Posts Tagged ‘hétvége’

Síelésrül

Elérkezett tegnap, azaz szombaton a nap, amit talán a legjobban vártam, mióta megtudtam, hogy jönnöm kell. A francia Alpok, ami korábban mind távolságban, mind pénzben mérve rettentően messze volt, most itt van közel. Már régen tudtam, hogy a meglátogatandó síterep vagy Auron, vagy Isola 2000 lesz, végül péntek délután döntöttem utóbbi mellett. Miért? Ennek jobban tetszik a neve :) Talán tudat alatt a Honda S2000 roadsterre asszociáltam, de ezzel be is fejeztem az autókról pofázást (de csak mára!), így is sok a panasz, hogy csak kocsikról írok.

Síruhát hoztam magammal, viszont a felszerelést itt kellett beszerezni. Tiszta szerencse, hogy az odavezető úton van egy Decathlon, ahol lehet cuccot bérelni. Mivel egy napot szántam a téli sportolásnak, korán akartam indulni. 7-kor keltem, és a biztonság kedvéért megnéztem a honlapon, hogy mikor nyitnak. Még szerencse, hogy így tettem, mert várhattam volna 9-ig az ajtajuk előtt, hogy kinyissanak. Na nem baj, gondoltam, akkor majd csak 10:30-tól csúszom. Ez naív gondolat volt. Még megálltam tankolni a szállástól 300 méterre, hogy a saját célra elégetett üzemanyag ne keveredjen a közös használatú fogyasztással, aztán irány a Decathlon. Az első ember rögtön ki is küldött az áruházból, mert a bérlés a másik épületben van. Ott meg a megszólított hölgy nem tudott angolul, ezért szólt egy kolléganőjének, aki tudott. Valóban, mert mondott angol szavakat, de valahogy nem sikerült elsőre megértenie azt a nem túl bonyolult mondatot, hogy (külön ügyeltem a kiejtésre) “I would like to rent a ski and ski boots for one day” – németesek kedvéért :D ez annyit tesz, hogy szeretnék sílécet és síbakancsot bérelni egy napra.  Még arra is figyeltem, hogy I would legyen, ne I’d. Erre mondta, hogy oké, menjek át a másik épületbe. Miután közöltem, hogy ezt nem fogjuk lejátszani, mert már átküldtek, úgy kerültem ide, “ja, oké”, mint aki megvilágosodott, vitt oda egy síléces részhet, és mutatta, hogy van olyanjuk, amivel lehet sétálni fel a hegyre. Ez az a rohadt vékony fajta, ami lecsúszásra alkalmatlan. Nem nem, nekem nem ilyen kell, én csak normál síelésre gondoltam, ahhoz kell carving léc. Ja, olyan is van. Odamentünk. Van-e kedvenc márkám, mit szeretnék. A mutatott léceken még kötés sem volt, úgyhogy rájöttem, hogy sokkal jobban nem érti, hogy mit szeretnék, mint ahogy elsőre gondoltam. Még jött egy felajánlás, hogy egylábas lécet ad. Szerintem a már nem először végigmondott kérésemből ekkor jutott el a “one” részig. Éreztem, hogy cselekedni kell, ha nem akarok kommunikációs nehézségek miatt lemondani az egész programról, így még alacsonyabb szinten próbálkoztam, kb úgy, hogy most elviszem, este visszahozom. “Oh, so you would like to rent the equipment?”. Az a kemény, nem a beton. Végülis az én hibám, nem mondtam elég világosan :D Mivel végre leesett a tantusz, mentünk az áruház megfelelő részéhez. A hölgyike kedvesen és lelkesen fordított, hogy megértsük egymást az ott dolgozó sráccal. Persze a csóka tudott angolul, sőt, értett is angolul, de ez csak később derült ki. Még a csajszi elintézte nekem, hogy profi felszerelést kapjak. Elvileg csak az volt nekik. Szerintem meg hülyeséget mondott, de annyira nem értem rá, hogy minden apró részletet tisztázzak, ha profi cucc, akkor profi cucc, csak adjátok. Elvileg volt kezdő, haladó, jól síelő, meg profi kategória. Az általam kinézett haladó (€16) áránál €6-val drágább léc egy 180-as Rossignol SC80 Bandit volt, a hátsó részén is az elejéhez hasonló felkunkorodással. Kauciónak, vagy valami hasonlónak lefoglaltak a bankkártyámról valami €850-t. Kicsit sokalltam, hogy a teljes felszerelés újkori árának több, mint dupláját kérik el biztosítéknak. Aztán később neten megnéztem, és mint kiderült, 160.000 Ft-os léccel síeltem. Ha ezt akkor tudom, fel sem megyek a hegyre :) Kaptam még egy Head bakancsot, meg két botot, és már csak fizetnem kellett, aztán irány Isola.

image849

A gyors odaérésemről hamar letettem, ugyanis az út nagyon szűk volt, jobbról sziklafal, balról korlát és mögötte szakadék, és egyenes részek nélkül csak kanyarokból állt. Ha valaki nem merte nyomni neki, az nem ment, és ilyenkor feltorlódott mögötte 10-15 autó. Előzni képtelenség volt kamikaze gének nélkül. Volt, aki rendelkezett ilyen génekkel :) Nézni is rossz volt. Aztán pár perc múlva utolértem az ilyeneket egy araszoló busz mögött. Megérte kockáztatni. Olyan kanyaroknál is feltorlódott több autó, ahol lépésre le kellett lassítani, annyira szűk és éles volt a kanyar. Isola településig ment ez az egész, onnan egy nem egyszerű szerpentin vitt föl a hegyre. Fent első dolgom volt jegyet venni, mert már negyed 12 volt, de ebbe is került kacifánt, mert egy csaj megvette, vagy neki valaki megvette a jegyet, de fáradt volt, és nem akart síelni, úgyhogy el akarta adni nekem. Hajlottam volna a dologra, de csak úgy lehetett volna leszedni a kabátjáról a jegyet, hogy megrongáljuk, úgyhogy a pénztárnál hagytam a €28.50-t. Az enyhe vizelési ingernél nagyobb volt a síelés utáni vágy, és a bemelegítés sem volt komoly, síelni jöttem, nem bemelegíteni.

