Elérkezett tegnap, azaz szombaton a nap, amit talán a legjobban vártam, mióta megtudtam, hogy jönnöm kell. A francia Alpok, ami korábban mind távolságban, mind pénzben mérve rettentően messze volt, most itt van közel. Már régen tudtam, hogy a meglátogatandó síterep vagy Auron, vagy Isola 2000 lesz, végül péntek délután döntöttem utóbbi mellett. Miért? Ennek jobban tetszik a neve Talán tudat alatt a Honda S2000 roadsterre asszociáltam, de ezzel be is fejeztem az autókról pofázást (de csak mára!), így is sok a panasz, hogy csak kocsikról írok.

Síruhát hoztam magammal, viszont a felszerelést itt kellett beszerezni. Tiszta szerencse, hogy az odavezető úton van egy Decathlon, ahol lehet cuccot bérelni. Mivel egy napot szántam a téli sportolásnak, korán akartam indulni. 7-kor keltem, és a biztonság kedvéért megnéztem a honlapon, hogy mikor nyitnak. Még szerencse, hogy így tettem, mert várhattam volna 9-ig az ajtajuk előtt, hogy kinyissanak. Na nem baj, gondoltam, akkor majd csak 10:30-tól csúszom. Ez naív gondolat volt. Még megálltam tankolni a szállástól 300 méterre, hogy a saját célra elégetett üzemanyag ne keveredjen a közös használatú fogyasztással, aztán irány a Decathlon. Az első ember rögtön ki is küldött az áruházból, mert a bérlés a másik épületben van. Ott meg a megszólított hölgy nem tudott angolul, ezért szólt egy kolléganőjének, aki tudott. Valóban, mert mondott angol szavakat, de valahogy nem sikerült elsőre megértenie azt a nem túl bonyolult mondatot, hogy (külön ügyeltem a kiejtésre) “I would like to rent a ski and ski boots for one day” – németesek kedvéért ez annyit tesz, hogy szeretnék sílécet és síbakancsot bérelni egy napra.  Még arra is figyeltem, hogy I would legyen, ne I’d. Erre mondta, hogy oké, menjek át a másik épületbe. Miután közöltem, hogy ezt nem fogjuk lejátszani, mert már átküldtek, úgy kerültem ide, “ja, oké”, mint aki megvilágosodott, vitt oda egy síléces részhet, és mutatta, hogy van olyanjuk, amivel lehet sétálni fel a hegyre. Ez az a rohadt vékony fajta, ami lecsúszásra alkalmatlan. Nem nem, nekem nem ilyen kell, én csak normál síelésre gondoltam, ahhoz kell carving léc. Ja, olyan is van. Odamentünk. Van-e kedvenc márkám, mit szeretnék. A mutatott léceken még kötés sem volt, úgyhogy rájöttem, hogy sokkal jobban nem érti, hogy mit szeretnék, mint ahogy elsőre gondoltam. Még jött egy felajánlás, hogy egylábas lécet ad. Szerintem a már nem először végigmondott kérésemből ekkor jutott el a “one” részig. Éreztem, hogy cselekedni kell, ha nem akarok kommunikációs nehézségek miatt lemondani az egész programról, így még alacsonyabb szinten próbálkoztam, kb úgy, hogy most elviszem, este visszahozom. “Oh, so you would like to rent the equipment?”. Az a kemény, nem a beton. Végülis az én hibám, nem mondtam elég világosan Mivel végre leesett a tantusz, mentünk az áruház megfelelő részéhez. A hölgyike kedvesen és lelkesen fordított, hogy megértsük egymást az ott dolgozó sráccal. Persze a csóka tudott angolul, sőt, értett is angolul, de ez csak később derült ki. Még a csajszi elintézte nekem, hogy profi felszerelést kapjak. Elvileg csak az volt nekik. Szerintem meg hülyeséget mondott, de annyira nem értem rá, hogy minden apró részletet tisztázzak, ha profi cucc, akkor profi cucc, csak adjátok. Elvileg volt kezdő, haladó, jól síelő, meg profi kategória. Az általam kinézett haladó (€16) áránál €6-val drágább léc egy 180-as Rossignol SC80 Bandit volt, a hátsó részén is az elejéhez hasonló felkunkorodással. Kauciónak, vagy valami hasonlónak lefoglaltak a bankkártyámról valami €850-t. Kicsit sokalltam, hogy a teljes felszerelés újkori árának több, mint dupláját kérik el biztosítéknak. Aztán később neten megnéztem, és mint kiderült, 160.000 Ft-os léccel síeltem. Ha ezt akkor tudom, fel sem megyek a hegyre Kaptam még egy Head bakancsot, meg két botot, és már csak fizetnem kellett, aztán irány Isola.

