert lassan esélyes a dolog. Napi kétszer eszem sajtokat, és nem keveset. Ma például ebédhez (főétel + saláta és dupla desszert után) megettem két különböző lágysajtot. Aztán nemrég vacsorára egy kis (nem is olyan kis) camambert, egy kis roquefort, majd mozzarella. Emellett ettem sonkákat (emmentali ízesítésűt), meg már kétszer halat is. A reggelire elfogyasztott Kinder tejes bigyó, majd joghurt után azt hiszem megegyezhetünk abban, hogy nem fehérjehiányos a táplálkozásom. A sajtok zseniálisan jók, úgyhogy lehet sajnálni, de nem muszáj.
image006
Az idő továbbra is mosolyt fakasztóan szép, éjfél felé közeledve van most 9 °C, napközben 18-20 körül lehet. Gyalog járok dolgozni, és az azért feeling, amikor reggel virágok között sétálok fel a hegyre csaholó kiskutya módjára követő kardos lepke kíséretében. Hogy ne legyen minden jó, arról a TI biztonsági szolgálata gondoskodik, akikre szükség van, főleg így május, a szeretet ünnepe felé, mert mint tudjuk, sok köcsög van. Amikor hétfőn odamentem az angolt törő útonállókhoz, nagyjából 10 percig ment a taktikai semmittevés, amit rádiózással álcáztak. A főnököm nevét nem értették, és kibetűznöm is csak ötödjére sikerült. Vagyis nekem sikerült elsőre is, de eltartott egy ideig, mire megértették. Totál francia neve van egyébként. Aztán mikor megegyeztünk, hogy hogy hívják, akkor a bentiek nem találták, és üzenték nekem, hogy ilyen emberük nincs. Közben egy kedves román kolléga autóval érkezve látta, hogy megpróbálok bejutni, és félreállt, hogy ha végzünk, felvisz. Aztán megunta, mert nem sikerült dűlőre jutni.
Legutóbb 4 hét alatt nem sikerült mágneskártyát csináltatnom, pedig minden héten kétszer próbálkoztam, úgyhogy végig ideiglenes kártyával szaladgáltam. Most első nap már megvolt a dolog, ráadásul ők írtak levelet! Azon az apróságon nem érdemes fennakadni, hogy össze van lapítva a képem rajta, részletkérdés. De már tegnap gyanús volt, hogy kifelé nem nyitotta a forgóajtót, de akkor még at hittem, hogy rosszul jár az órám, és már elmúlt 6, de ma reggel befelé sem működött. A recepciós hölggyel megnézettem a kártyát, és valami teljesen alap kattintással meg is oldotta a kérdést. Utólag belegondolva nem csodálkozom, a csávó, aki csinálta, az angol mondataimra franciául reagált.

- Good afternoon!

- Bonjour.

- I’m here because of my badge.

- Reviennent 10 minutes plus tard.

- Sorry?

- Ten minút!

A csávó a felhasználónevét egy ujjal pötyögte be kb fél perc alatt (8 karakter).

kardoslepke

A munkát újfent hanyagolnám, viszont a lakás megörvendeztetett pár érdekes dologgal elektromosság oldalról. Biztos azért szórakozik velem, mert villamosmérnök vagyok, így hát értenem kéne a lelkét, de nem. Vasárnap este megjöttem, minden jó volt, minden működött. Hétfő este munka után kezdtem fázni, gondoltam feljebb veszem a fűtést, de már feljebb volt véve, viszont a fűtőtestek tök hidegek voltak. Néztem a kazánt, vagy mit, és nyomhattam, tekerhettem bármit, meg se mozdult. Ez azt jelentette, hogy nem volt melegvíz sem, ami eléggé érvágás volt zuhanyzás előtt. Ma este se volt semmi javulás, így megnéztem a biztosítékokat. Az egyik foglalat más, mint a többi, és úgy tűnik, hogy abban lötyög a biztosíték, és nem is érintkezik, de ez eddig is így volt, nem lehet ez a baj. Próbálom, nem jó. Próbálom máshogy, nem jó. Már kezdtem rákészülni, hogy hideg vízzel fogok lezuhanyozni, amikor elment az áram az egész lakásban. Nyilván én rontottam el valamit, bár a teljes cucc le- majd felkapcsolása sem hatotta meg a fogyasztókat, hogy a szinuszos feszültségforrást hasznos munkavégzésre bírják. Gondoltam, hogy hagyom a fenébe az egészet, oszt elmegyek futni, erre visszajött minden. Minden, még a fűtés is. Ha ezt valaki megmagyarázza, azt Nobel-díjra jelölöm.

Hogy kicsit meghozzam a kommentelési kedvet, a Csongornál látottakat alkalmazom, és jutalmat ajánlok fel. Itt nincsenek olyan érdekes és soha nem látott dolgok, mint Afrikában, úgyhogy itt tippelni lehet. Felajánlok egy camambert sajtot, és akár dedikálom is annak, aki legpontosabban megtippeli, hogy hány métert futottam ma este. Még én sem tudom, úgyhogy nincs értelme leütni, és hipnózissal kiszedni a tudatalattimból, de az útvonal megvan, és majd utólag megnézem. Tippeket péntek éjfélig lehet komment formájban írni.

, , , , , ,

16 Comments


Do you have water, folyadék?

Tegnap azzal szembesültem, hogy van, aki még nem tudott róla, hogy már nem vagyok Franciaországban. Valóban nem írtam róla, hogy hazahúztam, de akkor most pótolom: az elmúlt három hetet Magyarországon töltöttem. Viszont ma főhősünk (alias én) “eggyetsetétovázott, azonnyomban nyakábavetteavilágot” (utalás: Fehér ló fia). A mai napom tökéletesen megegyezik a Repülésrül posztban leírtakkal, csak egy kicsit volt más minden. Ma Zsuzsi is kikísért a reptérre, de egyből mentek is tovább, csak kiraktak, 5 perc puszi-puszi, aztán csá. A becsekkolás is olajozottan ment, tiszta profin nyomom. Itt mondta nekem egy nő a mágneskapu felé menet a címben szereplő mondatot, miszerint “Do you have water, folyadék?”

image220

A röpüllőre felszálltam, repültem, leszálltam, vártam, megint felszálltam, megint leszálltam, és nagyjából ennyi. Kb olyan élmény, mint egy buszút, szóval hamar belejöttem, már nem ér fülig a szám másfél órán keresztül, hogy jee, házak fölött repülök :) Azért volt érdekesség, mégpedig az, hogy férfi utaskísérők voltak. A Budapest-München járaton 2 nő, 1 férfi, a München-Nizza járaton 2 férfi felosztásban. Készült is egy videó:

Persze ez a videó valahol máshol készült. Münchenben irtózatosan szar idő volt. München, erős szél, a frizura mégis tartott. De itt Nizzában TAVASZ van! “Ez már az új hatalom, a legszebb forradalom, mely gyógyít és kicserél s mindennek jó, ami él: az áldott, drága tavasz…” (Szabó Lőrinc – Március a körúton). Miután megvolt a mai  kultúra is, elmesélem, hogy fognom kellett egy taxit, mert továbbra sincs hitelkártyám, ami nem feltétlenül baj, de így nem tudok kocsit bérelni, mert ahhoz kérik, és nincs Sági kollégám sem, aki kijönne értem. Választék volt, ahogy kiléptem az épületből, ott volt egy… két…, á, legalább 8 rakás taxi. Mercedes E osztály, Mercedes C osztály, Audi S8, Mercedes M osztály… álljunk meg egy szóra, Audi S8? Már léptem is oda, hogy “főnök, kőne egy fuvar”. Az utazási komfort számomra eddig ismeretlen magasságait ostromolva szeltük a kilométereket az Avenue Jack Kilby 500 felé. Két dolgon tűnődtem, először is vajon miért megyünk 40-nel, ha 110-es tábla van az út mellett, és itteni viszonylatban alig van forgalom? Másodszor pedig, mi a fenéért van egy taxisnak ilyen kegyetlenül drága autója, mikor a használatából adódóan gyepálni kell, és úgyis lehasználja? Már azon sokat spórolhatna, ha sima A8-cal cirkálna S8 helyett, de szerintem egy A4 is kielégít minden igényt a reptér és egy random pont között a közelben. Az elsőre a megoldás: 110-zel mentünk, de 40-nek érződött, olyan iszonyat jó az autó. Semmit nem érezni bent, csak a csönd van. Még a Sági által elátkozott fekvőrendőrnek álcázott dombokon is simán lazán átment, alig éreztem. Ezeken a kis Fiat 500 mindig meghalt, ha át kellett kelni rajtuk. Eddig sokszor sikerült lebeszélnem magam egy bérautós posztról, de lehet, hogy majd megírom, elvégre most tök egyedül vagyok, senki nem szól be, hogy már megint autókról írok :D A másodikra a válasz akkor tisztult le bennem, mikor a fizetésre került a sor, ugyanis €40-t fizettem. Az út 8.5 km, ami azt jelenti, hogy €4.70/km a tarifa. Ezt számoljuk át forintra, durván 1400 Ft/km jön ki. Összehasonlításképp csak annyit mondok, hogy Ferihegyen megnéztem egy 4444444-es taxit, 189 Ft/km áron dolgoznak. Amit láttam, épp egy Opel Vectra B Caravan volt. Szeretek számolgatni, menjünk hát tovább. Szeintem a végén ki se számolta a végét, csak írt egy összeget, és elkérte. Legyen csak €4 a tarifa. A kocsiban volt 162.000 km. Ebből munkára használjon belőle csak 120.000-et, és járjon mindig egy fix pont és egy x pont között, tehát a távolság feléért kap pénzt. 60.000 km × 4 €/km * 300 Ft/€ = 72.000.000 Ft. Ebből benzint vesz, biztosítást fizet, sűrűn szervízbe hordja a gépet, a maradékból meg megél, és 2 év múlva vesz egy újabb S8-as Audit. Így már értem, és nincs is több kérdésem :)

