Múlt vasárnap Monaco volt a célállomás, ugyanis tőlünk Villeneuve-Loubet-től csak 35 km. Ez ideális eset, sikerült hosszabb úton eljutni odáig. Az egészről a székely bácsi tehet, aki mindig beiszik, és ez olyankor jön rosszul, mikor viszonylag lassú tempónál kegyetlen bonyolult kanyarodási és navigálási problémákat kell megoldani. Van az a közlekedési szituáció, amikor mire végig mond egy mondatot, már rég végrehajtottam, aztán mennék a logikus irányba tovább, de ott már le van maradva szegény, de ezt nem tudja, és mondja a hüyeségét, én meg elhiszem neki. Így nagyon cifra helyekre lehet eljutni.

De kezdjük az elején. Monacoba már értelmesebb időben indultunk, mint egy hete Nizzába, most fél 10-kor már úton voltunk. A plázson futó emberek látványa most is lélekemelő volt, de sejtettük, hogy ahova készülünk, az se lesz egy utolsó dolog. Még Nizzában csepp dugóba kerültünk, de legalább közben Sági kolléga tudott fotózni Itt támadt az a zseniális ötlete is, hogy ő maga mellé, az oldalablakra erősíti fel a GPS tartóját, és majd onnan navigál. Ennek egyenes következménye, hogy így én nem láttam a térképet, csak a “mennyé tovább egyenesen eléfelé, értetted-é”, “a kövákező láhátóségnél jobbra he”, és ehhez hasonló szövegeket hallottam. Lényeg a lényeg, hogy a tenger menti úton mentünk, és pont akkor jött össze minden, amikor elértünk egy félszigethez, amire sikerült kimenni. Szerencsésen lejönni is sikerült róla, de megérte, mert nagyon nem volt csúnya. Volt ott jó kis szerpentin, szűk utcák, virágzó növények, és kiláts minden mennyiségben. Plusz 5 km, de nem bántuk meg. A part menti út kanyargós, tele tempós kanyarokkal, amit egy erre alkalmas autóval élvezni is lehetett volna, ha nincs mindig előttünk valaki, de volt, úgyhogy mindegy is. Sziklafal balra, kék tenger jobbra, legjobb. Na de nem ez a lényeg, hanem Monaco.

Beértünk. Kb ennyi kaland, ahhoz képest, hogy egy külön ország Mintha csak egy kisváros lenne a parton a többi mellett. De bent minden egész más, mint máshol. A kisebbik, nyugatabbra lévő kikötőnél akartunk parkolni, mert azt a fülest katuk, hogy ott van esély helyet találni. Tényleg volt egy, de odafelé azért láttam egy olyat, amire 3 éves korom óta úgy gondoltam, hogy ilyen csak a mesében van. Az utcán állt egy Ferrari F430, mögötte egy Porsche 997, szerintem a két sofőr és még néhány ember nézegették a Ferrari nyitott elejét (lányok kedvéért: ez a csomagtartó). Én a seggem a földhöz vertem örömömben, a Sági meg ki volt akadva, hogy az utat figyeljem, meg milyen gáz, hogy egy Ferrari motorja elromlik! Pff.

Aztán szembe jött egy Lamborghini Murcielago, meg amikor vissza kellett fordulni, épp egy fehér 996-os Porschét nem engedtem ki magam elé = lealáztam, teeee Aztán leparkoltunk a jachtok és vitorlások árnyékában, és €3-ért 2 óra parkolást vásároltunk magunknak. Gyalog vettük nyakunkba a kikötőt, és egy darabig ott is maradtunk, mert szép volt. Le lehetett látni a 3 m mély víz aljára. Arra is rájöttünk, hogy a nagy jacht azért nagy, hogy beleférjen a hasába egy motorcsónak és egy jet-ski. Továbbá a kikötőben parkolt egy újabb Lamborghini, mellette meg egy Rolls-Royce Phantom.

