Posts Tagged ‘Nizza’
Do you have water, folyadék?
Posted by: balota in Külföldi munka on March 22nd, 2009
Tegnap azzal szembesültem, hogy van, aki még nem tudott róla, hogy már nem vagyok Franciaországban. Valóban nem írtam róla, hogy hazahúztam, de akkor most pótolom: az elmúlt három hetet Magyarországon töltöttem. Viszont ma főhősünk (alias én) “eggyetsetétovázott, azonnyomban nyakábavetteavilágot” (utalás: Fehér ló fia). A mai napom tökéletesen megegyezik a Repülésrül posztban leírtakkal, csak egy kicsit volt más minden. Ma Zsuzsi is kikísért a reptérre, de egyből mentek is tovább, csak kiraktak, 5 perc puszi-puszi, aztán csá. A becsekkolás is olajozottan ment, tiszta profin nyomom. Itt mondta nekem egy nő a mágneskapu felé menet a címben szereplő mondatot, miszerint “Do you have water, folyadék?”
A röpüllőre felszálltam, repültem, leszálltam, vártam, megint felszálltam, megint leszálltam, és nagyjából ennyi. Kb olyan élmény, mint egy buszút, szóval hamar belejöttem, már nem ér fülig a szám másfél órán keresztül, hogy jee, házak fölött repülök 
Azért volt érdekesség, mégpedig az, hogy férfi utaskísérők voltak. A Budapest-München járaton 2 nő, 1 férfi, a München-Nizza járaton 2 férfi felosztásban. Készült is egy videó:
Persze ez a videó valahol máshol készült. Münchenben irtózatosan szar idő volt. München, erős szél, a frizura mégis tartott. De itt Nizzában TAVASZ van! “Ez már az új hatalom, a legszebb forradalom, mely gyógyít és kicserél s mindennek jó, ami él: az áldott, drága tavasz…” (Szabó Lőrinc – Március a körúton). Miután megvolt a mai kultúra is, elmesélem, hogy fognom kellett egy taxit, mert továbbra sincs hitelkártyám, ami nem feltétlenül baj, de így nem tudok kocsit bérelni, mert ahhoz kérik, és nincs Sági kollégám sem, aki kijönne értem. Választék volt, ahogy kiléptem az épületből, ott volt egy… két…, á, legalább 8 rakás taxi. Mercedes E osztály, Mercedes C osztály, Audi S8, Mercedes M osztály… álljunk meg egy szóra, Audi S8? Már léptem is oda, hogy “főnök, kőne egy fuvar”. Az utazási komfort számomra eddig ismeretlen magasságait ostromolva szeltük a kilométereket az Avenue Jack Kilby 500 felé. Két dolgon tűnődtem, először is vajon miért megyünk 40-nel, ha 110-es tábla van az út mellett, és itteni viszonylatban alig van forgalom? Másodszor pedig, mi a fenéért van egy taxisnak ilyen kegyetlenül drága autója, mikor a használatából adódóan gyepálni kell, és úgyis lehasználja? Már azon sokat spórolhatna, ha sima A8-cal cirkálna S8 helyett, de szerintem egy A4 is kielégít minden igényt a reptér és egy random pont között a közelben. Az elsőre a megoldás: 110-zel mentünk, de 40-nek érződött, olyan iszonyat jó az autó. Semmit nem érezni bent, csak a csönd van. Még a Sági által elátkozott fekvőrendőrnek álcázott dombokon is simán lazán átment, alig éreztem. Ezeken a kis Fiat 500 mindig meghalt, ha át kellett kelni rajtuk. Eddig sokszor sikerült lebeszélnem magam egy bérautós posztról, de lehet, hogy majd megírom, elvégre most tök egyedül vagyok, senki nem szól be, hogy már megint autókról írok 
A másodikra a válasz akkor tisztult le bennem, mikor a fizetésre került a sor, ugyanis €40-t fizettem. Az út 8.5 km, ami azt jelenti, hogy €4.70/km a tarifa. Ezt számoljuk át forintra, durván 1400 Ft/km jön ki. Összehasonlításképp csak annyit mondok, hogy Ferihegyen megnéztem egy 4444444-es taxit, 189 Ft/km áron dolgoznak. Amit láttam, épp egy Opel Vectra B Caravan volt. Szeretek számolgatni, menjünk hát tovább. Szeintem a végén ki se számolta a végét, csak írt egy összeget, és elkérte. Legyen csak €4 a tarifa. A kocsiban volt 162.000 km. Ebből munkára használjon belőle csak 120.000-et, és járjon mindig egy fix pont és egy x pont között, tehát a távolság feléért kap pénzt. 60.000 km × 4 €/km * 300 Ft/€ = 72.000.000 Ft. Ebből benzint vesz, biztosítást fizet, sűrűn szervízbe hordja a gépet, a maradékból meg megél, és 2 év múlva vesz egy újabb S8-as Audit. Így már értem, és nincs is több kérdésem