Még élénken élt bennem az emlék talán csütörtök estéről, amikor munka után elmentünk focizni a román kollégákkal. Fél órán keresztül ment a bemelegítés, passzolgatás, kapura lövés. Aztán mikor már kezdtük volna a meccset, elment a világítás, amit a következő fél órában sem sikerült visszahozni, úgyhogy úgy mentünk haza, hogy 1 órán keresztül bemelegítettünk :)

image804

Erre úgyis az első lesiklást szántam, amire kinéztem egy kék pályát, és a lécet is szokni kellett. Nagyon más ez a léc, mint amikkel eddig csúsztam. Egyrészt eddig 165-ös meg 168-as lécet kaptam életem két korábbi síelésekor, ez meg egy laza 180-as. Aztán ez nem csak abszolút nagyobb, mint a többi, hanem arányaiban is más, hátrafelé hosszabb. Éreztem is mindjárt, hogy itt máshogy kell majd csinálni a dolgokat. Az első lesiklás, annak is az eleje azzal telt, hogy újra megtanultam síelni, pont úgy, ahogy bő egy éve. A pálya egyik szélétől a másikig csúszva, a felétől hóekézve, okosan fordulva, élesen kinézve a másik oldalt, kicsit engedni, de gyorsan hóeke, stb. Ez azért kellett, mert a hosszú léc sokkal jobban gyorsul, mint a rövidebb, és szokni kellett, hogy máshogy is reagál mindenre. Felül kellett írni a nagyon mélyen lévő beidegződéseket :D Az óvatos lecsúszás végén már néhol jobban is megeresztettem, és volt pár melegebb helyzet, de sikeresen leértem. Ezt mégegyszer meg akartam csinálni, hogy ne érjen később a kelleténél nagyobb meglepetés, de az egyik választási ponton elcsábultam egy másik kék pálya felé, amiről lefelé egy piros vezetett tovább, ami nekem erősen feketének hatott :) Nagyon meredek volt, és buckás, plusz viszonylag szűk. Meg is álltak páran pihenni rajta, vagy összeszedni az esés közben elszórt cuccaikat. Óvatosan ugyan, de esés nélkül leértem, és ekkor már nagyjából éreztem, hogy hogy kell ezzel a léccel menni. Irány hát a felfedező túra, térkép elő. Néhányszor lejöttem még erről a csúcsról, mindig más utat választva, aztán úgy gondoltam, hogy ideje más részeket is megnézni.

image810

Alapvetően 3 részre bontanám a síterepet, ha valaki kérdezné :) Ez volt a nyugati oldal, amin belül a pályák sokszor keresztezik egymást, sok van belőlük, de mégis kb. egybe tartoznak. Innen lehetett átcsúszni az északi részhez, ahol szintén iszonyat mennyiségű pálya volt, de ez inkább magasságban, mint szélességben volt kiemelkedő. Magasabbról lehetett mélyebbre érkezni, és széltében nem fogott be akkora területet, mint az előbbi. Itt sok felvonó volt, az egyik leghosszabb pl. két másik útját is keresztezte, szóval egymás alatt/felett vittek. A hó nagyon jó minőségű volt. Ez egyrészt a nagy magassság áldása, 25xx méteren is álltam, és az alja is 1900 méter körül volt. Aztán 2 hete itt iszonyat havazások voltak, lavina is volt, ami rázúdult az útra, aztán fentragadtak magyarok is napokra. Felfelé jövet láttam is, hogy az út mellett néhol 3-4 méter magas hófal húzódik. Fent meg mégtöbb volt, és tényleg olyan minőségben, amivel még nem találkoztam, pedig óriási tapasztalatom van etéren, mondom, már két síterepen is voltam az elmúlt egy évben :) A hó ropogott, miközben csúsztam, viszont a felszíne meg porhó volt, de csak annyi, amennyi kell a látványos íven csúszásokhoz. Nagyon élveztem :) A látvány sem volt semmi. Sankt Corona (itt voltam legutóbb) és eközött az a legnagyobb különbség (a nagyjából dupla magasság és a kb tízszeres pályarendszeren túl), hogy ott a hegyen síel az ember, itt meg hegyek között. Mindenfelé havas csúcsok, viszont ilyen magasan már nincsenek fák. Lefelé haladva először csak ritkásabb és alacsonyabb fenyők vannak, aztán besűrűsödik a dolog. Az időjárás is tökéletes volt. Sehol egy felhő, tiszta kék ég, szikrázó napsütés, és zéró tolerancia szél. Maximum menetszél, de azt belekalkulálja az ember :) Erősen hideg volt, bár ezt nem éreztem, mert sütötte a nap a fekete ruhámat, meg mozogtam folyamatosan, viszont amikor levettem a kesztyűt fényképezéshez, akkor 3 fotó után már siettem vissza a kezemmel a kesztyűbe. Ezen az északi részen már akadt néhány durva fekete pálya, és nagyon meredek erdős részen is láttam nyomokat, volt, aki nyomta a suicideket ® :)