image224A lakást, ahol eddig Sági kolléga lakott, elfoglaltam, és 30 perccel a landolás után már a laptopot vettem elő :) Csak azért nem a netre csatlakozással kezdtem, mert előbb le kellett tennem a névjegyem, már ha értitek ;) Elindultam boltba is, de szerencsére 100 m-t sem tettem meg, mikor eszembe jutott, hogy franciáék nem boltolnak vasárnap, úgyhogy így jártam. Ságinak üzenem, hogy a WC melletti vízcsapot meg kellett engedni rendesen, és így már normális tempóban tölt öblítés után. Kicsit ellentmondásos, hogy kint tök jó meleg van, idebent viszont hideg, de ilyesmin nem fogok fennakadni, úgyis gyúrtam rá lelkileg, hogy ez lesz. Egy hétig maradok, és innen izgulom végig, hogy a Fidesz így, meg az MSZP úgy, ugyanis helyzet van, Gyurcsány takarodni készül, legalábbis ezt játssza.

, , , , , , ,

2 Comments


Síelésrül

Elérkezett tegnap, azaz szombaton a nap, amit talán a legjobban vártam, mióta megtudtam, hogy jönnöm kell. A francia Alpok, ami korábban mind távolságban, mind pénzben mérve rettentően messze volt, most itt van közel. Már régen tudtam, hogy a meglátogatandó síterep vagy Auron, vagy Isola 2000 lesz, végül péntek délután döntöttem utóbbi mellett. Miért? Ennek jobban tetszik a neve :) Talán tudat alatt a Honda S2000 roadsterre asszociáltam, de ezzel be is fejeztem az autókról pofázást (de csak mára!), így is sok a panasz, hogy csak kocsikról írok.

Síruhát hoztam magammal, viszont a felszerelést itt kellett beszerezni. Tiszta szerencse, hogy az odavezető úton van egy Decathlon, ahol lehet cuccot bérelni. Mivel egy napot szántam a téli sportolásnak, korán akartam indulni. 7-kor keltem, és a biztonság kedvéért megnéztem a honlapon, hogy mikor nyitnak. Még szerencse, hogy így tettem, mert várhattam volna 9-ig az ajtajuk előtt, hogy kinyissanak. Na nem baj, gondoltam, akkor majd csak 10:30-tól csúszom. Ez naív gondolat volt. Még megálltam tankolni a szállástól 300 méterre, hogy a saját célra elégetett üzemanyag ne keveredjen a közös használatú fogyasztással, aztán irány a Decathlon. Az első ember rögtön ki is küldött az áruházból, mert a bérlés a másik épületben van. Ott meg a megszólított hölgy nem tudott angolul, ezért szólt egy kolléganőjének, aki tudott. Valóban, mert mondott angol szavakat, de valahogy nem sikerült elsőre megértenie azt a nem túl bonyolult mondatot, hogy (külön ügyeltem a kiejtésre) “I would like to rent a ski and ski boots for one day” – németesek kedvéért :D ez annyit tesz, hogy szeretnék sílécet és síbakancsot bérelni egy napra.  Még arra is figyeltem, hogy I would legyen, ne I’d. Erre mondta, hogy oké, menjek át a másik épületbe. Miután közöltem, hogy ezt nem fogjuk lejátszani, mert már átküldtek, úgy kerültem ide, “ja, oké”, mint aki megvilágosodott, vitt oda egy síléces részhet, és mutatta, hogy van olyanjuk, amivel lehet sétálni fel a hegyre. Ez az a rohadt vékony fajta, ami lecsúszásra alkalmatlan. Nem nem, nekem nem ilyen kell, én csak normál síelésre gondoltam, ahhoz kell carving léc. Ja, olyan is van. Odamentünk. Van-e kedvenc márkám, mit szeretnék. A mutatott léceken még kötés sem volt, úgyhogy rájöttem, hogy sokkal jobban nem érti, hogy mit szeretnék, mint ahogy elsőre gondoltam. Még jött egy felajánlás, hogy egylábas lécet ad. Szerintem a már nem először végigmondott kérésemből ekkor jutott el a “one” részig. Éreztem, hogy cselekedni kell, ha nem akarok kommunikációs nehézségek miatt lemondani az egész programról, így még alacsonyabb szinten próbálkoztam, kb úgy, hogy most elviszem, este visszahozom. “Oh, so you would like to rent the equipment?”. Az a kemény, nem a beton. Végülis az én hibám, nem mondtam elég világosan :D Mivel végre leesett a tantusz, mentünk az áruház megfelelő részéhez. A hölgyike kedvesen és lelkesen fordított, hogy megértsük egymást az ott dolgozó sráccal. Persze a csóka tudott angolul, sőt, értett is angolul, de ez csak később derült ki. Még a csajszi elintézte nekem, hogy profi felszerelést kapjak. Elvileg csak az volt nekik. Szerintem meg hülyeséget mondott, de annyira nem értem rá, hogy minden apró részletet tisztázzak, ha profi cucc, akkor profi cucc, csak adjátok. Elvileg volt kezdő, haladó, jól síelő, meg profi kategória. Az általam kinézett haladó (€16) áránál €6-val drágább léc egy 180-as Rossignol SC80 Bandit volt, a hátsó részén is az elejéhez hasonló felkunkorodással. Kauciónak, vagy valami hasonlónak lefoglaltak a bankkártyámról valami €850-t. Kicsit sokalltam, hogy a teljes felszerelés újkori árának több, mint dupláját kérik el biztosítéknak. Aztán később neten megnéztem, és mint kiderült, 160.000 Ft-os léccel síeltem. Ha ezt akkor tudom, fel sem megyek a hegyre :) Kaptam még egy Head bakancsot, meg két botot, és már csak fizetnem kellett, aztán irány Isola.

image849

A gyors odaérésemről hamar letettem, ugyanis az út nagyon szűk volt, jobbról sziklafal, balról korlát és mögötte szakadék, és egyenes részek nélkül csak kanyarokból állt. Ha valaki nem merte nyomni neki, az nem ment, és ilyenkor feltorlódott mögötte 10-15 autó. Előzni képtelenség volt kamikaze gének nélkül. Volt, aki rendelkezett ilyen génekkel :) Nézni is rossz volt. Aztán pár perc múlva utolértem az ilyeneket egy araszoló busz mögött. Megérte kockáztatni. Olyan kanyaroknál is feltorlódott több autó, ahol lépésre le kellett lassítani, annyira szűk és éles volt a kanyar. Isola településig ment ez az egész, onnan egy nem egyszerű szerpentin vitt föl a hegyre. Fent első dolgom volt jegyet venni, mert már negyed 12 volt, de ebbe is került kacifánt, mert egy csaj megvette, vagy neki valaki megvette a jegyet, de fáradt volt, és nem akart síelni, úgyhogy el akarta adni nekem. Hajlottam volna a dologra, de csak úgy lehetett volna leszedni a kabátjáról a jegyet, hogy megrongáljuk, úgyhogy a pénztárnál hagytam a €28.50-t. Az enyhe vizelési ingernél nagyobb volt a síelés utáni vágy, és a bemelegítés sem volt komoly, síelni jöttem, nem bemelegíteni.