A gyors odaérésemről hamar letettem, ugyanis az út nagyon szűk volt, jobbról sziklafal, balról korlát és mögötte szakadék, és egyenes részek nélkül csak kanyarokból állt. Ha valaki nem merte nyomni neki, az nem ment, és ilyenkor feltorlódott mögötte 10-15 autó. Előzni képtelenség volt kamikaze gének nélkül. Volt, aki rendelkezett ilyen génekkel Nézni is rossz volt. Aztán pár perc múlva utolértem az ilyeneket egy araszoló busz mögött. Megérte kockáztatni. Olyan kanyaroknál is feltorlódott több autó, ahol lépésre le kellett lassítani, annyira szűk és éles volt a kanyar. Isola településig ment ez az egész, onnan egy nem egyszerű szerpentin vitt föl a hegyre. Fent első dolgom volt jegyet venni, mert már negyed 12 volt, de ebbe is került kacifánt, mert egy csaj megvette, vagy neki valaki megvette a jegyet, de fáradt volt, és nem akart síelni, úgyhogy el akarta adni nekem. Hajlottam volna a dologra, de csak úgy lehetett volna leszedni a kabátjáról a jegyet, hogy megrongáljuk, úgyhogy a pénztárnál hagytam a €28.50-t. Az enyhe vizelési ingernél nagyobb volt a síelés utáni vágy, és a bemelegítés sem volt komoly, síelni jöttem, nem bemelegíteni.

Még élénken élt bennem az emlék talán csütörtök estéről, amikor munka után elmentünk focizni a román kollégákkal. Fél órán keresztül ment a bemelegítés, passzolgatás, kapura lövés. Aztán mikor már kezdtük volna a meccset, elment a világítás, amit a következő fél órában sem sikerült visszahozni, úgyhogy úgy mentünk haza, hogy 1 órán keresztül bemelegítettünk

Erre úgyis az első lesiklást szántam, amire kinéztem egy kék pályát, és a lécet is szokni kellett. Nagyon más ez a léc, mint amikkel eddig csúsztam. Egyrészt eddig 165-ös meg 168-as lécet kaptam életem két korábbi síelésekor, ez meg egy laza 180-as. Aztán ez nem csak abszolút nagyobb, mint a többi, hanem arányaiban is más, hátrafelé hosszabb. Éreztem is mindjárt, hogy itt máshogy kell majd csinálni a dolgokat. Az első lesiklás, annak is az eleje azzal telt, hogy újra megtanultam síelni, pont úgy, ahogy bő egy éve. A pálya egyik szélétől a másikig csúszva, a felétől hóekézve, okosan fordulva, élesen kinézve a másik oldalt, kicsit engedni, de gyorsan hóeke, stb. Ez azért kellett, mert a hosszú léc sokkal jobban gyorsul, mint a rövidebb, és szokni kellett, hogy máshogy is reagál mindenre. Felül kellett írni a nagyon mélyen lévő beidegződéseket Az óvatos lecsúszás végén már néhol jobban is megeresztettem, és volt pár melegebb helyzet, de sikeresen leértem. Ezt mégegyszer meg akartam csinálni, hogy ne érjen később a kelleténél nagyobb meglepetés, de az egyik választási ponton elcsábultam egy másik kék pálya felé, amiről lefelé egy piros vezetett tovább, ami nekem erősen feketének hatott Nagyon meredek volt, és buckás, plusz viszonylag szűk. Meg is álltak páran pihenni rajta, vagy összeszedni az esés közben elszórt cuccaikat. Óvatosan ugyan, de esés nélkül leértem, és ekkor már nagyjából éreztem, hogy hogy kell ezzel a léccel menni. Irány hát a felfedező túra, térkép elő. Néhányszor lejöttem még erről a csúcsról, mindig más utat választva, aztán úgy gondoltam, hogy ideje más részeket is megnézni.