image830

Jól elsíelgettem, de egyre erősebb lett egy inger, ami már megérkezésemkor is nyomasztott, úgyhogy elindultam vissza a nyugati pálya aljához. A szép fehér havat nem akartam kiszínezni :) Negyed 4 felé értem le, és ha már lent voltam, megejtettem az étkezést. Nekivetkőztem, és itt éreztem igazán, hogy cudar hideg van, igaz, ekkorra már a hegyek árnyékában ültem a völgyben. Nézegettem a térképet, hogy mi merre mennyi, és feltűnt két helyen, hogy valami átlátszó répák vannak. Aztán a feliratot olvasva rájöttem, hogy az távcső akarhat lenni, magyarán onnan szép a kilátás. Az egyik az északi rész tetején van, a másik a keleti tetején. Mivel a keleti oldalon a felvonók tovább mentek, mint máshol, ezért elindultam ahhoz a kilátóhoz, ahonnan el lehet látni a tengerig. Felfelé a kabinosban megnéztem pontosan, hogy hogy is kell majd visszajutnom, és ekkor (15:45) láttam, hogy a csúcsra felmenő felvonó épp akkor vonja fel az utolsó adag embert, úgyhogy erről lecsúsztam. Mármint szó szerint, lecsúsztam a völgybe, hogy akkor nekimegyek a keleti résznek, azon még úgysem voltam. Ez tűnt térkép alapján a legegyszerűbbnek, viszonylag kevés, igaz, jó hosszú pályák, főleg kékek. Mivel ezek sokkal tovább működtek, mint a másik kettő, ezért jól jött ki itt zárni a napot. Fel akartam menni, hogy átnézzek a hegygerincen Olaszországba, ez a kilátó ezzel kecsegtetett. A felvonó tetején kellett volna lennie a kilátónak, de kiszállva hiányérzetem volt, mert nagyjából félúton voltam a csúcsok felé. Ekkor esett le, amit lent nem vettem észre, jelesül hogy egy helyről két felvonó is indul, és én a rosszba szálltam. Vitt a tömeg, na. Még bőven volt időm, a csúcsra vivő felvonó elvileg 5 után is vitt még embert, és ekkor múlt pár perccel délután 4 óra. Lefelé egyszer rossz helyen vettem be egy kanyart, emiatt egy tányéros felvonóval is mentem egy darabon, de ebből félúton kiszálltam, mert a kilátás érdekelt elsősorban. Nem akartam kilátástalanul hazamenni :D Mire leértem, bezárt az a felvonó is… Na nem egy órán át jöttem le a hegyről, hanem korábban zárták. Még ment, de már nem engedtek felszállni. Ekkor még az egész keleti részt sütötte a nap, míg a nyugati oldalon már zárták az összes felvonót. Ha már így alakult, kipróbáltam néhány pályát itt is. Itt hosszú és egyszerű pályák vannak, kevés kanyarral. Azért nem rossz ez sem. Amikor 5 felé leértem egy lecsúszás végén, akkor úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt, újdonság már nem érne, ha újra felmennék, és így láttam még esélyt arra, hogy kis forgalomban jussak le. Aztán azt sem tudtam, hogy milyen gyorsan jutok vissza Nizzába, és jobb volt biztosra menni, ha már a vagyont érő lécnek nem lett semmi baja.

image828

Egszer estem, amikor ki akartam próbálni a Sankt Coronán begyakorolt 360as-megfordulós-egyből-továbbmenős figurát. Nem volt vészes, de esésnek esés volt. Egészen megbarátkoztam a léccel, de inkább maradnék a normál carvingoknál, azok jobban tetszenek, nem beszélve arról, hogy fele-harmada az áruk. Az viszont tetszett, hogy nagyon hamar begyorsult, és kegyetlen tempóval lehetett vele menni. Szerintem főleg a hosszított hátsó rész miatt nehezebb ezzel szűken fordulni, és lassabban is reagál a mozdulatra. Megtisztítottam, bepakoltam a kocsiba, és irány Nizza. Forgalom volt rendesen, még nagyobb is, mint délelőtt, de legalább megtudtam, mit érezhetett Sági kolléga eddig :) A felszerelést visszavittem, de mégcsak meg sem nézték, hogy van-e valami baja a lécnek. Amúgy lett, egy 2 cm hosszú vékony karcolás lett a talprész alatt, de felkészültem rá több anyázós monológgal is, ha emiatt akárcsak egy centet is le akartak volna vonni :)

Nem akartak, és remélem utólag sem lesz semmi gond. Nem volt más hátra, mint előre, még megtankoltam az autót, és fél 8 felé visszaértem a szállásra. Kis kaja, kis 24, aztán nem volt probléma az elalvással.

, , ,

2 Comments


Monacorul

Múlt vasárnap Monaco volt a célállomás, ugyanis tőlünk Villeneuve-Loubet-től csak 35 km. Ez ideális eset, sikerült hosszabb úton eljutni odáig. Az egészről a székely bácsi tehet, aki mindig beiszik, és ez olyankor jön rosszul, mikor viszonylag lassú tempónál kegyetlen bonyolult kanyarodási és navigálási problémákat kell megoldani. Van az a közlekedési szituáció, amikor mire végig mond egy mondatot, már rég végrehajtottam, aztán mennék a logikus irányba tovább, de ott már le van maradva szegény, de ezt nem tudja, és mondja a hüyeségét, én meg elhiszem neki. Így nagyon cifra helyekre lehet eljutni.