Még élénken élt bennem az emlék talán csütörtök estéről, amikor munka után elmentünk focizni a román kollégákkal. Fél órán keresztül ment a bemelegítés, passzolgatás, kapura lövés. Aztán mikor már kezdtük volna a meccset, elment a világítás, amit a következő fél órában sem sikerült visszahozni, úgyhogy úgy mentünk haza, hogy 1 órán keresztül bemelegítettünk :)

image804

Erre úgyis az első lesiklást szántam, amire kinéztem egy kék pályát, és a lécet is szokni kellett. Nagyon más ez a léc, mint amikkel eddig csúsztam. Egyrészt eddig 165-ös meg 168-as lécet kaptam életem két korábbi síelésekor, ez meg egy laza 180-as. Aztán ez nem csak abszolút nagyobb, mint a többi, hanem arányaiban is más, hátrafelé hosszabb. Éreztem is mindjárt, hogy itt máshogy kell majd csinálni a dolgokat. Az első lesiklás, annak is az eleje azzal telt, hogy újra megtanultam síelni, pont úgy, ahogy bő egy éve. A pálya egyik szélétől a másikig csúszva, a felétől hóekézve, okosan fordulva, élesen kinézve a másik oldalt, kicsit engedni, de gyorsan hóeke, stb. Ez azért kellett, mert a hosszú léc sokkal jobban gyorsul, mint a rövidebb, és szokni kellett, hogy máshogy is reagál mindenre. Felül kellett írni a nagyon mélyen lévő beidegződéseket :D Az óvatos lecsúszás végén már néhol jobban is megeresztettem, és volt pár melegebb helyzet, de sikeresen leértem. Ezt mégegyszer meg akartam csinálni, hogy ne érjen később a kelleténél nagyobb meglepetés, de az egyik választási ponton elcsábultam egy másik kék pálya felé, amiről lefelé egy piros vezetett tovább, ami nekem erősen feketének hatott :) Nagyon meredek volt, és buckás, plusz viszonylag szűk. Meg is álltak páran pihenni rajta, vagy összeszedni az esés közben elszórt cuccaikat. Óvatosan ugyan, de esés nélkül leértem, és ekkor már nagyjából éreztem, hogy hogy kell ezzel a léccel menni. Irány hát a felfedező túra, térkép elő. Néhányszor lejöttem még erről a csúcsról, mindig más utat választva, aztán úgy gondoltam, hogy ideje más részeket is megnézni.

image810

Alapvetően 3 részre bontanám a síterepet, ha valaki kérdezné :) Ez volt a nyugati oldal, amin belül a pályák sokszor keresztezik egymást, sok van belőlük, de mégis kb. egybe tartoznak. Innen lehetett átcsúszni az északi részhez, ahol szintén iszonyat mennyiségű pálya volt, de ez inkább magasságban, mint szélességben volt kiemelkedő. Magasabbról lehetett mélyebbre érkezni, és széltében nem fogott be akkora területet, mint az előbbi. Itt sok felvonó volt, az egyik leghosszabb pl. két másik útját is keresztezte, szóval egymás alatt/felett vittek. A hó nagyon jó minőségű volt. Ez egyrészt a nagy magassság áldása, 25xx méteren is álltam, és az alja is 1900 méter körül volt. Aztán 2 hete itt iszonyat havazások voltak, lavina is volt, ami rázúdult az útra, aztán fentragadtak magyarok is napokra. Felfelé jövet láttam is, hogy az út mellett néhol 3-4 méter magas hófal húzódik. Fent meg mégtöbb volt, és tényleg olyan minőségben, amivel még nem találkoztam, pedig óriási tapasztalatom van etéren, mondom, már két síterepen is voltam az elmúlt egy évben :) A hó ropogott, miközben csúsztam, viszont a felszíne meg porhó volt, de csak annyi, amennyi kell a látványos íven csúszásokhoz. Nagyon élveztem :) A látvány sem volt semmi. Sankt Corona (itt voltam legutóbb) és eközött az a legnagyobb különbség (a nagyjából dupla magasság és a kb tízszeres pályarendszeren túl), hogy ott a hegyen síel az ember, itt meg hegyek között. Mindenfelé havas csúcsok, viszont ilyen magasan már nincsenek fák. Lefelé haladva először csak ritkásabb és alacsonyabb fenyők vannak, aztán besűrűsödik a dolog. Az időjárás is tökéletes volt. Sehol egy felhő, tiszta kék ég, szikrázó napsütés, és zéró tolerancia szél. Maximum menetszél, de azt belekalkulálja az ember :) Erősen hideg volt, bár ezt nem éreztem, mert sütötte a nap a fekete ruhámat, meg mozogtam folyamatosan, viszont amikor levettem a kesztyűt fényképezéshez, akkor 3 fotó után már siettem vissza a kezemmel a kesztyűbe. Ezen az északi részen már akadt néhány durva fekete pálya, és nagyon meredek erdős részen is láttam nyomokat, volt, aki nyomta a suicideket ® :)

image830

Jól elsíelgettem, de egyre erősebb lett egy inger, ami már megérkezésemkor is nyomasztott, úgyhogy elindultam vissza a nyugati pálya aljához. A szép fehér havat nem akartam kiszínezni :) Negyed 4 felé értem le, és ha már lent voltam, megejtettem az étkezést. Nekivetkőztem, és itt éreztem igazán, hogy cudar hideg van, igaz, ekkorra már a hegyek árnyékában ültem a völgyben. Nézegettem a térképet, hogy mi merre mennyi, és feltűnt két helyen, hogy valami átlátszó répák vannak. Aztán a feliratot olvasva rájöttem, hogy az távcső akarhat lenni, magyarán onnan szép a kilátás. Az egyik az északi rész tetején van, a másik a keleti tetején. Mivel a keleti oldalon a felvonók tovább mentek, mint máshol, ezért elindultam ahhoz a kilátóhoz, ahonnan el lehet látni a tengerig. Felfelé a kabinosban megnéztem pontosan, hogy hogy is kell majd visszajutnom, és ekkor (15:45) láttam, hogy a csúcsra felmenő felvonó épp akkor vonja fel az utolsó adag embert, úgyhogy erről lecsúsztam. Mármint szó szerint, lecsúsztam a völgybe, hogy akkor nekimegyek a keleti résznek, azon még úgysem voltam. Ez tűnt térkép alapján a legegyszerűbbnek, viszonylag kevés, igaz, jó hosszú pályák, főleg kékek. Mivel ezek sokkal tovább működtek, mint a másik kettő, ezért jól jött ki itt zárni a napot. Fel akartam menni, hogy átnézzek a hegygerincen Olaszországba, ez a kilátó ezzel kecsegtetett. A felvonó tetején kellett volna lennie a kilátónak, de kiszállva hiányérzetem volt, mert nagyjából félúton voltam a csúcsok felé. Ekkor esett le, amit lent nem vettem észre, jelesül hogy egy helyről két felvonó is indul, és én a rosszba szálltam. Vitt a tömeg, na. Még bőven volt időm, a csúcsra vivő felvonó elvileg 5 után is vitt még embert, és ekkor múlt pár perccel délután 4 óra. Lefelé egyszer rossz helyen vettem be egy kanyart, emiatt egy tányéros felvonóval is mentem egy darabon, de ebből félúton kiszálltam, mert a kilátás érdekelt elsősorban. Nem akartam kilátástalanul hazamenni :D Mire leértem, bezárt az a felvonó is… Na nem egy órán át jöttem le a hegyről, hanem korábban zárták. Még ment, de már nem engedtek felszállni. Ekkor még az egész keleti részt sütötte a nap, míg a nyugati oldalon már zárták az összes felvonót. Ha már így alakult, kipróbáltam néhány pályát itt is. Itt hosszú és egyszerű pályák vannak, kevés kanyarral. Azért nem rossz ez sem. Amikor 5 felé leértem egy lecsúszás végén, akkor úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt, újdonság már nem érne, ha újra felmennék, és így láttam még esélyt arra, hogy kis forgalomban jussak le. Aztán azt sem tudtam, hogy milyen gyorsan jutok vissza Nizzába, és jobb volt biztosra menni, ha már a vagyont érő lécnek nem lett semmi baja.