Ejj. Itt az utcán két lábon jár a pénz meg a luxus, de nem baj, végülis ezt megnézni jöttünk. A két órát sikerült elütni mindenféle hülyeségekkel, mentünk erre is, arra is. Mikor visszaértünk a kocsihoz az újabb adag pénzzel, nem tudtuk bedobni, visszaadta. Ekkor esett le, hogy hétvégén valószínűleg nem kell itt sem fizetni a parkolásért. Nem baj, €3-val támogattuk a helyet, biztos szükségük van rá

Aztán jött a nap legdurvább része. Már említettem a Lambo melletti Rolls-t. Most ki volt nyitva a mögötte lévő ajtó, és feltűnt, ami korábban nem: bent nem mindennapi kocsik voltak. Olyan volt, mint egy galéria. Ha már kiállítás, be kéne menni, és hát igen, bementünk. Kicsit szűk volt a hely egy kiállításhoz, és tematikája sem volt túlzottan. Hogy jön egy piros Ferrari Enzo mellé egy szürke Carrera GT, aztán Aston Martin Vanquish, meg egy sárga Ferrari, amire már nem emlékszem, és egy ősrégi világoskék – talán – Bugatti? Az is furcsa volt, hogy 2 percet, ha bent töltöttünk, és már zártak is. Hja, mert nem kiállítás volt, hanem luxusgarázs, és épp érdeklődők jöttek. De rendes volt a csajtól (!), hogy hagyott nézelődni. Aztán a vevőket a Rolls-szal szállították el. Ez aztán volt valami, ilyet se szoktam látni minden nap. (Update: megtaláltam neten, igazából egy luxusautó-kölcsönzőről van szó, nyálat itt lehet csorgatni.)

Elindultunk felfelé a hegyre a hercegi palotához. Hadd ne soroljam, hogy hány Porschét láttunk közben. Nagyon sokat. Szegény Sági ki is volt akadva, mert én mindegyiknek látványosan örültem. A herceglak tetején lobogott a zászló, szóval a jó öreg Albert otthon volt. Nézegettük a járkáló őröket, a kilátás se volt pite, és ott parkolt egy DB9-es Aston is Itt szeretném megemlíteni, hogy gyönyörű kovácsoltvas lámpaoszlopok és erkélyrácsok vannak itt. Utána jött a … biztos van neve, valami szép külalakú templom, és belül is jó volt a külalakja. Mindenféle híres emberek voltak benne eltemetve. De az a kemény, hogy innen kijövet is a tengerre néz a kilátás. Itt mindenhonnan lehet látni a tengert. Még egy ölég szép kertből is, amiről lenézve … á, nem lehet elmesélni. 30 m semmi, aztán fodrozódó kék hullámok, közben egy rakás sirály, meg növények a sziklán. Nem untuk meg, de még a Forma 1-es pályából nem láttunk semmit, úgyhogy továbbálltunk.

Kettőnk közül valaki nagyon be akart menni az oceánográfiaptikumi vagy milyen múzeumba, de lebeszéltem róla. Meg a belépő is drága volt. Megint szép helyeken mentünk tovább, és megpillantottuk a nagy kikötőt, ami nem is olyan nagy, mint képzeltem, de elég nagy ahhoz, hogy semmiképp se híjvam kicsinek, vagy közepesnek, főleg mert nagy, de nagyobbat vártam annál, mint amit láttam. Azt hittem, hogy nagyobb lesz. Innen már látszott az alagút kijárata, és be tudtam lőni a pálya elhelyezkedését. Nem gondoltam, hogy ennyire szűk helyeken megy az egész. Az alsó rész, ahol tavaly Raikkonen kiütötte Sutilt, vagyis még tovább folytatva a vonalvezetést, szóval az utolsó szakasz civilben egy parkoló. A boxutca egy sétány. És a TV közvetítésekből nem tűnt ennyire közelinek az alsó rész a célegyeneshez. Meg a TV-ből a kikötő is nagyobbnak tűnt. Nem mondom, hogy kicsi, mert irigylésre méltó a mérete, de mégis, én megmondom őszintén, nagyobbra számítottam. Sok helyen a piros-fehér rázókövek ott vannak most is. Felmentünk gyalog a Casino-hoz, és útközben láttunk egy parkoló Ferrarit, aki kicsit ferdén állt be, hogy ki tudjon szállni, épp akkor parkolt mellé egy régi 911-es Porsche, akinek a szerencsétlen sofőrje rányitotta a Ferkára az ajtót, ráadásul a világítást is bekapcsolva felejtette. Az ilyennek rá kéne lépni a tyúkszemére. A Casino szép. Szép kocsik parkolnak előtte, most egy 612-es Ferrarin akadt meg a szemem, a két Rolls-Royce már szóra sem érdemes, és olyat láttunk, hogy lehidaltunk. Egy kék Ford Mustang parkolt ott, jött a sofőr, a kaszinó-alkalmazott kiállt vele, gyakorlatilag 2 métert tett meg, és kapott €200 borravalót. Hát. Én kevesebbért is kiálltam volna neki, gyakorlatilag €200-val kevesebbért is. A változatosság kedvéért itt is volt egy kert, a változatosság kedvéért ez is szép volt, de ekkor már kezdett késő lenni, úgyhogy egy japán leány turistacsoport gyűrűjében elindultunk visszafelé a pálya nyomvonalán. Sajnos nem sikerült megnézni a híres Mirabeau-Loews kombinációt, és az az alagútra ráfordító kanyar is érdekelt volna, ahol Senna verte oda egyszer az autót, és ki is esett az első helyről, nem úgy, mint a mákos Hamilton, aki kb. emiatt (is) nyert tavaly. Egy kirakatban láttam Jacques Villeneuve 1997-es világbajnok Renault motorját, és mellette a 2007-es raikkoneni VB motort. Lefényképezkedtem az öreg Fangio-val, aztán muszáj volt vennünk 1-1 F1-es sapkát, ha már itt jártunk. Ezzel kettőre bővült a gyűjteményem