De kezdjük az elején. Monacoba már értelmesebb időben indultunk, mint egy hete Nizzába, most fél 10-kor már úton voltunk. A plázson futó emberek látványa most is lélekemelő volt, de sejtettük, hogy ahova készülünk, az se lesz egy utolsó dolog. Még Nizzában csepp dugóba kerültünk, de legalább közben Sági kolléga tudott fotózni :) Itt támadt az a zseniális ötlete is, hogy ő maga mellé, az oldalablakra erősíti fel a GPS tartóját, és majd onnan navigál. Ennek egyenes következménye, hogy így én nem láttam a térképet, csak a “mennyé tovább egyenesen eléfelé, értetted-é”, “a kövákező láhátóségnél jobbra he”, és ehhez hasonló szövegeket hallottam. Lényeg a lényeg, hogy a tenger menti úton mentünk, és pont akkor jött össze minden, amikor elértünk egy félszigethez, amire sikerült kimenni. Szerencsésen lejönni is sikerült róla, de megérte, mert nagyon nem volt csúnya. Volt ott jó kis szerpentin, szűk utcák, virágzó növények, és kiláts minden mennyiségben. Plusz 5 km, de nem bántuk meg. A part menti út kanyargós, tele tempós kanyarokkal, amit egy erre alkalmas autóval élvezni is lehetett volna, ha nincs mindig előttünk valaki, de volt, úgyhogy mindegy is. Sziklafal balra, kék tenger jobbra, legjobb. Na de nem ez a lényeg, hanem Monaco.

image584

Beértünk. Kb ennyi kaland, ahhoz képest, hogy egy külön ország :) Mintha csak egy kisváros lenne a parton a többi mellett. De bent minden egész más, mint máshol. A kisebbik, nyugatabbra lévő kikötőnél akartunk parkolni, mert azt a fülest katuk, hogy ott van esély helyet találni. Tényleg volt egy, de odafelé azért láttam egy olyat, amire 3 éves korom óta úgy gondoltam, hogy ilyen csak a mesében van. Az utcán állt egy Ferrari F430, mögötte egy Porsche 997, szerintem a két sofőr és még néhány ember nézegették a Ferrari nyitott elejét (lányok kedvéért: ez a csomagtartó). Én a seggem a földhöz vertem örömömben, a Sági meg ki volt akadva, hogy az utat figyeljem, meg milyen gáz, hogy egy Ferrari motorja elromlik! Pff. :D

Aztán szembe jött egy Lamborghini Murcielago, meg amikor vissza kellett fordulni, épp egy fehér 996-os Porschét nem engedtem ki magam elé = lealáztam, teeee :) Aztán leparkoltunk a jachtok és vitorlások árnyékában, és €3-ért 2 óra parkolást vásároltunk magunknak. Gyalog vettük nyakunkba a kikötőt, és egy darabig ott is maradtunk, mert szép volt. Le lehetett látni a 3 m mély víz aljára. Arra is rájöttünk, hogy a nagy jacht azért nagy, hogy beleférjen a hasába egy motorcsónak és egy jet-ski. Továbbá a kikötőben parkolt egy újabb Lamborghini, mellette meg egy Rolls-Royce Phantom.

image572

Ejj. Itt az utcán két lábon jár a pénz meg a luxus, de nem baj, végülis ezt megnézni jöttünk. A két órát sikerült elütni mindenféle hülyeségekkel, mentünk erre is, arra is. Mikor visszaértünk a kocsihoz az újabb adag pénzzel, nem tudtuk bedobni, visszaadta. Ekkor esett le, hogy hétvégén valószínűleg nem kell itt sem fizetni a parkolásért. Nem baj, €3-val támogattuk a helyet, biztos szükségük van rá :D

Aztán jött a nap legdurvább része. Már említettem a Lambo melletti Rolls-t. Most ki volt nyitva a mögötte lévő ajtó, és feltűnt, ami korábban nem: bent nem mindennapi kocsik voltak. Olyan volt, mint egy galéria. Ha már kiállítás, be kéne menni, és hát igen, bementünk. Kicsit szűk volt a hely egy kiállításhoz, és tematikája sem volt túlzottan. Hogy jön egy piros Ferrari Enzo mellé egy szürke Carrera GT, aztán Aston Martin Vanquish, meg egy sárga Ferrari, amire már nem emlékszem, és egy ősrégi világoskék – talán – Bugatti? Az is furcsa volt, hogy 2 percet, ha bent töltöttünk, és már zártak is. Hja, mert nem kiállítás volt, hanem luxusgarázs, és épp érdeklődők jöttek. De rendes volt a csajtól (!), hogy hagyott nézelődni. Aztán a vevőket a Rolls-szal szállították el. Ez aztán volt valami, ilyet se szoktam látni minden nap. (Update: megtaláltam neten, igazából egy luxusautó-kölcsönzőről van szó, nyálat itt lehet csorgatni.)

kocsik

Elindultunk felfelé a hegyre a hercegi palotához. Hadd ne soroljam, hogy hány Porschét láttunk közben. Nagyon sokat. Szegény Sági ki is volt akadva, mert én mindegyiknek látványosan örültem. A herceglak tetején lobogott a zászló, szóval a jó öreg Albert otthon volt. Nézegettük a járkáló őröket, a kilátás se volt pite, és ott parkolt egy DB9-es Aston is :D Itt szeretném megemlíteni, hogy gyönyörű kovácsoltvas lámpaoszlopok és erkélyrácsok vannak itt. Utána jött a … biztos van neve, valami szép külalakú templom, és belül is jó volt a külalakja. Mindenféle híres emberek voltak benne eltemetve. De az a kemény, hogy innen kijövet is a tengerre néz a kilátás. Itt mindenhonnan lehet látni a tengert. Még egy ölég szép kertből is, amiről lenézve … á, nem lehet elmesélni. 30 m semmi, aztán fodrozódó kék hullámok, közben egy rakás sirály, meg növények a sziklán. Nem untuk meg, de még a Forma 1-es pályából nem láttunk semmit, úgyhogy továbbálltunk.