image828

Egszer estem, amikor ki akartam próbálni a Sankt Coronán begyakorolt 360as-megfordulós-egyből-továbbmenős figurát. Nem volt vészes, de esésnek esés volt. Egészen megbarátkoztam a léccel, de inkább maradnék a normál carvingoknál, azok jobban tetszenek, nem beszélve arról, hogy fele-harmada az áruk. Az viszont tetszett, hogy nagyon hamar begyorsult, és kegyetlen tempóval lehetett vele menni. Szerintem főleg a hosszított hátsó rész miatt nehezebb ezzel szűken fordulni, és lassabban is reagál a mozdulatra. Megtisztítottam, bepakoltam a kocsiba, és irány Nizza. Forgalom volt rendesen, még nagyobb is, mint délelőtt, de legalább megtudtam, mit érezhetett Sági kolléga eddig :) A felszerelést visszavittem, de mégcsak meg sem nézték, hogy van-e valami baja a lécnek. Amúgy lett, egy 2 cm hosszú vékony karcolás lett a talprész alatt, de felkészültem rá több anyázós monológgal is, ha emiatt akárcsak egy centet is le akartak volna vonni :)

Nem akartak, és remélem utólag sem lesz semmi gond. Nem volt más hátra, mint előre, még megtankoltam az autót, és fél 8 felé visszaértem a szállásra. Kis kaja, kis 24, aztán nem volt probléma az elalvással.

, , ,

2 Comments


Monacorul

Múlt vasárnap Monaco volt a célállomás, ugyanis tőlünk Villeneuve-Loubet-től csak 35 km. Ez ideális eset, sikerült hosszabb úton eljutni odáig. Az egészről a székely bácsi tehet, aki mindig beiszik, és ez olyankor jön rosszul, mikor viszonylag lassú tempónál kegyetlen bonyolult kanyarodási és navigálási problémákat kell megoldani. Van az a közlekedési szituáció, amikor mire végig mond egy mondatot, már rég végrehajtottam, aztán mennék a logikus irányba tovább, de ott már le van maradva szegény, de ezt nem tudja, és mondja a hüyeségét, én meg elhiszem neki. Így nagyon cifra helyekre lehet eljutni.

De kezdjük az elején. Monacoba már értelmesebb időben indultunk, mint egy hete Nizzába, most fél 10-kor már úton voltunk. A plázson futó emberek látványa most is lélekemelő volt, de sejtettük, hogy ahova készülünk, az se lesz egy utolsó dolog. Még Nizzában csepp dugóba kerültünk, de legalább közben Sági kolléga tudott fotózni :) Itt támadt az a zseniális ötlete is, hogy ő maga mellé, az oldalablakra erősíti fel a GPS tartóját, és majd onnan navigál. Ennek egyenes következménye, hogy így én nem láttam a térképet, csak a “mennyé tovább egyenesen eléfelé, értetted-é”, “a kövákező láhátóségnél jobbra he”, és ehhez hasonló szövegeket hallottam. Lényeg a lényeg, hogy a tenger menti úton mentünk, és pont akkor jött össze minden, amikor elértünk egy félszigethez, amire sikerült kimenni. Szerencsésen lejönni is sikerült róla, de megérte, mert nagyon nem volt csúnya. Volt ott jó kis szerpentin, szűk utcák, virágzó növények, és kiláts minden mennyiségben. Plusz 5 km, de nem bántuk meg. A part menti út kanyargós, tele tempós kanyarokkal, amit egy erre alkalmas autóval élvezni is lehetett volna, ha nincs mindig előttünk valaki, de volt, úgyhogy mindegy is. Sziklafal balra, kék tenger jobbra, legjobb. Na de nem ez a lényeg, hanem Monaco.

image584

Beértünk. Kb ennyi kaland, ahhoz képest, hogy egy külön ország :) Mintha csak egy kisváros lenne a parton a többi mellett. De bent minden egész más, mint máshol. A kisebbik, nyugatabbra lévő kikötőnél akartunk parkolni, mert azt a fülest katuk, hogy ott van esély helyet találni. Tényleg volt egy, de odafelé azért láttam egy olyat, amire 3 éves korom óta úgy gondoltam, hogy ilyen csak a mesében van. Az utcán állt egy Ferrari F430, mögötte egy Porsche 997, szerintem a két sofőr és még néhány ember nézegették a Ferrari nyitott elejét (lányok kedvéért: ez a csomagtartó). Én a seggem a földhöz vertem örömömben, a Sági meg ki volt akadva, hogy az utat figyeljem, meg milyen gáz, hogy egy Ferrari motorja elromlik! Pff. :D

Aztán szembe jött egy Lamborghini Murcielago, meg amikor vissza kellett fordulni, épp egy fehér 996-os Porschét nem engedtem ki magam elé = lealáztam, teeee :) Aztán leparkoltunk a jachtok és vitorlások árnyékában, és €3-ért 2 óra parkolást vásároltunk magunknak. Gyalog vettük nyakunkba a kikötőt, és egy darabig ott is maradtunk, mert szép volt. Le lehetett látni a 3 m mély víz aljára. Arra is rájöttünk, hogy a nagy jacht azért nagy, hogy beleférjen a hasába egy motorcsónak és egy jet-ski. Továbbá a kikötőben parkolt egy újabb Lamborghini, mellette meg egy Rolls-Royce Phantom.

image572

Ejj. Itt az utcán két lábon jár a pénz meg a luxus, de nem baj, végülis ezt megnézni jöttünk. A két órát sikerült elütni mindenféle hülyeségekkel, mentünk erre is, arra is. Mikor visszaértünk a kocsihoz az újabb adag pénzzel, nem tudtuk bedobni, visszaadta. Ekkor esett le, hogy hétvégén valószínűleg nem kell itt sem fizetni a parkolásért. Nem baj, €3-val támogattuk a helyet, biztos szükségük van rá :D

Aztán jött a nap legdurvább része. Már említettem a Lambo melletti Rolls-t. Most ki volt nyitva a mögötte lévő ajtó, és feltűnt, ami korábban nem: bent nem mindennapi kocsik voltak. Olyan volt, mint egy galéria. Ha már kiállítás, be kéne menni, és hát igen, bementünk. Kicsit szűk volt a hely egy kiállításhoz, és tematikája sem volt túlzottan. Hogy jön egy piros Ferrari Enzo mellé egy szürke Carrera GT, aztán Aston Martin Vanquish, meg egy sárga Ferrari, amire már nem emlékszem, és egy ősrégi világoskék – talán – Bugatti? Az is furcsa volt, hogy 2 percet, ha bent töltöttünk, és már zártak is. Hja, mert nem kiállítás volt, hanem luxusgarázs, és épp érdeklődők jöttek. De rendes volt a csajtól (!), hogy hagyott nézelődni. Aztán a vevőket a Rolls-szal szállították el. Ez aztán volt valami, ilyet se szoktam látni minden nap. (Update: megtaláltam neten, igazából egy luxusautó-kölcsönzőről van szó, nyálat itt lehet csorgatni.)

kocsik

Elindultunk felfelé a hegyre a hercegi palotához. Hadd ne soroljam, hogy hány Porschét láttunk közben. Nagyon sokat. Szegény Sági ki is volt akadva, mert én mindegyiknek látványosan örültem. A herceglak tetején lobogott a zászló, szóval a jó öreg Albert otthon volt. Nézegettük a járkáló őröket, a kilátás se volt pite, és ott parkolt egy DB9-es Aston is :D Itt szeretném megemlíteni, hogy gyönyörű kovácsoltvas lámpaoszlopok és erkélyrácsok vannak itt. Utána jött a … biztos van neve, valami szép külalakú templom, és belül is jó volt a külalakja. Mindenféle híres emberek voltak benne eltemetve. De az a kemény, hogy innen kijövet is a tengerre néz a kilátás. Itt mindenhonnan lehet látni a tengert. Még egy ölég szép kertből is, amiről lenézve … á, nem lehet elmesélni. 30 m semmi, aztán fodrozódó kék hullámok, közben egy rakás sirály, meg növények a sziklán. Nem untuk meg, de még a Forma 1-es pályából nem láttunk semmit, úgyhogy továbbálltunk.