Alapvetően 3 részre bontanám a síterepet, ha valaki kérdezné Ez volt a nyugati oldal, amin belül a pályák sokszor keresztezik egymást, sok van belőlük, de mégis kb. egybe tartoznak. Innen lehetett átcsúszni az északi részhez, ahol szintén iszonyat mennyiségű pálya volt, de ez inkább magasságban, mint szélességben volt kiemelkedő. Magasabbról lehetett mélyebbre érkezni, és széltében nem fogott be akkora területet, mint az előbbi. Itt sok felvonó volt, az egyik leghosszabb pl. két másik útját is keresztezte, szóval egymás alatt/felett vittek. A hó nagyon jó minőségű volt. Ez egyrészt a nagy magassság áldása, 25xx méteren is álltam, és az alja is 1900 méter körül volt. Aztán 2 hete itt iszonyat havazások voltak, lavina is volt, ami rázúdult az útra, aztán fentragadtak magyarok is napokra. Felfelé jövet láttam is, hogy az út mellett néhol 3-4 méter magas hófal húzódik. Fent meg mégtöbb volt, és tényleg olyan minőségben, amivel még nem találkoztam, pedig óriási tapasztalatom van etéren, mondom, már két síterepen is voltam az elmúlt egy évben A hó ropogott, miközben csúsztam, viszont a felszíne meg porhó volt, de csak annyi, amennyi kell a látványos íven csúszásokhoz. Nagyon élveztem A látvány sem volt semmi. Sankt Corona (itt voltam legutóbb) és eközött az a legnagyobb különbség (a nagyjából dupla magasság és a kb tízszeres pályarendszeren túl), hogy ott a hegyen síel az ember, itt meg hegyek között. Mindenfelé havas csúcsok, viszont ilyen magasan már nincsenek fák. Lefelé haladva először csak ritkásabb és alacsonyabb fenyők vannak, aztán besűrűsödik a dolog. Az időjárás is tökéletes volt. Sehol egy felhő, tiszta kék ég, szikrázó napsütés, és zéró tolerancia szél. Maximum menetszél, de azt belekalkulálja az ember Erősen hideg volt, bár ezt nem éreztem, mert sütötte a nap a fekete ruhámat, meg mozogtam folyamatosan, viszont amikor levettem a kesztyűt fényképezéshez, akkor 3 fotó után már siettem vissza a kezemmel a kesztyűbe. Ezen az északi részen már akadt néhány durva fekete pálya, és nagyon meredek erdős részen is láttam nyomokat, volt, aki nyomta a suicideket ®