image623

Kettőnk közül valaki nagyon be akart menni az oceánográfiaptikumi vagy milyen múzeumba, de lebeszéltem róla. Meg a belépő is drága volt. Megint szép helyeken mentünk tovább, és megpillantottuk a nagy kikötőt, ami nem is olyan nagy, mint képzeltem, de elég nagy ahhoz, hogy semmiképp se híjvam kicsinek, vagy közepesnek, főleg mert nagy, de nagyobbat vártam annál, mint amit láttam. Azt hittem, hogy nagyobb lesz. Innen már látszott az alagút kijárata, és be tudtam lőni a pálya elhelyezkedését. Nem gondoltam, hogy ennyire szűk helyeken megy az egész. Az alsó rész, ahol tavaly Raikkonen kiütötte Sutilt, vagyis még tovább folytatva a vonalvezetést, szóval az utolsó szakasz civilben egy parkoló. A boxutca egy sétány. És a TV közvetítésekből nem tűnt ennyire közelinek az alsó rész a célegyeneshez. Meg a TV-ből a kikötő is nagyobbnak tűnt. Nem mondom, hogy kicsi, mert irigylésre méltó a mérete, de mégis, én megmondom őszintén, nagyobbra számítottam. Sok helyen a piros-fehér rázókövek ott vannak most is. Felmentünk gyalog a Casino-hoz, és útközben láttunk egy parkoló Ferrarit, aki kicsit ferdén állt be, hogy ki tudjon szállni, épp akkor parkolt mellé egy régi 911-es Porsche, akinek a szerencsétlen sofőrje rányitotta a Ferkára az ajtót, ráadásul a világítást is bekapcsolva felejtette. Az ilyennek rá kéne lépni a tyúkszemére. A Casino szép. Szép kocsik parkolnak előtte, most egy 612-es Ferrarin akadt meg a szemem, a két Rolls-Royce már szóra sem érdemes, és olyat láttunk, hogy lehidaltunk. Egy kék Ford Mustang parkolt ott, jött a sofőr, a kaszinó-alkalmazott kiállt vele, gyakorlatilag 2 métert tett meg, és kapott €200 borravalót. Hát. Én kevesebbért is kiálltam volna neki, gyakorlatilag €200-val kevesebbért is. :) A változatosság kedvéért itt is volt egy kert, a változatosság kedvéért ez is szép volt, de ekkor már kezdett késő lenni, úgyhogy egy japán leány turistacsoport gyűrűjében elindultunk visszafelé a pálya nyomvonalán. Sajnos nem sikerült megnézni a híres Mirabeau-Loews kombinációt, és az az alagútra ráfordító kanyar is érdekelt volna, ahol Senna verte oda egyszer az autót, és ki is esett az első helyről, nem úgy, mint a mákos Hamilton, aki kb. emiatt (is) nyert tavaly. Egy kirakatban láttam Jacques Villeneuve 1997-es világbajnok Renault motorját, és mellette a 2007-es raikkoneni VB motort. Lefényképezkedtem az öreg Fangio-val, aztán muszáj volt vennünk 1-1 F1-es sapkát, ha már itt jártunk. Ezzel kettőre bővült a gyűjteményem :)

image719

Visszefelé megint a kolléga vezetett, és megin dugóba kerültünk, de előtte még volt egy forró helyzet. Egy öreg fószer kanyarodott rá a főútra jobbról, és úgy gondolhatta, hogy jobbkézszabály van érvényben a STOP tábla ellenére, ezért csak a tőle jobbról érkezőket várta meg, majd balra nem is nézve kihajtott az útra. Szerencsére a Fiaton jók a fékek, és Sági kolléga is idejében le tudott fékezni, így a döbbeneten kívül szerencsére nem történt semmi. Ha a bácsikát megkérdeznénk, szerinte tényleg nem történt semmi, mert az egészből nem is fogott föl semmit. Ezt betudom annak, hogy még nem vagyunk összeszokva eléggé az autóval, és így vészfékezés közben nehéz arra is figyelni, hogy az ember nyomja a dudát, de megérdemelte volna a vén kecske, hogy ő is megijedjen. Olyan másfél méteren múlt a dolog. Ezután jól kiveséztük, hogy miért is kéne 60 év felett szigorú vizsgálatok és tesztek feltételévé tenni a jogosítványt.

image677

Jött a már említett dugó immár Nizzában, majd meg is álltunk összefutni a Sági gimnáziumi osztálytársai közül öttel. Az egyikük ladás :D Már akkor éreztem, hogy meglesz a közös nevező, amikor megtudván, hogy bajai vagyok, ez volt a reakció: “Várjál, ki is bajai? Vizin Laci bácsi?” :) Nem hiába, vannak még igazhitűek a világban. Jólesett ez a lelkemnek az egész napos autóellenes társaság után :D Beültünk valahova, ahol az ötök ettek mindenféle izéket, köztük kagylót, mi csak ittunk. Jó volt kicsit magyarok között lenni, de azért nem akarom túldramatizálni a helyzetet, akkora honvágy még nem dolgozik bennem, mint Rákócziban Rodostón :)

Jó volt fél 9 felé Nublues-ra zúzva a szállások felé venni az irányt. Ja, és hogy ne csak szapuljam szegény Ságit, amiért nem vonzzák a kocsik, és ma is nonstop fényképezés volt a menü :D , kiderült, hogy tetszik neki az LTE (Liquid Tension Experiment), úgyhogy adtam neki. Aki nem ismeri, annak ajánlom szíves figyelmébe. Aki simeri, és még nem járt Monacoban, az menjen el, mert nagyon megéri, gyönyörű és különleges. A többiek előbb hallgassanak LTE-t, ami a zene Monacoja, aztán mehetnek várost nézni ide :) Mondjuk a kikötőt illetően ne legyenek nagy elvárásaitok, mert szerintem nagyobbat vár az ember a TV közvetítések után, de azért szép az is, na.