image623

Kettőnk közül valaki nagyon be akart menni az oceánográfiaptikumi vagy milyen múzeumba, de lebeszéltem róla. Meg a belépő is drága volt. Megint szép helyeken mentünk tovább, és megpillantottuk a nagy kikötőt, ami nem is olyan nagy, mint képzeltem, de elég nagy ahhoz, hogy semmiképp se híjvam kicsinek, vagy közepesnek, főleg mert nagy, de nagyobbat vártam annál, mint amit láttam. Azt hittem, hogy nagyobb lesz. Innen már látszott az alagút kijárata, és be tudtam lőni a pálya elhelyezkedését. Nem gondoltam, hogy ennyire szűk helyeken megy az egész. Az alsó rész, ahol tavaly Raikkonen kiütötte Sutilt, vagyis még tovább folytatva a vonalvezetést, szóval az utolsó szakasz civilben egy parkoló. A boxutca egy sétány. És a TV közvetítésekből nem tűnt ennyire közelinek az alsó rész a célegyeneshez. Meg a TV-ből a kikötő is nagyobbnak tűnt. Nem mondom, hogy kicsi, mert irigylésre méltó a mérete, de mégis, én megmondom őszintén, nagyobbra számítottam. Sok helyen a piros-fehér rázókövek ott vannak most is. Felmentünk gyalog a Casino-hoz, és útközben láttunk egy parkoló Ferrarit, aki kicsit ferdén állt be, hogy ki tudjon szállni, épp akkor parkolt mellé egy régi 911-es Porsche, akinek a szerencsétlen sofőrje rányitotta a Ferkára az ajtót, ráadásul a világítást is bekapcsolva felejtette. Az ilyennek rá kéne lépni a tyúkszemére. A Casino szép. Szép kocsik parkolnak előtte, most egy 612-es Ferrarin akadt meg a szemem, a két Rolls-Royce már szóra sem érdemes, és olyat láttunk, hogy lehidaltunk. Egy kék Ford Mustang parkolt ott, jött a sofőr, a kaszinó-alkalmazott kiállt vele, gyakorlatilag 2 métert tett meg, és kapott €200 borravalót. Hát. Én kevesebbért is kiálltam volna neki, gyakorlatilag €200-val kevesebbért is. :) A változatosság kedvéért itt is volt egy kert, a változatosság kedvéért ez is szép volt, de ekkor már kezdett késő lenni, úgyhogy egy japán leány turistacsoport gyűrűjében elindultunk visszafelé a pálya nyomvonalán. Sajnos nem sikerült megnézni a híres Mirabeau-Loews kombinációt, és az az alagútra ráfordító kanyar is érdekelt volna, ahol Senna verte oda egyszer az autót, és ki is esett az első helyről, nem úgy, mint a mákos Hamilton, aki kb. emiatt (is) nyert tavaly. Egy kirakatban láttam Jacques Villeneuve 1997-es világbajnok Renault motorját, és mellette a 2007-es raikkoneni VB motort. Lefényképezkedtem az öreg Fangio-val, aztán muszáj volt vennünk 1-1 F1-es sapkát, ha már itt jártunk. Ezzel kettőre bővült a gyűjteményem :)

image719

Visszefelé megint a kolléga vezetett, és megin dugóba kerültünk, de előtte még volt egy forró helyzet. Egy öreg fószer kanyarodott rá a főútra jobbról, és úgy gondolhatta, hogy jobbkézszabály van érvényben a STOP tábla ellenére, ezért csak a tőle jobbról érkezőket várta meg, majd balra nem is nézve kihajtott az útra. Szerencsére a Fiaton jók a fékek, és Sági kolléga is idejében le tudott fékezni, így a döbbeneten kívül szerencsére nem történt semmi. Ha a bácsikát megkérdeznénk, szerinte tényleg nem történt semmi, mert az egészből nem is fogott föl semmit. Ezt betudom annak, hogy még nem vagyunk összeszokva eléggé az autóval, és így vészfékezés közben nehéz arra is figyelni, hogy az ember nyomja a dudát, de megérdemelte volna a vén kecske, hogy ő is megijedjen. Olyan másfél méteren múlt a dolog. Ezután jól kiveséztük, hogy miért is kéne 60 év felett szigorú vizsgálatok és tesztek feltételévé tenni a jogosítványt.

image677

Jött a már említett dugó immár Nizzában, majd meg is álltunk összefutni a Sági gimnáziumi osztálytársai közül öttel. Az egyikük ladás :D Már akkor éreztem, hogy meglesz a közös nevező, amikor megtudván, hogy bajai vagyok, ez volt a reakció: “Várjál, ki is bajai? Vizin Laci bácsi?” :) Nem hiába, vannak még igazhitűek a világban. Jólesett ez a lelkemnek az egész napos autóellenes társaság után :D Beültünk valahova, ahol az ötök ettek mindenféle izéket, köztük kagylót, mi csak ittunk. Jó volt kicsit magyarok között lenni, de azért nem akarom túldramatizálni a helyzetet, akkora honvágy még nem dolgozik bennem, mint Rákócziban Rodostón :)

Jó volt fél 9 felé Nublues-ra zúzva a szállások felé venni az irányt. Ja, és hogy ne csak szapuljam szegény Ságit, amiért nem vonzzák a kocsik, és ma is nonstop fényképezés volt a menü :D , kiderült, hogy tetszik neki az LTE (Liquid Tension Experiment), úgyhogy adtam neki. Aki nem ismeri, annak ajánlom szíves figyelmébe. Aki simeri, és még nem járt Monacoban, az menjen el, mert nagyon megéri, gyönyörű és különleges. A többiek előbb hallgassanak LTE-t, ami a zene Monacoja, aztán mehetnek várost nézni ide :) Mondjuk a kikötőt illetően ne legyenek nagy elvárásaitok, mert szerintem nagyobbat vár az ember a TV közvetítések után, de azért szép az is, na.

Sikerült megint egy kegyetlen jó napot magunk mögött hagyni, az az igazság.

, , , , ,

9 Comments


Táplálékrul

Ittlétem 4 hete során súlyponti szerepet tölt be életemben az, hogy mit eszem. A megszokott magyar ízek már emlékek csupán. Hogy az átállás egységugrás fügvénnyel legyen leírható, arról az a hülyeség tehet, hogy nem lehet ételt cipelni repülõn, ezért Joe kilós sajtra vonatkozó kérését sem tudom teljesíteni visszafelé.

Kezdettõl fogva rá vagyok utalva kettõ táplálékbeszerzésre specializálódott egységre. Egyrészt a munkahely menzájaként mûködõ Sodexho konyha lát el bõséges kínálattal hétköznap delente, másrészt a reggelik és vacsorák elkészítésében a Géant nevû szuperhiper nyújt segítséget.

Francia kiejtéssel ez utóbbi valami “zséón” féle dolog lehet, mi angolosan csak dzsájent-ként emlegetjük. Ez nagyjából megfelel egy otthoni Tesco-nak, vagy Auchan-nak. Benne a kínálat felét Casino márkájú termékek képezik. Vettem már Casino paradicsomos halkonzervet, Casino sajtot, Casino yoghurtot, vagy például Casino mosogatószert. Tessék behelyettesíteni Tesco gazdaságost, vagy Aro-t, akinek nehezen megy a másik koordinátarendszerbe történõ transzformáció. Itt kenyeret nem lehet kapni. Van valami egész hasonló dolog, amibõl fél kiló 500 Ft-nak megfelelõ € feltt van, egyébként az itteni jó katolikusok a “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” helyett “mindennapi baguett-ünket …” használnak, ebben egészen biztos vagyok. Ez lefagyasztva, majd mikróban kiengedve is teljesen jó dolog. Hogy a kolbászt, mint a magyar hûtõszekrény elengedhetetlen részét képzõ paprikás hungarikumot (tudom, hogy elfogultan túlzásokba esem, de próbáljátok ki) valamelyest pótoljam, és emészthetõ húst is egyek, találtam triplán csomagolt vékonykolbászra emlékeztetõ dolgot, amit leginkább a cabanosssihoz tudnék hasonlítani. Létezik paprikás és penészes kivitelben is. Egyszer vettem penészeset.

image302

Amibõl itt a Géantban, meg amúgy is bõség van, az a sajt, és a tengeri herkentyûk. A sajtrészleg szerény 2 sort foglal el, duplán, és akkor még ott van a sajtpult, meg az épp akciós sajtok, valamint a bejáratnál a kiárusítás alatt lévõ sajtok. A rákokat, halakat, polipokat, csigákat és kagylókat felvonultató – szintén nem kis méretû – szekciót elsõ ottjártam óra kerülöm. A gyümölcs- és zöldségosztály kínálata szégyen, a banán zöld, a paradicsom zöld, ami még akkor is gáz, ha a piros sem finom, és mégiscsak február eleje van. Sok a rohadt, penészes dolog, viszont mindenbõl sok van, a rohadt és penészes dolgokból fõleg. A vásárlás Franciaországban vicces, mivel halvány tippünk nincs, hogy mi micsoda. Ha szerencsénk van, akkor a cetli a termék alatt van, és a felirat is árulkodó tud lenni, viszont egy paprikára nincs ráírva a francia neve, és hogy finoman fogalmazzak, nem árulkodó. Ha szerencsénk van, az épp megszólított személy tud valamicskét angolul, vagy megérti a mutogatást, és segít. Ami állandó részét képezi a bevásárlásaimnak, az a Kinder Delice szelet, amibõl 10-es csomagot veszek, az reggeli mellé jó kiegészítõ, és legalább olyankor tudom, hogy mit eszem.