Visszefelé megint a kolléga vezetett, és megin dugóba kerültünk, de előtte még volt egy forró helyzet. Egy öreg fószer kanyarodott rá a főútra jobbról, és úgy gondolhatta, hogy jobbkézszabály van érvényben a STOP tábla ellenére, ezért csak a tőle jobbról érkezőket várta meg, majd balra nem is nézve kihajtott az útra. Szerencsére a Fiaton jók a fékek, és Sági kolléga is idejében le tudott fékezni, így a döbbeneten kívül szerencsére nem történt semmi. Ha a bácsikát megkérdeznénk, szerinte tényleg nem történt semmi, mert az egészből nem is fogott föl semmit. Ezt betudom annak, hogy még nem vagyunk összeszokva eléggé az autóval, és így vészfékezés közben nehéz arra is figyelni, hogy az ember nyomja a dudát, de megérdemelte volna a vén kecske, hogy ő is megijedjen. Olyan másfél méteren múlt a dolog. Ezután jól kiveséztük, hogy miért is kéne 60 év felett szigorú vizsgálatok és tesztek feltételévé tenni a jogosítványt.

Jött a már említett dugó immár Nizzában, majd meg is álltunk összefutni a Sági gimnáziumi osztálytársai közül öttel. Az egyikük ladás Már akkor éreztem, hogy meglesz a közös nevező, amikor megtudván, hogy bajai vagyok, ez volt a reakció: “Várjál, ki is bajai? Vizin Laci bácsi?” Nem hiába, vannak még igazhitűek a világban. Jólesett ez a lelkemnek az egész napos autóellenes társaság után Beültünk valahova, ahol az ötök ettek mindenféle izéket, köztük kagylót, mi csak ittunk. Jó volt kicsit magyarok között lenni, de azért nem akarom túldramatizálni a helyzetet, akkora honvágy még nem dolgozik bennem, mint Rákócziban Rodostón

Jó volt fél 9 felé Nublues-ra zúzva a szállások felé venni az irányt. Ja, és hogy ne csak szapuljam szegény Ságit, amiért nem vonzzák a kocsik, és ma is nonstop fényképezés volt a menü , kiderült, hogy tetszik neki az LTE (Liquid Tension Experiment), úgyhogy adtam neki. Aki nem ismeri, annak ajánlom szíves figyelmébe. Aki simeri, és még nem járt Monacoban, az menjen el, mert nagyon megéri, gyönyörű és különleges. A többiek előbb hallgassanak LTE-t, ami a zene Monacoja, aztán mehetnek várost nézni ide Mondjuk a kikötőt illetően ne legyenek nagy elvárásaitok, mert szerintem nagyobbat vár az ember a TV közvetítések után, de azért szép az is, na.

Sikerült megint egy kegyetlen jó napot magunk mögött hagyni, az az igazság.