Sikerült megint egy kegyetlen jó napot magunk mögött hagyni, az az igazság.

, , , , ,

9 Comments


Táplálékrul

Ittlétem 4 hete során súlyponti szerepet tölt be életemben az, hogy mit eszem. A megszokott magyar ízek már emlékek csupán. Hogy az átállás egységugrás fügvénnyel legyen leírható, arról az a hülyeség tehet, hogy nem lehet ételt cipelni repülõn, ezért Joe kilós sajtra vonatkozó kérését sem tudom teljesíteni visszafelé.

Kezdettõl fogva rá vagyok utalva kettõ táplálékbeszerzésre specializálódott egységre. Egyrészt a munkahely menzájaként mûködõ Sodexho konyha lát el bõséges kínálattal hétköznap delente, másrészt a reggelik és vacsorák elkészítésében a Géant nevû szuperhiper nyújt segítséget.

Francia kiejtéssel ez utóbbi valami “zséón” féle dolog lehet, mi angolosan csak dzsájent-ként emlegetjük. Ez nagyjából megfelel egy otthoni Tesco-nak, vagy Auchan-nak. Benne a kínálat felét Casino márkájú termékek képezik. Vettem már Casino paradicsomos halkonzervet, Casino sajtot, Casino yoghurtot, vagy például Casino mosogatószert. Tessék behelyettesíteni Tesco gazdaságost, vagy Aro-t, akinek nehezen megy a másik koordinátarendszerbe történõ transzformáció. Itt kenyeret nem lehet kapni. Van valami egész hasonló dolog, amibõl fél kiló 500 Ft-nak megfelelõ € feltt van, egyébként az itteni jó katolikusok a “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” helyett “mindennapi baguett-ünket …” használnak, ebben egészen biztos vagyok. Ez lefagyasztva, majd mikróban kiengedve is teljesen jó dolog. Hogy a kolbászt, mint a magyar hûtõszekrény elengedhetetlen részét képzõ paprikás hungarikumot (tudom, hogy elfogultan túlzásokba esem, de próbáljátok ki) valamelyest pótoljam, és emészthetõ húst is egyek, találtam triplán csomagolt vékonykolbászra emlékeztetõ dolgot, amit leginkább a cabanosssihoz tudnék hasonlítani. Létezik paprikás és penészes kivitelben is. Egyszer vettem penészeset.

image302

Amibõl itt a Géantban, meg amúgy is bõség van, az a sajt, és a tengeri herkentyûk. A sajtrészleg szerény 2 sort foglal el, duplán, és akkor még ott van a sajtpult, meg az épp akciós sajtok, valamint a bejáratnál a kiárusítás alatt lévõ sajtok. A rákokat, halakat, polipokat, csigákat és kagylókat felvonultató – szintén nem kis méretû – szekciót elsõ ottjártam óra kerülöm. A gyümölcs- és zöldségosztály kínálata szégyen, a banán zöld, a paradicsom zöld, ami még akkor is gáz, ha a piros sem finom, és mégiscsak február eleje van. Sok a rohadt, penészes dolog, viszont mindenbõl sok van, a rohadt és penészes dolgokból fõleg. A vásárlás Franciaországban vicces, mivel halvány tippünk nincs, hogy mi micsoda. Ha szerencsénk van, akkor a cetli a termék alatt van, és a felirat is árulkodó tud lenni, viszont egy paprikára nincs ráírva a francia neve, és hogy finoman fogalmazzak, nem árulkodó. Ha szerencsénk van, az épp megszólított személy tud valamicskét angolul, vagy megérti a mutogatást, és segít. Ami állandó részét képezi a bevásárlásaimnak, az a Kinder Delice szelet, amibõl 10-es csomagot veszek, az reggeli mellé jó kiegészítõ, és legalább olyankor tudom, hogy mit eszem.

Vacsorára általában ezekbõl a dolgokból válogatva eszem hideget, vagy jellemzõ még a virsli, volt példa rántottára, hotdogra, és fondue-re is. Ugyanis itt lehet kapni mikróban elkészíthetõ verziót. Ebbõl egy dobozzal 3-4 személynek ajánlják az étkezést, és mivel egyedül vagyok rá, jó sokáig kitart … mire a magam kényelmes tempójában egyálltamban benyomtam az egészet. :D
image544Hétvégente a semmittevõs napon (ez eddig a szombat volt) Sági kollégával szoktunk fõzni rendes kaját, elõször petrezselymes krumpli mellé készült hal serpenyõben, alaszkai mirelit filébõl, aztán most hétvégén rizst fõztünk, csirkemellyet pirítottunk, ami mexikói Uncle Ben’s mártással nem is volt rossz.

