Ittlétem 4 hete során súlyponti szerepet tölt be életemben az, hogy mit eszem. A megszokott magyar ízek már emlékek csupán. Hogy az átállás egységugrás fügvénnyel legyen leírható, arról az a hülyeség tehet, hogy nem lehet ételt cipelni repülõn, ezért Joe kilós sajtra vonatkozó kérését sem tudom teljesíteni visszafelé.

Kezdettõl fogva rá vagyok utalva kettõ táplálékbeszerzésre specializálódott egységre. Egyrészt a munkahely menzájaként mûködõ Sodexho konyha lát el bõséges kínálattal hétköznap delente, másrészt a reggelik és vacsorák elkészítésében a Géant nevû szuperhiper nyújt segítséget.

Francia kiejtéssel ez utóbbi valami “zséón” féle dolog lehet, mi angolosan csak dzsájent-ként emlegetjük. Ez nagyjából megfelel egy otthoni Tesco-nak, vagy Auchan-nak. Benne a kínálat felét Casino márkájú termékek képezik. Vettem már Casino paradicsomos halkonzervet, Casino sajtot, Casino yoghurtot, vagy például Casino mosogatószert. Tessék behelyettesíteni Tesco gazdaságost, vagy Aro-t, akinek nehezen megy a másik koordinátarendszerbe történõ transzformáció. Itt kenyeret nem lehet kapni. Van valami egész hasonló dolog, amibõl fél kiló 500 Ft-nak megfelelõ € feltt van, egyébként az itteni jó katolikusok a “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” helyett “mindennapi baguett-ünket …” használnak, ebben egészen biztos vagyok. Ez lefagyasztva, majd mikróban kiengedve is teljesen jó dolog. Hogy a kolbászt, mint a magyar hûtõszekrény elengedhetetlen részét képzõ paprikás hungarikumot (tudom, hogy elfogultan túlzásokba esem, de próbáljátok ki) valamelyest pótoljam, és emészthetõ húst is egyek, találtam triplán csomagolt vékonykolbászra emlékeztetõ dolgot, amit leginkább a cabanosssihoz tudnék hasonlítani. Létezik paprikás és penészes kivitelben is. Egyszer vettem penészeset.

Amibõl itt a Géantban, meg amúgy is bõség van, az a sajt, és a tengeri herkentyûk. A sajtrészleg szerény 2 sort foglal el, duplán, és akkor még ott van a sajtpult, meg az épp akciós sajtok, valamint a bejáratnál a kiárusítás alatt lévõ sajtok. A rákokat, halakat, polipokat, csigákat és kagylókat felvonultató – szintén nem kis méretû – szekciót elsõ ottjártam óra kerülöm. A gyümölcs- és zöldségosztály kínálata szégyen, a banán zöld, a paradicsom zöld, ami még akkor is gáz, ha a piros sem finom, és mégiscsak február eleje van. Sok a rohadt, penészes dolog, viszont mindenbõl sok van, a rohadt és penészes dolgokból fõleg. A vásárlás Franciaországban vicces, mivel halvány tippünk nincs, hogy mi micsoda. Ha szerencsénk van, akkor a cetli a termék alatt van, és a felirat is árulkodó tud lenni, viszont egy paprikára nincs ráírva a francia neve, és hogy finoman fogalmazzak, nem árulkodó. Ha szerencsénk van, az épp megszólított személy tud valamicskét angolul, vagy megérti a mutogatást, és segít. Ami állandó részét képezi a bevásárlásaimnak, az a Kinder Delice szelet, amibõl 10-es csomagot veszek, az reggeli mellé jó kiegészítõ, és legalább olyankor tudom, hogy mit eszem.

Vacsorára általában ezekbõl a dolgokból válogatva eszem hideget, vagy jellemzõ még a virsli, volt példa rántottára, hotdogra, és fondue-re is. Ugyanis itt lehet kapni mikróban elkészíthetõ verziót. Ebbõl egy dobozzal 3-4 személynek ajánlják az étkezést, és mivel egyedül vagyok rá, jó sokáig kitart … mire a magam kényelmes tempójában egyálltamban benyomtam az egészet.
Hétvégente a semmittevõs napon (ez eddig a szombat volt) Sági kollégával szoktunk fõzni rendes kaját, elõször petrezselymes krumpli mellé készült hal serpenyõben, alaszkai mirelit filébõl, aztán most hétvégén rizst fõztünk, csirkemellyet pirítottunk, ami mexikói Uncle Ben’s mártással nem is volt rossz.

