Legutóbb a szállás elfoglalását meglebegtetve hagytam abba az írást. A reptértől autóval forgalomtól függően kb. 10 percre található a hely, ahol lakom. Nem is tudom, hogy szálloda, apartman, vagy mi ez, majd mindenki eldöntheti.
A portán egy kedves francia hölgy adta oda a szobám kulcsát, miután megtaláltuk a közös hangot, mely nélkülözi az erőltetett h(r)accsolást. A személyi igazolványomon kívül, amit készséggel átadtam, még igényt tartott €250-ra, de biztosítottam róla, hogy tőlem ugyan nem kap semmi pénzt, főleg nem ennyit, mert ha lenne is, kegyetlenül letagadnám. Végül nem derült ki, hogy ki tudná-e verni belőlem a lét, mert nem volt valami harcias, belenyugodott a helyzetbe, hogy nem kap semmit. Azért belátom, meg kellett próbálnia.
Maga a szoba/lakás/akármi sok érdekességet rejt magában. Első ránézésre az látszik (a bejárati ajtótól befelé haladva), hogy van egy akkora szoba, amit majdnem teljesen elfoglal egy franciaágy (hehe, franciaágy, érted), van még egy nagy tükör, és egy beépített szekrény akasztós és polcos résszel egyaránt. Onnan nyílik a konyha (na nem a szekrényből, ez itt nem a Narnia), de előtte jobbra van a WC és a zuhanyzó, ami teljesen kultúráltan néz ki. A konyha a kis hűtő, mikró, mosogatógép, és villanyrezsó otthona, majd jön az utolsó helyiség, egy nappalinak nevezhető szoba pótággyal, kerekasztallal, TV-vel. Innen nézve mutatja a helyet a kép. Leghátul látszik a bejárati ajtó.

Ez így semmi extra, viszont a bejegyzés itt nem ér véget, ez pedig azért van, mert szeretném megosztani veletek az itt felfedezett anomáliákat. A hálószoba- és a konyhalámpát 2-2 kapcsoló vezérli. Nem létezik ezeknek olyan kombinációja, hogy páronként mindkét kapcsoló lefelé nézzen, és ne égjeny a villany. Ez a lelkemet nem hagyta nyugodni az első napokban, de még annyi hülyeséget fedeztem fel, hogy ezt már észre sem veszem
Ott van például a mosogató. El van zárva a csap, reggelre mégis nagy tócsa keletkezik a csaptelep talpánál. Talány. Ahogy azt sem értem, hogy a TV-n miért csak lefelé lehet csatornát váltani, felfelé miért nem. Sötétítőfüggöny van az ablakon, fehér átlátszó viszont nincs. Magyarul vagy sötét van, vagy belátnak a szemben lévő szállodából.
De a kedvencem a WC. A vízellátása úgy van megoldva egy ilyen szerkezetnek, hogy ha kifogy a víz, akkor egy csőből befolyik, majd egy szintmérő elzárja, hogy ne folyjon tovább. Na eleinte ez nem ment, hanem van egy kis csap a csövön, azt kell bizgetni. Először, amikor lehúztam (na mindjárt erre is kitérek), és nem töltötte újra a tárat, azt hittem, hogy elhasználtam minden lehetőségemet erre a 4 hétre, de sikerült feltalálnom magam, megnyitottam az alapból elzárt csapot, majd kezet mostam, de ezt elhamarkodtam, mert miután megtelt a tartály, folyt tovább a víz. Ezért elzártam a csapot. Akkor belenyugodtam, hogy ez ilyen, de később aztán egyszer csak magától abbahagyta, ahogy kell. Néha még baromkodik, de legtöbbször jó. Ez ilyen félautomata. Az esetek felében automata. Az öblítő gomb meg olyan, mintha két része lenne, a kisebbikre rá van írva, bele van gyártva, kitapogatható módon ott virít rajta, hogy “1/2″. A baj az, hogy maga a gomb egybe van öntve saját magával. Vagy össszeragadt az idők során. Utolsó tippem, hogy ez gyárilag egy olyan gomb, hogy csak fél vizet (?) enged át. Értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?