A lakást, ahol eddig Sági kolléga lakott, elfoglaltam, és 30 perccel a landolás után már a laptopot vettem elő Csak azért nem a netre csatlakozással kezdtem, mert előbb le kellett tennem a névjegyem, már ha értitek 
Elindultam boltba is, de szerencsére 100 m-t sem tettem meg, mikor eszembe jutott, hogy franciáék nem boltolnak vasárnap, úgyhogy így jártam. Ságinak üzenem, hogy a WC melletti vízcsapot meg kellett engedni rendesen, és így már normális tempóban tölt öblítés után. Kicsit ellentmondásos, hogy kint tök jó meleg van, idebent viszont hideg, de ilyesmin nem fogok fennakadni, úgyis gyúrtam rá lelkileg, hogy ez lesz. Egy hétig maradok, és innen izgulom végig, hogy a Fidesz így, meg az MSZP úgy, ugyanis helyzet van, Gyurcsány takarodni készül, legalábbis ezt játssza.
Nizzárul
Posted by: balota in Külföldi munka on February 11th, 2009
Vasárnap Sági kolléga és én Nizzába mentünk. Nizza szép. De hogy ne legyen hiányérzetetek, leírom azt is, hogy hogy jutottunk erre a következtetésre Hajnal 11-re volt megbeszélve, hogy felveszem a kollégát, mondván, hogy aludjuk ki magunkat, meg nem sietünk sehova. A biztonság kedvéért 11:10 felé kopogtattam, és mivel nem sietünk sehova, nem is indultunk rögtön. Azért félkor már úton voltunk, és kipécéztük a parttól nem messze húzódó, fekvőrendőrökkel gazdagon tartkított utat. Magamhoz ragadtam a sofőri feladatokat, amit akkor bántam meg, amikor megláttam a tengert, a teljesen egyenletes aszfalttal borított sétányon futó és görkorcsolyázó lányokat (voltak fiúk is, asszem), bringásokat, sétáló népeket. A víz kék, az ég kék, a napsütéstől a levegő kellemesen langyos, kb 14 °C-os, a növényzet zöld volt, és február 8-at írtunk. Az úton nagyjából 300 méterenként előztünk meg 10-20 fős biciklis csoportokat, szóval nagyon idilli volt ez a kép. A teljesség kedvéért képzeljetek a háttérbe egy kikötőt tele vitorlással, meg repdeső sirályokat. Legjobb. Felőlem itt is maradhattunk volna, de mégis tovább folytattuk utunkat. Célunk nem volt, mert lusták voltunk nevezetességeket keresni a neten, pedig baromi nehéz lett volna elolvasni azt az egy wikipedia oldalt a városról. Egy ideig mentem előre, aztán követem a “Nice center”, vagy ennek megfelelő francia táblákat, de egy idő után nem volt több tábla, úgyhogy randomra fordultam jobbra, balra, vagy semerre. Itt már parkolókereső üzemmódba kapcsoltunk, de nem úgy van az, egy darab hely nem volt sehol. Mivel amúgy sem tudtuk, hogy hol a búbánatban vagyunk, megálltunk egy kis mellékutcának is alig nevezhető helyen, hogy igénybe vegyünk a székely bácsi, illetve Judit (vagy hogy hívják a Sági GPS-én beszélő női hang gazdáját) segítségét. A műholdak keresése eltartott egy darabig, ezalatt pont előlünk állt ki egy fickó, és ott nem volt gondolkodás, szavak nélkül is tudtuk a dolgom. Éreztük, hogy meg kell becsülni az ajándék parkolóhelyet, ami ráadásul nem is volt fizetős, úgyhogy innen indultunk neki az ismeretlennek. Az sejthető volt, hogy arra van a part, amerről jöttünk, és az is, hogy arra biztos vannak dolgok, úgyhogy nem mentünk szembe a logika által diktált iránnyal (iránnyal, öcsém! Figyelsz? Figyejjé!).