Aztán hétköznap ebédre ott a Sodexho menza, francia módra. Itt az ételek 90%-a nyers, és ha meg lenne sütve/fõzve/stb rendesen, akkor se lehetne eldönteni, hogy mi az. Ettem már jót, de ezt vagy a szerencsének köszönhettem, vagy rájöttem, hogy amivel elõzõ nap szerencsém volt, az aznap is ott volt a kínálatban, illetve egyszer már annyira nem akartam lutrit, hogy vittem magammal ennivalót. Aznap legalább nem izgultam. Életem legszörnyûbb ételes élményei az elmúlt két hétben történtek meg. Kettõt emelnék ki, idõrendben haladva az elsõ héten elérkezettnek láttam az idõt arra, hogy a gyanús-pulthoz (magamban csak így gondolok rá) járuljak ételt vételezni, de a nagy marhahúsdarab gusztusos kinézete által gerjesztett mögöttes remélt tartalmat csak a felsõ 2 milliméternyi réteg adta aztán nyers hús következett. A nyers húsra, mint ételre a gyomrom képtelen asszociálni, de még ha ilyen perverz ízlésem is volna, hogy enném meg? A villa kétszer meggörbült, a késsel meg csak trancsíroztam, de vágni nem lehetett, mire a bottal piszkálós kíváncsiság is elmúlt bennem. Aznap vega vágányra vágódtam.

Még ennél is nagyobb próbatétel volt számomra múlt héten egy hatalmas bélszínroló. Tényleg nagy volt, mint egy kisebb hurka, gondoltam, most aztán nem maradok éhes, az tuti. Aztán a villával át akartam szúrni, hogy a késsel levágjam az elsõ falatot, de nem vitte át, hanem nyomódott be az egész, mint egy lufi. Végül ott fityegett a villámon a valami, amit az elsõ falat elcsámcsogása (mert rágni valahogy nem lehetett) után sem tudtam pontosabban szavakba önteni. Gondoltam, nekifutok megint, és rágás közben alaposabban szemügyre vettem a beltartalmat, közben a felszálló szagok is megcsapták az orrom. Érdekes fejem lehetett, ugyanis Sági kolléga mondta, hogy nyugodtan hagyjam ott. Ekkor még nem akartam feladni, magyar ember ételt nem hagy ott. Miután feldolgoztam az ízélményt, a vizuális információt, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a förtelmes szag, amit a disznóürülékhez tudnék hasonlítani leginkább (viccen kívül), úgy éreztem, hogy nem sértem meg az elõbb említett, a magyar ember és az étel kapcsolatát meghatározó szabályt, ugyanis eldöntöttem magamban, hogy ez a rózsaszín, undorítóan nyálkás és büdös izé nem étel. Szerintem valami olyasmi lehetett, hogy nagyüzemi disznóvágás alkalmával, miután végeztek a feldolgozással, de a húsdaráló még ment, észrevették, hogy pár koca elkerülte a figyelmüket, és ezeket élve, mosás nélkül átküldték a darálón, beletöltötték valamibe, majd a Sodexho megszórta prézlivel, hogy bélszínrolónak nézzen ki. Vagy a másik, kevésbé valószínû verzió az, hogy a franciák ezt meg bírják enni, sõt, szeretik. Ez esetben azt kell megállapítanom, hogy különbözõek vagyunk. mindenesetre ilyen szörnyûséget még életemben nem próbáltam megenni. Ilyenek miatt van az, hogy alábbhagyott a kísérletezgetõ kedvem, és ha van sült krumpli sült hallal, inkább nem kockáztatok.

Egy ebéd €6,5 – €9, utóbbi esetben már ettél salátát, desszertet, gyümölcskelyhet is. Ennek konstans része €3,78 csak azért, mert nem itteni alkalmazott vagyok. Magyarul egy ezres a beugró a menzára. Emlékszem még gimnázium elejére, amikor 1800 Ft volt a havi menza a szigeten.

Az árakat a boltban sem szabad forintra váltani, mert akkor üres kosárral megy ki az ember, hihetetlen árak vannak. A megszokott, és azt is túlzásnak tartott otthoni értékeket itt minimum kettõvel kell szorozni. Igaz, valószínûleg az átlagfizetéseket meg még többel.

Egyébként mióta itt vagyok, az éves átlagos halfogysztásomat szerintem már beállítottam. Viszont elérte a hely, hogy a gyomrom már erõs honvágyban szenved. Mit nem adnék egy jó rakott krumpliért, lekváros fánkért.