Aztán hétköznap ebédre ott a Sodexho menza, francia módra. Itt az ételek 90%-a nyers, és ha meg lenne sütve/fõzve/stb rendesen, akkor se lehetne eldönteni, hogy mi az. Ettem már jót, de ezt vagy a szerencsének köszönhettem, vagy rájöttem, hogy amivel elõzõ nap szerencsém volt, az aznap is ott volt a kínálatban, illetve egyszer már annyira nem akartam lutrit, hogy vittem magammal ennivalót. Aznap legalább nem izgultam. Életem legszörnyûbb ételes élményei az elmúlt két hétben történtek meg. Kettõt emelnék ki, idõrendben haladva az elsõ héten elérkezettnek láttam az idõt arra, hogy a gyanús-pulthoz (magamban csak így gondolok rá) járuljak ételt vételezni, de a nagy marhahúsdarab gusztusos kinézete által gerjesztett mögöttes remélt tartalmat csak a felsõ 2 milliméternyi réteg adta aztán nyers hús következett. A nyers húsra, mint ételre a gyomrom képtelen asszociálni, de még ha ilyen perverz ízlésem is volna, hogy enném meg? A villa kétszer meggörbült, a késsel meg csak trancsíroztam, de vágni nem lehetett, mire a bottal piszkálós kíváncsiság is elmúlt bennem. Aznap vega vágányra vágódtam.

image349

Még ennél is nagyobb próbatétel volt számomra múlt héten egy hatalmas bélszínroló. Tényleg nagy volt, mint egy kisebb hurka, gondoltam, most aztán nem maradok éhes, az tuti. Aztán a villával át akartam szúrni, hogy a késsel levágjam az elsõ falatot, de nem vitte át, hanem nyomódott be az egész, mint egy lufi. Végül ott fityegett a villámon a valami, amit az elsõ falat elcsámcsogása (mert rágni valahogy nem lehetett) után sem tudtam pontosabban szavakba önteni. Gondoltam, nekifutok megint, és rágás közben alaposabban szemügyre vettem a beltartalmat, közben a felszálló szagok is megcsapták az orrom. Érdekes fejem lehetett, ugyanis Sági kolléga mondta, hogy nyugodtan hagyjam ott. Ekkor még nem akartam feladni, magyar ember ételt nem hagy ott. Miután feldolgoztam az ízélményt, a vizuális információt, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a förtelmes szag, amit a disznóürülékhez tudnék hasonlítani leginkább (viccen kívül), úgy éreztem, hogy nem sértem meg az elõbb említett, a magyar ember és az étel kapcsolatát meghatározó szabályt, ugyanis eldöntöttem magamban, hogy ez a rózsaszín, undorítóan nyálkás és büdös izé nem étel. Szerintem valami olyasmi lehetett, hogy nagyüzemi disznóvágás alkalmával, miután végeztek a feldolgozással, de a húsdaráló még ment, észrevették, hogy pár koca elkerülte a figyelmüket, és ezeket élve, mosás nélkül átküldték a darálón, beletöltötték valamibe, majd a Sodexho megszórta prézlivel, hogy bélszínrolónak nézzen ki. Vagy a másik, kevésbé valószínû verzió az, hogy a franciák ezt meg bírják enni, sõt, szeretik. Ez esetben azt kell megállapítanom, hogy különbözõek vagyunk. mindenesetre ilyen szörnyûséget még életemben nem próbáltam megenni. Ilyenek miatt van az, hogy alábbhagyott a kísérletezgetõ kedvem, és ha van sült krumpli sült hallal, inkább nem kockáztatok.

image539

Egy ebéd €6,5 – €9, utóbbi esetben már ettél salátát, desszertet, gyümölcskelyhet is. Ennek konstans része €3,78 csak azért, mert nem itteni alkalmazott vagyok. Magyarul egy ezres a beugró a menzára. Emlékszem még gimnázium elejére, amikor 1800 Ft volt a havi menza a szigeten.

Az árakat a boltban sem szabad forintra váltani, mert akkor üres kosárral megy ki az ember, hihetetlen árak vannak. A megszokott, és azt is túlzásnak tartott otthoni értékeket itt minimum kettõvel kell szorozni. Igaz, valószínûleg az átlagfizetéseket meg még többel.

Egyébként mióta itt vagyok, az éves átlagos halfogysztásomat szerintem már beállítottam. Viszont elérte a hely, hogy a gyomrom már erõs honvágyban szenved. Mit nem adnék egy jó rakott krumpliért, lekváros fánkért.

, , , ,

1 Comment


Nizzárul

Vasárnap Sági kolléga és én Nizzába mentünk. Nizza szép. De hogy ne legyen hiányérzetetek, leírom azt is, hogy hogy jutottunk erre a következtetésre :) Hajnal 11-re volt megbeszélve, hogy felveszem a kollégát, mondván, hogy aludjuk ki magunkat, meg nem sietünk sehova. A biztonság kedvéért 11:10 felé kopogtattam, és mivel nem sietünk sehova, nem is indultunk rögtön. Azért félkor már úton voltunk, és kipécéztük a parttól nem messze húzódó, fekvőrendőrökkel gazdagon tartkított utat. Magamhoz ragadtam a sofőri feladatokat, amit akkor bántam meg, amikor megláttam a tengert, a teljesen egyenletes aszfalttal borított sétányon futó és görkorcsolyázó lányokat (voltak fiúk is, asszem), bringásokat, sétáló népeket. A víz kék, az ég kék, a napsütéstől a levegő kellemesen langyos, kb 14 °C-os, a növényzet zöld volt, és február 8-at írtunk. Az úton nagyjából 300 méterenként előztünk meg 10-20 fős biciklis csoportokat, szóval nagyon idilli volt ez a kép. A teljesség kedvéért képzeljetek a háttérbe egy kikötőt tele vitorlással, meg repdeső sirályokat. Legjobb. Felőlem itt is maradhattunk volna, de mégis tovább folytattuk utunkat. Célunk nem volt, mert lusták voltunk nevezetességeket keresni a neten, pedig baromi nehéz lett volna elolvasni azt az egy wikipedia oldalt a városról. Egy ideig mentem előre, aztán követem a “Nice center”, vagy ennek megfelelő francia táblákat, de egy idő után nem volt több tábla, úgyhogy randomra fordultam jobbra, balra, vagy semerre. Itt már parkolókereső üzemmódba kapcsoltunk, de nem úgy van az, egy darab hely nem volt sehol. Mivel amúgy sem tudtuk, hogy hol a búbánatban vagyunk, megálltunk egy kis mellékutcának is alig nevezhető helyen, hogy igénybe vegyünk a székely bácsi, illetve Judit (vagy hogy hívják a Sági GPS-én beszélő női hang gazdáját) segítségét. A műholdak keresése eltartott egy darabig, ezalatt pont előlünk állt ki egy fickó, és ott nem volt gondolkodás, szavak nélkül is tudtuk a dolgom. Éreztük, hogy meg kell becsülni az ajándék parkolóhelyet, ami ráadásul nem is volt fizetős, úgyhogy innen indultunk neki az ismeretlennek. Az sejthető volt, hogy arra van a part, amerről jöttünk, és az is, hogy arra biztos vannak dolgok, úgyhogy nem mentünk szembe a logika által diktált iránnyal (iránnyal, öcsém! Figyelsz? Figyejjé!).