Szembe jött egy játszótér, egy piac, ahol rengeteg halat, rákot, csigát, kagylót, meg egyéb gusztustalanságot lehetett kapni, láttunk csöves bát, villamost, mekdonálct, 30 m magasan futó utat, neonnal kivilágított aluljárót a 30 m magasan futó út alatt futó vasúti felüljáró alatt, igénytelen, de tényleg hót igénytelen fiúkat és lányokat, mikor hogy, hogy nem, egy naaaagy tisztásra értünk. Ez a tisztás kövekkel volt kirakva, parkokkal volt szegélyezve, és víz fakadt a szökőkútjaiból. Valami banzáj lehetett ott vagy előtte, vagy utána, mert lelátók voltak építve két oldalra. Állt a téren egy óriáskerék, amire nem voltunk restek €5-t áldozni, hiszen egyrészt biztos szép fentről a látvány, másrészt nézzük már meg, hogy hol vagyunk.
Viktor figyelmébe ajánlom, hogy a fenti képen a villamossín füves területen megy a felső részen – egyszer beszélgettünk róla, hogy Budapesten valamelyik önkormányzat szerint ez megoldhatatlan. Kinéztünk onnan fentről egy valamit, ami erődnek/várnak/valami nagynak tűnt, és elindultunk abba az irányba. Közben láttunk rengeteg sikátort, állati jól nézett ki, hogy az egyik ablakból át lehetne kö … szönni a szemben lakókhoz. Sági szerint tiszta Olaszország. Állítólag Nizza régen olasz terület volt, aztán szörnyű háborúk dúltak, vagy valami volt, aztán francia lett. Nehéz lenne utánaolvasni a wikipedia vonatkozó oldalán, tényleg, de mostmár azért se! Nehogymá’.
Néha megszűntek a lehetőségek, ilyenkor random kanyarogva igyekeztünk a végcélt fejben tartva azért arra orientálódni, és kitartásunkat siker koronázta, felbaktattunk hát a magasba. Ez valami 2300 éves erőd, ha jól emlékszem, még a rómaiak meg a frankok, vagy kik veszekedtek rajta, lebontották, mégse bontották le, valami volt XIV. Lajossal is, de végül áll, és lehet róla fotózni szépet, sokat. Erre a Sági kolléga sűrűn emlékeztetett is, minden méteren muszáj volt dokumentálni a dolgokat. A kedvencem az volt, amikor lefotózott egy nagy levelű gazt, mert hogy milyen jó zöld februárban. Tényleg, csak az összes fa, meg fű, meg virágok, meg kaktuszok voltak még zöldek
Felérve találtunk egy játszóteret, zsonglőröket, egy 50 méteres egyenes futópályát, a két végén kerítéssel, az egyik kerítés mögött szakadékkal Szóval nem normálisak ezek. A kilátás fenomenálisan fantasztikus volt, ott fordultak rá a repülők a kifutóra, lent jachtok, tenger, amivel nem lehet betelni, kicsit arrébb havas hegycsúcsok. Volt ott feltárt régi temprom ( ) is, de ez nem izgatta a kocka agyunkat. Lefelé menet a fotózásra unszolás nem hagyott alább, gyakorlatilag 10 méterenként rekonstuálható az útvonalunk.
Erősen éhesek lévén, és mert az idő is gyorsan telt, visszaindultunk a kocsihoz, szép lassan, mindenféle dolgokat fotózva, csokiüzletbe betérve. Még le akartunk menni a parti sétányra, de marha nagy volt a dugó (lásd előző post), szabad parkoló meg semmi, és a Sági kevés ahhoz, hogy így parkoljon , úgyhogy Villeneuve-Loubet-ben mentünk le a partra, ott megkajáltunk, és már erősen napnyugta-szag volt, úgyhogy visszatértünk szállásainkra.