Vacsorára általában ezekbõl a dolgokból válogatva eszem hideget, vagy jellemzõ még a virsli, volt példa rántottára, hotdogra, és fondue-re is. Ugyanis itt lehet kapni mikróban elkészíthetõ verziót. Ebbõl egy dobozzal 3-4 személynek ajánlják az étkezést, és mivel egyedül vagyok rá, jó sokáig kitart … mire a magam kényelmes tempójában egyálltamban benyomtam az egészet. :D
image544Hétvégente a semmittevõs napon (ez eddig a szombat volt) Sági kollégával szoktunk fõzni rendes kaját, elõször petrezselymes krumpli mellé készült hal serpenyõben, alaszkai mirelit filébõl, aztán most hétvégén rizst fõztünk, csirkemellyet pirítottunk, ami mexikói Uncle Ben’s mártással nem is volt rossz.

Aztán hétköznap ebédre ott a Sodexho menza, francia módra. Itt az ételek 90%-a nyers, és ha meg lenne sütve/fõzve/stb rendesen, akkor se lehetne eldönteni, hogy mi az. Ettem már jót, de ezt vagy a szerencsének köszönhettem, vagy rájöttem, hogy amivel elõzõ nap szerencsém volt, az aznap is ott volt a kínálatban, illetve egyszer már annyira nem akartam lutrit, hogy vittem magammal ennivalót. Aznap legalább nem izgultam. Életem legszörnyûbb ételes élményei az elmúlt két hétben történtek meg. Kettõt emelnék ki, idõrendben haladva az elsõ héten elérkezettnek láttam az idõt arra, hogy a gyanús-pulthoz (magamban csak így gondolok rá) járuljak ételt vételezni, de a nagy marhahúsdarab gusztusos kinézete által gerjesztett mögöttes remélt tartalmat csak a felsõ 2 milliméternyi réteg adta aztán nyers hús következett. A nyers húsra, mint ételre a gyomrom képtelen asszociálni, de még ha ilyen perverz ízlésem is volna, hogy enném meg? A villa kétszer meggörbült, a késsel meg csak trancsíroztam, de vágni nem lehetett, mire a bottal piszkálós kíváncsiság is elmúlt bennem. Aznap vega vágányra vágódtam.

image349

Még ennél is nagyobb próbatétel volt számomra múlt héten egy hatalmas bélszínroló. Tényleg nagy volt, mint egy kisebb hurka, gondoltam, most aztán nem maradok éhes, az tuti. Aztán a villával át akartam szúrni, hogy a késsel levágjam az elsõ falatot, de nem vitte át, hanem nyomódott be az egész, mint egy lufi. Végül ott fityegett a villámon a valami, amit az elsõ falat elcsámcsogása (mert rágni valahogy nem lehetett) után sem tudtam pontosabban szavakba önteni. Gondoltam, nekifutok megint, és rágás közben alaposabban szemügyre vettem a beltartalmat, közben a felszálló szagok is megcsapták az orrom. Érdekes fejem lehetett, ugyanis Sági kolléga mondta, hogy nyugodtan hagyjam ott. Ekkor még nem akartam feladni, magyar ember ételt nem hagy ott. Miután feldolgoztam az ízélményt, a vizuális információt, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a förtelmes szag, amit a disznóürülékhez tudnék hasonlítani leginkább (viccen kívül), úgy éreztem, hogy nem sértem meg az elõbb említett, a magyar ember és az étel kapcsolatát meghatározó szabályt, ugyanis eldöntöttem magamban, hogy ez a rózsaszín, undorítóan nyálkás és büdös izé nem étel. Szerintem valami olyasmi lehetett, hogy nagyüzemi disznóvágás alkalmával, miután végeztek a feldolgozással, de a húsdaráló még ment, észrevették, hogy pár koca elkerülte a figyelmüket, és ezeket élve, mosás nélkül átküldték a darálón, beletöltötték valamibe, majd a Sodexho megszórta prézlivel, hogy bélszínrolónak nézzen ki. Vagy a másik, kevésbé valószínû verzió az, hogy a franciák ezt meg bírják enni, sõt, szeretik. Ez esetben azt kell megállapítanom, hogy különbözõek vagyunk. mindenesetre ilyen szörnyûséget még életemben nem próbáltam megenni. Ilyenek miatt van az, hogy alábbhagyott a kísérletezgetõ kedvem, és ha van sült krumpli sült hallal, inkább nem kockáztatok.

image539

Egy ebéd €6,5 – €9, utóbbi esetben már ettél salátát, desszertet, gyümölcskelyhet is. Ennek konstans része €3,78 csak azért, mert nem itteni alkalmazott vagyok. Magyarul egy ezres a beugró a menzára. Emlékszem még gimnázium elejére, amikor 1800 Ft volt a havi menza a szigeten.

Az árakat a boltban sem szabad forintra váltani, mert akkor üres kosárral megy ki az ember, hihetetlen árak vannak. A megszokott, és azt is túlzásnak tartott otthoni értékeket itt minimum kettõvel kell szorozni. Igaz, valószínûleg az átlagfizetéseket meg még többel.

Egyébként mióta itt vagyok, az éves átlagos halfogysztásomat szerintem már beállítottam. Viszont elérte a hely, hogy a gyomrom már erõs honvágyban szenved. Mit nem adnék egy jó rakott krumpliért, lekváros fánkért.

, , , ,

1 Comment


Nizzárul

Vasárnap Sági kolléga és én Nizzába mentünk. Nizza szép. De hogy ne legyen hiányérzetetek, leírom azt is, hogy hogy jutottunk erre a következtetésre :) Hajnal 11-re volt megbeszélve, hogy felveszem a kollégát, mondván, hogy aludjuk ki magunkat, meg nem sietünk sehova. A biztonság kedvéért 11:10 felé kopogtattam, és mivel nem sietünk sehova, nem is indultunk rögtön. Azért félkor már úton voltunk, és kipécéztük a parttól nem messze húzódó, fekvőrendőrökkel gazdagon tartkított utat. Magamhoz ragadtam a sofőri feladatokat, amit akkor bántam meg, amikor megláttam a tengert, a teljesen egyenletes aszfalttal borított sétányon futó és görkorcsolyázó lányokat (voltak fiúk is, asszem), bringásokat, sétáló népeket. A víz kék, az ég kék, a napsütéstől a levegő kellemesen langyos, kb 14 °C-os, a növényzet zöld volt, és február 8-at írtunk. Az úton nagyjából 300 méterenként előztünk meg 10-20 fős biciklis csoportokat, szóval nagyon idilli volt ez a kép. A teljesség kedvéért képzeljetek a háttérbe egy kikötőt tele vitorlással, meg repdeső sirályokat. Legjobb. Felőlem itt is maradhattunk volna, de mégis tovább folytattuk utunkat. Célunk nem volt, mert lusták voltunk nevezetességeket keresni a neten, pedig baromi nehéz lett volna elolvasni azt az egy wikipedia oldalt a városról. Egy ideig mentem előre, aztán követem a “Nice center”, vagy ennek megfelelő francia táblákat, de egy idő után nem volt több tábla, úgyhogy randomra fordultam jobbra, balra, vagy semerre. Itt már parkolókereső üzemmódba kapcsoltunk, de nem úgy van az, egy darab hely nem volt sehol. Mivel amúgy sem tudtuk, hogy hol a búbánatban vagyunk, megálltunk egy kis mellékutcának is alig nevezhető helyen, hogy igénybe vegyünk a székely bácsi, illetve Judit (vagy hogy hívják a Sági GPS-én beszélő női hang gazdáját) segítségét. A műholdak keresése eltartott egy darabig, ezalatt pont előlünk állt ki egy fickó, és ott nem volt gondolkodás, szavak nélkül is tudtuk a dolgom. Éreztük, hogy meg kell becsülni az ajándék parkolóhelyet, ami ráadásul nem is volt fizetős, úgyhogy innen indultunk neki az ismeretlennek. Az sejthető volt, hogy arra van a part, amerről jöttünk, és az is, hogy arra biztos vannak dolgok, úgyhogy nem mentünk szembe a logika által diktált iránnyal (iránnyal, öcsém! Figyelsz? Figyejjé!).