Jól elsíelgettem, de egyre erősebb lett egy inger, ami már megérkezésemkor is nyomasztott, úgyhogy elindultam vissza a nyugati pálya aljához. A szép fehér havat nem akartam kiszínezni Negyed 4 felé értem le, és ha már lent voltam, megejtettem az étkezést. Nekivetkőztem, és itt éreztem igazán, hogy cudar hideg van, igaz, ekkorra már a hegyek árnyékában ültem a völgyben. Nézegettem a térképet, hogy mi merre mennyi, és feltűnt két helyen, hogy valami átlátszó répák vannak. Aztán a feliratot olvasva rájöttem, hogy az távcső akarhat lenni, magyarán onnan szép a kilátás. Az egyik az északi rész tetején van, a másik a keleti tetején. Mivel a keleti oldalon a felvonók tovább mentek, mint máshol, ezért elindultam ahhoz a kilátóhoz, ahonnan el lehet látni a tengerig. Felfelé a kabinosban megnéztem pontosan, hogy hogy is kell majd visszajutnom, és ekkor (15:45) láttam, hogy a csúcsra felmenő felvonó épp akkor vonja fel az utolsó adag embert, úgyhogy erről lecsúsztam. Mármint szó szerint, lecsúsztam a völgybe, hogy akkor nekimegyek a keleti résznek, azon még úgysem voltam. Ez tűnt térkép alapján a legegyszerűbbnek, viszonylag kevés, igaz, jó hosszú pályák, főleg kékek. Mivel ezek sokkal tovább működtek, mint a másik kettő, ezért jól jött ki itt zárni a napot. Fel akartam menni, hogy átnézzek a hegygerincen Olaszországba, ez a kilátó ezzel kecsegtetett. A felvonó tetején kellett volna lennie a kilátónak, de kiszállva hiányérzetem volt, mert nagyjából félúton voltam a csúcsok felé. Ekkor esett le, amit lent nem vettem észre, jelesül hogy egy helyről két felvonó is indul, és én a rosszba szálltam. Vitt a tömeg, na. Még bőven volt időm, a csúcsra vivő felvonó elvileg 5 után is vitt még embert, és ekkor múlt pár perccel délután 4 óra. Lefelé egyszer rossz helyen vettem be egy kanyart, emiatt egy tányéros felvonóval is mentem egy darabon, de ebből félúton kiszálltam, mert a kilátás érdekelt elsősorban. Nem akartam kilátástalanul hazamenni Mire leértem, bezárt az a felvonó is… Na nem egy órán át jöttem le a hegyről, hanem korábban zárták. Még ment, de már nem engedtek felszállni. Ekkor még az egész keleti részt sütötte a nap, míg a nyugati oldalon már zárták az összes felvonót. Ha már így alakult, kipróbáltam néhány pályát itt is. Itt hosszú és egyszerű pályák vannak, kevés kanyarral. Azért nem rossz ez sem. Amikor 5 felé leértem egy lecsúszás végén, akkor úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt, újdonság már nem érne, ha újra felmennék, és így láttam még esélyt arra, hogy kis forgalomban jussak le. Aztán azt sem tudtam, hogy milyen gyorsan jutok vissza Nizzába, és jobb volt biztosra menni, ha már a vagyont érő lécnek nem lett semmi baja.

Egszer estem, amikor ki akartam próbálni a Sankt Coronán begyakorolt 360as-megfordulós-egyből-továbbmenős figurát. Nem volt vészes, de esésnek esés volt. Egészen megbarátkoztam a léccel, de inkább maradnék a normál carvingoknál, azok jobban tetszenek, nem beszélve arról, hogy fele-harmada az áruk. Az viszont tetszett, hogy nagyon hamar begyorsult, és kegyetlen tempóval lehetett vele menni. Szerintem főleg a hosszított hátsó rész miatt nehezebb ezzel szűken fordulni, és lassabban is reagál a mozdulatra. Megtisztítottam, bepakoltam a kocsiba, és irány Nizza. Forgalom volt rendesen, még nagyobb is, mint délelőtt, de legalább megtudtam, mit érezhetett Sági kolléga eddig A felszerelést visszavittem, de mégcsak meg sem nézték, hogy van-e valami baja a lécnek. Amúgy lett, egy 2 cm hosszú vékony karcolás lett a talprész alatt, de felkészültem rá több anyázós monológgal is, ha emiatt akárcsak egy centet is le akartak volna vonni

Nem akartak, és remélem utólag sem lesz semmi gond. Nem volt más hátra, mint előre, még megtankoltam az autót, és fél 8 felé visszaértem a szállásra. Kis kaja, kis 24, aztán nem volt probléma az elalvással.