Más: sokan kérdeztétek, hogy mi lett a WC dologgal. Nem szóltam róla a recepción, nem vettem másikat, vártam a sorsom, nem hiányzott a hiányzó rész. Pár napja aztán hoztak új ágyneműt, ürítették a szemetest, cserélték a törölközőt, és ennek keretében kicserélték az ülőkét is. Amikor megjöttem dolgozóból, egy új csoda fogadott, ami ugyanolyan rideg és vastag, mint az előző volt, de mivel a teherbírása ennek sem lehet jobb, nem fogom széknek használni Azt nem tudom, hogy anyagilag rám terhelik-e majd, ha kiderül, mindenképp szólok.
Autókrul
Posted by: balota in Külföldi munka on February 8th, 2009
Szombat késő délután elérkezettnek láttam az időt arra, hogy kimozduljak, ha már megjavulni látszott az egész héten rossz idő. Végre sütött a nap is, úgyhogy arra gondoltam, lesétálok a tengerhez. Még ki sem értem a kövesútig észrevettem, hogy egy használtautó-kereskedés mellett lakom 6 napja, de eddig ez fel sem tűnt. Mi bajom lehet, bementem, kíváncsi voltam, hogy hogyé’ mérik itt az autókat. Rögtön egymás mellett parkolt 3 SLK Mercedes, ezredforduó körüli volt mind, 10.5-12k € volt az áruk. Ez magyar valutában kb. 3 misit jelent – 8 év alatt megnegyedelődött az áruk, és nem véletlenül álltak halomra a kereskedőnél, tehát még ennyit sem érnek. A tulaj nem csinált jó befektetést velük, bár aki ilyen kocsit vesz, az nem biztos, hogy a megtérülést tartja szem előtt Aztán voltak francia kocsik, főleg Peugeot-k, átszámolva kicsit jobb árakon, mint itthon. A Smart féle divatgokartok itt is irreálisan drágák, még használtan is. 10k € egy semmire sem jó akármiért… akkor már inkább vennék egy SLK-t, az legalább élmény, és ugyanannyi pénz. Aztán tovább mentem, és újabb kereskedést láttam. Itt is volt a német kabrióból, meg BMW Z3 is, hasonló áron, továbbá 5-10 éves francia és olasz autók. Olcsó volt pl. egy korosodó Seat Ibiza, de nagyon leharcoltnak tűnt. Jó vételnek néhány 206-os benzines Peugeot tűnt, de azért túl tüzetesen nem néztem végig a kínálatot. Általában elmondható viszont, hogy a dieselek drágák. Valamiért itt az emberek diesel-mániások, az autók nagyrésze ilyen. Még Csongor kedvéért megemlítek egy 8 éves 320-as kabrió BMW-t 6500 € áron. Nem tűnt rossznak, szerencsére nem automata, és első ránézésre minden rendben tűnt rajta. Itt nem hülyeség a kabriózás, nagy feeling lehet ilyennel repeszteni a plázson Talán ezt vinném haza legszívesebben, ha ebből a 2 kereskedésből kéne választanom. Ha “válassz egyet, tiéd” alapon menne, akkor a 4 literes Jaguar-t vinném, még akkor is, ha sajnos S-type Az árát már nem tudom.
Persze eljátszottam már a gondolattal, hogy milyen lenne itt élni, itt lakni, itt dolgozni. Ha közlekedési eszközt kéne választanom, és komolyan, mindennapi használatra, azzal járni dolgozni, bevásárolni, valószínűleg motort vennék. Vagy egy öreg, olcsó kisautót, aminek úgyis mindegy. Egy autó számára Nizza és környéke, már amennyit én láttam belőle, tiszta pokol. Hiába van valakinek itt gyors coupéja, ha 50 méterenként van fekvőrendőr. Ha szabad az út, akkor is maximum két ilyen között gyorsulgatva lehet reptetni, de ahogy ma is tapasztalhattuk, ritkán szabad az út.