image3702

Szembe jött egy játszótér, egy piac, ahol rengeteg halat, rákot, csigát, kagylót, meg egyéb gusztustalanságot lehetett kapni, láttunk csöves bát, villamost, mekdonálct, 30 m magasan futó utat, neonnal kivilágított aluljárót a 30 m magasan futó út alatt futó vasúti felüljáró alatt, igénytelen, de tényleg hót igénytelen fiúkat és lányokat, mikor hogy, hogy nem, egy naaaagy tisztásra értünk. Ez a tisztás kövekkel volt kirakva, parkokkal volt szegélyezve, és víz fakadt a szökőkútjaiból. Valami banzáj lehetett ott vagy előtte, vagy utána, mert lelátók voltak építve két oldalra. Állt a téren egy óriáskerék, amire nem voltunk restek €5-t áldozni, hiszen egyrészt biztos szép fentről a látvány, másrészt nézzük már meg, hogy hol vagyunk.

image398

Viktor figyelmébe ajánlom, hogy a fenti képen a villamossín füves területen megy a felső részen – egyszer beszélgettünk róla, hogy Budapesten valamelyik önkormányzat szerint ez megoldhatatlan. Kinéztünk onnan fentről egy valamit, ami erődnek/várnak/valami nagynak tűnt, és elindultunk abba az irányba. Közben láttunk rengeteg sikátort, állati jól nézett ki, hogy az egyik ablakból át lehetne kö … szönni a szemben lakókhoz. Sági szerint tiszta Olaszország. Állítólag Nizza régen olasz terület volt, aztán szörnyű háborúk dúltak, vagy valami volt, aztán francia lett. Nehéz lenne utánaolvasni a wikipedia vonatkozó oldalán, tényleg, de mostmár azért se! Nehogymá’.

Néha megszűntek a lehetőségek, ilyenkor random kanyarogva igyekeztünk a végcélt fejben tartva azért arra orientálódni, és kitartásunkat siker koronázta, felbaktattunk hát a magasba. Ez valami 2300 éves erőd, ha jól emlékszem, még a rómaiak meg a frankok, vagy kik veszekedtek rajta, lebontották, mégse bontották le, valami volt XIV. Lajossal is, de végül áll, és lehet róla fotózni szépet, sokat. Erre a Sági kolléga sűrűn emlékeztetett is, minden méteren muszáj volt dokumentálni a dolgokat. A kedvencem az volt, amikor lefotózott egy nagy levelű gazt, mert hogy milyen jó zöld februárban. Tényleg, csak az összes fa, meg fű, meg virágok, meg kaktuszok voltak még zöldek :)

Felérve találtunk egy játszóteret, zsonglőröket, egy 50 méteres egyenes futópályát, a két végén kerítéssel, az egyik kerítés mögött szakadékkal :D Szóval nem normálisak ezek. A kilátás fenomenálisan fantasztikus volt, ott fordultak rá a repülők a kifutóra, lent jachtok, tenger, amivel nem lehet betelni, kicsit arrébb havas hegycsúcsok. Volt ott feltárt régi temprom ( :D ) is, de ez nem izgatta a kocka agyunkat. Lefelé menet a fotózásra unszolás nem hagyott alább, gyakorlatilag 10 méterenként rekonstuálható az útvonalunk.

image4681

Erősen éhesek lévén, és mert az idő is gyorsan telt, visszaindultunk a kocsihoz, szép lassan, mindenféle dolgokat fotózva, csokiüzletbe betérve. Még le akartunk menni a parti sétányra, de marha nagy volt a dugó (lásd előző post), szabad parkoló meg semmi, és a Sági kevés ahhoz, hogy így parkoljon :D , úgyhogy Villeneuve-Loubet-ben mentünk le a partra, ott megkajáltunk, és már erősen napnyugta-szag volt, úgyhogy visszatértünk szállásainkra.

image514

Más: sokan kérdeztétek, hogy mi lett a WC dologgal. Nem szóltam róla a recepción, nem vettem másikat, vártam a sorsom, nem hiányzott a hiányzó rész. Pár napja aztán hoztak új ágyneműt, ürítették a szemetest, cserélték a törölközőt, és ennek keretében kicserélték az ülőkét is. Amikor megjöttem dolgozóból, egy új csoda fogadott, ami ugyanolyan rideg és vastag, mint az előző volt, de mivel a teherbírása ennek sem lehet jobb, nem fogom széknek használni :) Azt nem tudom, hogy anyagilag rám terhelik-e majd, ha kiderül, mindenképp szólok.

, , ,

6 Comments


Autókrul

Szombat késő délután elérkezettnek láttam az időt arra, hogy kimozduljak, ha már megjavulni látszott az egész héten rossz idő. Végre sütött a nap is, úgyhogy arra gondoltam, lesétálok a tengerhez. Még ki sem értem a kövesútig :D észrevettem, hogy egy használtautó-kereskedés mellett lakom 6 napja, de eddig ez fel sem tűnt. Mi bajom lehet, bementem, kíváncsi voltam, hogy hogyé’ mérik itt az autókat. Rögtön egymás mellett parkolt 3 SLK Mercedes, ezredforduó körüli volt mind, 10.5-12k € volt az áruk. Ez magyar valutában kb. 3 misit jelent – 8 év alatt megnegyedelődött az áruk, és nem véletlenül álltak halomra a kereskedőnél, tehát még ennyit sem érnek. A tulaj nem csinált jó befektetést velük, bár aki ilyen kocsit vesz, az nem biztos, hogy a megtérülést tartja szem előtt :) Aztán voltak francia kocsik, főleg Peugeot-k, átszámolva kicsit jobb árakon, mint itthon. A Smart féle divatgokartok itt is irreálisan drágák, még használtan is. 10k € egy semmire sem jó akármiért… akkor már inkább vennék egy SLK-t, az legalább élmény, és ugyanannyi pénz. Aztán tovább mentem, és újabb kereskedést láttam. Itt is volt a német kabrióból, meg BMW Z3 is, hasonló áron, továbbá 5-10 éves francia és olasz autók. Olcsó volt pl. egy korosodó Seat Ibiza, de nagyon leharcoltnak tűnt. Jó vételnek néhány 206-os benzines Peugeot tűnt, de azért túl tüzetesen nem néztem végig a kínálatot. Általában elmondható viszont, hogy a dieselek drágák. Valamiért itt az emberek diesel-mániások, az autók nagyrésze ilyen. Még Csongor kedvéért megemlítek egy 8 éves 320-as kabrió BMW-t 6500 € áron. Nem tűnt rossznak, szerencsére nem automata, és első ránézésre minden rendben tűnt rajta. Itt nem hülyeség a kabriózás, nagy feeling lehet ilyennel repeszteni a plázson :) Talán ezt vinném haza legszívesebben, ha ebből a 2 kereskedésből kéne választanom. Ha “válassz egyet, tiéd” alapon menne, akkor a 4 literes Jaguar-t vinném, még akkor is, ha sajnos S-type :) Az árát már nem tudom.