Amiatt, hogy nincs rendes függöny, a WC a lakás legfényesebb pontja. Hétfő reggel ezért, amikor a csipától amúgy is alig lát ki az ember a szemén, ezt a helyet választottam körömvágáshoz. Egyensúlyozni nem akartam az ülőkén, ezért lehajtottam a felső egyberészt, és arra ültem. Ezek engem általában elbírnak. Most biztos azt hiszitek, hogy egyből beszakadt alattam, de nem, máshol van a poén. Ez is kibírt sajnos, mert ennek folyománya a dráma. Történt ugyanis, hogy a felső ülőke (mi ennek a neve?) egyszer csak elfáradt. A súlyom által keltett deformálódás a nem teljesen homogén műanyag kristályszerkezetében mozgásra késztette a diszlokációkat, és az így létrejött képlékeny alakváltozás létrehozott egy olyan anyaghatárt, ahol a kötések ereje számottevően lecsökkent lokálisan, és így megindult egy repedés. Ez lavinát indítva tovaterjedt az egész cuccra, és nagy szilánkokra törve beszakadt.

Persze utólag könnyű megmagyarázni, akkor és ott ebből csak annyi jött le, hogy vágom a körmöm, majd reccs és hupp. Szitokszavak jutottak az eszembe, de csak első felindulásból, ugyanis kicsivel később már hálát rebegtem amiatt, hogy nem adtam pénzt a recepciós kisasszonynak.
#1 by stonejoe on February 6th, 2009 - 22:29
Na ebből látszik hogy nem jártál be digitre vazze. Ott elmagyarázták, hogy mi a dupla kapcsoló lényege. Az azért van hogy a házastársak egyenlő félként baszogathassák egymást.
“
Azon hogy a mosdód dezintegrálod már meg se vagyok lepve. Emlékszem még rá amikor gyúrni próbáltál a SCH-ban…oszt zuhany rudastul a földön fetrengve végezted, ha meg legközelebb a csaj azt mondja 250 euró, mond azt ” ha leszopsz simán
#2 by balota on February 6th, 2009 - 22:50
@ stonejoe
Kedves Bálint, talán már említettem, de ha nem, akkor most szeretném felhívni rá a figyelmed, hogy ezt a blogot kiscsaládom is olvashatja. Értsd: élő cenzúra anyuka, ártatlan lelkű unokahúg. Bár tőled talán nem veszik rossz néven az ilyesmit, de hasonló véleményed legközelebb cenzúrázva, vagy más csatornán juttasd el hozzám, nekem már úgyis mindegy
De nem szidlak le jobban, mert te legalább írsz kommentet. Csak így tovább.
Bejártam digitre, csak szar gyakvezérem volt. Miért jó a házastársaknak, ha nincs nyugalmi állapota két kapcsolónak?
#3 by Donc on February 6th, 2009 - 23:37
ez ilyen..
#4 by Zsúzsl on February 8th, 2009 - 16:22
Írok én is, hogy lásd, figyellek….
#5 by speety on February 8th, 2009 - 22:45
Én is írok, bár ma egész nap nézhettem a képedet, ne hogy azt mondd megint, hogy nem is olvasom a sokszor kiváló mondatszövésű bejegyzéseidet. Izgalommal várom a következő bejegyzést is, ami a vszleg a mai napról fog szólni…
Addig meg idéznék egy közös ismerősünktől: “Ráfaragtá kiskomáám mer a dzsípíesz vétee megszüünt e!!!”
#6 by balota on February 8th, 2009 - 23:33
@speety
Arról majd legközelebb, vagy azután. Nagyoktól csak pontosan szabad idézni: “Ezt elszartad ecsém, mer’ a dzsípíesz vétel megszűnt”
Ehhehehehe, nem is a mai napról szól
#7 by speety on February 9th, 2009 - 09:57
No nem baj, de ez az autós is jól sikerült….