image3702

Szembe jött egy játszótér, egy piac, ahol rengeteg halat, rákot, csigát, kagylót, meg egyéb gusztustalanságot lehetett kapni, láttunk csöves bát, villamost, mekdonálct, 30 m magasan futó utat, neonnal kivilágított aluljárót a 30 m magasan futó út alatt futó vasúti felüljáró alatt, igénytelen, de tényleg hót igénytelen fiúkat és lányokat, mikor hogy, hogy nem, egy naaaagy tisztásra értünk. Ez a tisztás kövekkel volt kirakva, parkokkal volt szegélyezve, és víz fakadt a szökőkútjaiból. Valami banzáj lehetett ott vagy előtte, vagy utána, mert lelátók voltak építve két oldalra. Állt a téren egy óriáskerék, amire nem voltunk restek €5-t áldozni, hiszen egyrészt biztos szép fentről a látvány, másrészt nézzük már meg, hogy hol vagyunk.

image398

Viktor figyelmébe ajánlom, hogy a fenti képen a villamossín füves területen megy a felső részen – egyszer beszélgettünk róla, hogy Budapesten valamelyik önkormányzat szerint ez megoldhatatlan. Kinéztünk onnan fentről egy valamit, ami erődnek/várnak/valami nagynak tűnt, és elindultunk abba az irányba. Közben láttunk rengeteg sikátort, állati jól nézett ki, hogy az egyik ablakból át lehetne kö … szönni a szemben lakókhoz. Sági szerint tiszta Olaszország. Állítólag Nizza régen olasz terület volt, aztán szörnyű háborúk dúltak, vagy valami volt, aztán francia lett. Nehéz lenne utánaolvasni a wikipedia vonatkozó oldalán, tényleg, de mostmár azért se! Nehogymá’.

Néha megszűntek a lehetőségek, ilyenkor random kanyarogva igyekeztünk a végcélt fejben tartva azért arra orientálódni, és kitartásunkat siker koronázta, felbaktattunk hát a magasba. Ez valami 2300 éves erőd, ha jól emlékszem, még a rómaiak meg a frankok, vagy kik veszekedtek rajta, lebontották, mégse bontották le, valami volt XIV. Lajossal is, de végül áll, és lehet róla fotózni szépet, sokat. Erre a Sági kolléga sűrűn emlékeztetett is, minden méteren muszáj volt dokumentálni a dolgokat. A kedvencem az volt, amikor lefotózott egy nagy levelű gazt, mert hogy milyen jó zöld februárban. Tényleg, csak az összes fa, meg fű, meg virágok, meg kaktuszok voltak még zöldek :)

Felérve találtunk egy játszóteret, zsonglőröket, egy 50 méteres egyenes futópályát, a két végén kerítéssel, az egyik kerítés mögött szakadékkal :D Szóval nem normálisak ezek. A kilátás fenomenálisan fantasztikus volt, ott fordultak rá a repülők a kifutóra, lent jachtok, tenger, amivel nem lehet betelni, kicsit arrébb havas hegycsúcsok. Volt ott feltárt régi temprom ( :D ) is, de ez nem izgatta a kocka agyunkat. Lefelé menet a fotózásra unszolás nem hagyott alább, gyakorlatilag 10 méterenként rekonstuálható az útvonalunk.

image4681

Erősen éhesek lévén, és mert az idő is gyorsan telt, visszaindultunk a kocsihoz, szép lassan, mindenféle dolgokat fotózva, csokiüzletbe betérve. Még le akartunk menni a parti sétányra, de marha nagy volt a dugó (lásd előző post), szabad parkoló meg semmi, és a Sági kevés ahhoz, hogy így parkoljon :D , úgyhogy Villeneuve-Loubet-ben mentünk le a partra, ott megkajáltunk, és már erősen napnyugta-szag volt, úgyhogy visszatértünk szállásainkra.

image514

Más: sokan kérdeztétek, hogy mi lett a WC dologgal. Nem szóltam róla a recepción, nem vettem másikat, vártam a sorsom, nem hiányzott a hiányzó rész. Pár napja aztán hoztak új ágyneműt, ürítették a szemetest, cserélték a törölközőt, és ennek keretében kicserélték az ülőkét is. Amikor megjöttem dolgozóból, egy új csoda fogadott, ami ugyanolyan rideg és vastag, mint az előző volt, de mivel a teherbírása ennek sem lehet jobb, nem fogom széknek használni :) Azt nem tudom, hogy anyagilag rám terhelik-e majd, ha kiderül, mindenképp szólok.

, , ,

6 Comments



SetPageWidth