Persze eljátszottam már a gondolattal, hogy milyen lenne itt élni, itt lakni, itt dolgozni. Ha közlekedési eszközt kéne választanom, és komolyan, mindennapi használatra, azzal járni dolgozni, bevásárolni, valószínűleg motort vennék. Vagy egy öreg, olcsó kisautót, aminek úgyis mindegy. Egy autó számára Nizza és környéke, már amennyit én láttam belőle, tiszta pokol. Hiába van valakinek itt gyors coupéja, ha 50 méterenként van fekvőrendőr. Ha szabad az út, akkor is maximum két ilyen között gyorsulgatva lehet reptetni, de ahogy ma is tapasztalhattuk, ritkán szabad az út.

nizza_2x2_savos_kicsi

Tehát a forgalmasabb, nagyobb utakon gyakran van dugó, másik tipikus részei a városnak a kis utcák. Itt ezt szigorúan szó szerint kell érteni. Olyan szűk minden, hogy szörnyű. Nagyon kell figyelni, hogy ne húzza meg az ember a többieket. Ez a kis utcákon kívül a párhuzamos közlekedésre alkalmas utak többségén is igaz, kicsik a sávok. Hozzáadva ehhez, hogy az itteniek szeretnek irányjelzés nélkül sávot váltani, kész adrenalin a közlekedés. Mindig azt kell találgatni, hogy vajon ő most átjön, vagy csak nagy a kormánya holtjátéka :D Mondjuk ez 70-nél nem vicces. Ilyen körülmények között nem csoda, ha összeérnek sárvédők, súrlódnak felnik a padkáknál. Az itteni autókon a lökhárító is funkcióját betöltő eleme az autóknak. A következő képen lévő sérüléseket nagyjából 50 m-en belül parkoló autókon láttam.

meghuzott_autok_nizza_kicsi

Amúgy is azt látni, hogy majdnem mindegyik autó meg van húzva, legyen az 2-3 millió Ft-os kisautó, vagy 10+ milliós státuszszimbólum. Amelyik nem, az még túl új, és nagyon vigyáz rá a gazdája, vagy még nem volt annyit forgalomban, érted :) Ha itt nőttem volna fel, és biztos megélhetést jelentő állás kéne, akkor elmennék karosszéria-lakatosnak, jól el lennék látva melóval, az tuti :D

Még a közlekedéshez annyi, hogy baromi sűrű az úthálózat. Egymást érik az utak, körforgalmak, összekötő szakaszok. 100 m-enként le lehet térni erre-arra. Az itteniek nem udvariasak, csak mint Budapesten. Ha villogok, hogy befordulhat előttem a szembe jövő, akkor először meglepődik, aztán megköszöni, majd indul.

Két dolog volt nagyon furcsa. Az egyik, hogy a körforgalomba befelé is indexelnek, méghozzá balra (!). Ezzel valószínűleg azt akarják jelezni, hogy a következő kijáraton még nem kívánnak kimenni. Aki meg kimegy, az indexel kifelé, úgyhogy nem értem, de biztos jó. Bárcsak a párhuzamos közlekedésben is ilyen buzgóak lennének. A másik a jelzőlámpákkal kapcsolatos. Piros után jön a zöld. Ennyi.

, ,

6 Comments


A szállásrul

Legutóbb a szállás elfoglalását meglebegtetve hagytam abba az írást.  A reptértől autóval forgalomtól függően kb. 10 percre található a hely, ahol lakom. Nem is tudom, hogy szálloda, apartman, vagy mi ez, majd mindenki eldöntheti.

A portán egy kedves francia hölgy adta oda a szobám kulcsát, miután megtaláltuk a közös hangot, mely nélkülözi az erőltetett h(r)accsolást. A személyi igazolványomon kívül, amit készséggel átadtam, még igényt tartott €250-ra, de biztosítottam róla, hogy tőlem ugyan nem kap semmi pénzt, főleg nem ennyit, mert ha lenne is, kegyetlenül letagadnám.  Végül nem derült ki, hogy ki tudná-e verni belőlem a lét, mert nem volt valami harcias, belenyugodott a helyzetbe, hogy nem kap semmit. Azért belátom, meg kellett próbálnia.

Maga a szoba/lakás/akármi sok érdekességet rejt magában. Első ránézésre az látszik (a bejárati ajtótól befelé haladva), hogy van egy akkora szoba, amit majdnem teljesen elfoglal egy franciaágy (hehe, franciaágy, érted), van még egy nagy tükör, és egy beépített szekrény akasztós és polcos résszel egyaránt.  Onnan nyílik a konyha (na nem a szekrényből, ez itt nem a Narnia), de előtte jobbra van a WC és a zuhanyzó, ami teljesen kultúráltan néz ki. A konyha a kis hűtő, mikró, mosogatógép, és villanyrezsó otthona, majd jön az utolsó helyiség, egy nappalinak nevezhető szoba pótággyal, kerekasztallal, TV-vel. Innen nézve mutatja a helyet a kép. Leghátul látszik a bejárati ajtó.

szállás

Ez így semmi extra, viszont a bejegyzés itt nem ér véget, ez pedig azért van, mert szeretném megosztani veletek az itt felfedezett anomáliákat. A hálószoba- és a konyhalámpát 2-2 kapcsoló vezérli. Nem létezik ezeknek olyan kombinációja, hogy páronként mindkét kapcsoló lefelé nézzen, és ne égjeny a villany. Ez a lelkemet nem hagyta nyugodni az első napokban, de még annyi hülyeséget fedeztem fel, hogy ezt már észre sem veszem :) Ott van például a mosogató. El van zárva a csap, reggelre mégis nagy tócsa keletkezik a csaptelep talpánál. Talány. Ahogy azt sem értem, hogy a TV-n miért csak lefelé lehet csatornát váltani, felfelé miért nem. Sötétítőfüggöny van az ablakon, fehér átlátszó viszont nincs. Magyarul vagy sötét van, vagy belátnak a szemben lévő szállodából.

De a kedvencem a WC. A vízellátása úgy van megoldva egy ilyen szerkezetnek, hogy ha kifogy a víz, akkor egy csőből befolyik, majd egy szintmérő elzárja, hogy ne folyjon tovább. Na eleinte ez nem ment, hanem van egy kis csap a csövön, azt kell bizgetni. Először, amikor lehúztam (na mindjárt erre is kitérek), és nem töltötte újra a tárat, azt hittem, hogy elhasználtam minden lehetőségemet erre a 4 hétre, de sikerült feltalálnom magam, megnyitottam az alapból elzárt csapot, majd kezet mostam, de ezt elhamarkodtam, mert miután megtelt a tartály, folyt tovább a víz. Ezért elzártam a csapot. Akkor belenyugodtam, hogy ez ilyen, de később aztán egyszer csak magától abbahagyta, ahogy kell. Néha még baromkodik, de legtöbbször jó. Ez ilyen félautomata. Az esetek felében automata. Az öblítő gomb meg olyan, mintha két része lenne, a kisebbikre rá van írva, bele van gyártva, kitapogatható módon ott virít rajta, hogy “1/2″. A baj az, hogy maga a gomb egybe van öntve saját magával. Vagy össszeragadt az idők során. Utolsó tippem, hogy ez gyárilag egy olyan gomb, hogy csak fél vizet (?) enged át. Értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?

Amiatt, hogy nincs rendes függöny, a WC a lakás legfényesebb pontja. Hétfő reggel ezért, amikor a csipától amúgy is alig lát ki az ember a szemén, ezt a helyet választottam körömvágáshoz. Egyensúlyozni nem akartam az ülőkén, ezért lehajtottam a felső egyberészt, és arra ültem. Ezek engem általában elbírnak. Most biztos azt hiszitek, hogy egyből beszakadt alattam, de nem, máshol van a poén. Ez is kibírt sajnos, mert ennek folyománya a dráma. Történt ugyanis, hogy a felső ülőke (mi ennek a neve?) egyszer csak elfáradt. A súlyom által keltett deformálódás a nem teljesen homogén műanyag kristályszerkezetében mozgásra késztette a diszlokációkat, és az így létrejött képlékeny alakváltozás létrehozott egy olyan anyaghatárt, ahol a kötések ereje számottevően lecsökkent lokálisan, és így megindult egy repedés. Ez lavinát indítva tovaterjedt az egész cuccra, és nagy szilánkokra törve beszakadt.

WC anomália

Persze utólag könnyű megmagyarázni, akkor és ott ebből csak annyi jött le, hogy vágom a körmöm, majd reccs és hupp. Szitokszavak jutottak az eszembe, de csak első felindulásból, ugyanis kicsivel később már hálát rebegtem amiatt, hogy nem adtam pénzt a recepciós kisasszonynak.

, , ,

7 Comments



SetPageWidth