Tehát a forgalmasabb, nagyobb utakon gyakran van dugó, másik tipikus részei a városnak a kis utcák. Itt ezt szigorúan szó szerint kell érteni. Olyan szűk minden, hogy szörnyű. Nagyon kell figyelni, hogy ne húzza meg az ember a többieket. Ez a kis utcákon kívül a párhuzamos közlekedésre alkalmas utak többségén is igaz, kicsik a sávok. Hozzáadva ehhez, hogy az itteniek szeretnek irányjelzés nélkül sávot váltani, kész adrenalin a közlekedés. Mindig azt kell találgatni, hogy vajon ő most átjön, vagy csak nagy a kormánya holtjátéka Mondjuk ez 70-nél nem vicces. Ilyen körülmények között nem csoda, ha összeérnek sárvédők, súrlódnak felnik a padkáknál. Az itteni autókon a lökhárító is funkcióját betöltő eleme az autóknak. A következő képen lévő sérüléseket nagyjából 50 m-en belül parkoló autókon láttam.
Amúgy is azt látni, hogy majdnem mindegyik autó meg van húzva, legyen az 2-3 millió Ft-os kisautó, vagy 10+ milliós státuszszimbólum. Amelyik nem, az még túl új, és nagyon vigyáz rá a gazdája, vagy még nem volt annyit forgalomban, érted Ha itt nőttem volna fel, és biztos megélhetést jelentő állás kéne, akkor elmennék karosszéria-lakatosnak, jól el lennék látva melóval, az tuti
Még a közlekedéshez annyi, hogy baromi sűrű az úthálózat. Egymást érik az utak, körforgalmak, összekötő szakaszok. 100 m-enként le lehet térni erre-arra. Az itteniek nem udvariasak, csak mint Budapesten. Ha villogok, hogy befordulhat előttem a szembe jövő, akkor először meglepődik, aztán megköszöni, majd indul.
Két dolog volt nagyon furcsa. Az egyik, hogy a körforgalomba befelé is indexelnek, méghozzá balra (!). Ezzel valószínűleg azt akarják jelezni, hogy a következő kijáraton még nem kívánnak kimenni. Aki meg kimegy, az indexel kifelé, úgyhogy nem értem, de biztos jó. Bárcsak a párhuzamos közlekedésben is ilyen buzgóak lennének. A másik a jelzőlámpákkal kapcsolatos. Piros után jön a zöld. Ennyi.
A szállásrul
Posted by: balota in Külföldi munka on February 6th, 2009
Legutóbb a szállás elfoglalását meglebegtetve hagytam abba az írást. A reptértől autóval forgalomtól függően kb. 10 percre található a hely, ahol lakom. Nem is tudom, hogy szálloda, apartman, vagy mi ez, majd mindenki eldöntheti.
A portán egy kedves francia hölgy adta oda a szobám kulcsát, miután megtaláltuk a közös hangot, mely nélkülözi az erőltetett h(r)accsolást. A személyi igazolványomon kívül, amit készséggel átadtam, még igényt tartott €250-ra, de biztosítottam róla, hogy tőlem ugyan nem kap semmi pénzt, főleg nem ennyit, mert ha lenne is, kegyetlenül letagadnám. Végül nem derült ki, hogy ki tudná-e verni belőlem a lét, mert nem volt valami harcias, belenyugodott a helyzetbe, hogy nem kap semmit. Azért belátom, meg kellett próbálnia.
Maga a szoba/lakás/akármi sok érdekességet rejt magában. Első ránézésre az látszik (a bejárati ajtótól befelé haladva), hogy van egy akkora szoba, amit majdnem teljesen elfoglal egy franciaágy (hehe, franciaágy, érted), van még egy nagy tükör, és egy beépített szekrény akasztós és polcos résszel egyaránt. Onnan nyílik a konyha (na nem a szekrényből, ez itt nem a Narnia), de előtte jobbra van a WC és a zuhanyzó, ami teljesen kultúráltan néz ki. A konyha a kis hűtő, mikró, mosogatógép, és villanyrezsó otthona, majd jön az utolsó helyiség, egy nappalinak nevezhető szoba pótággyal, kerekasztallal, TV-vel. Innen nézve mutatja a helyet a kép. Leghátul látszik a bejárati ajtó.
Ez így semmi extra, viszont a bejegyzés itt nem ér véget, ez pedig azért van, mert szeretném megosztani veletek az itt felfedezett anomáliákat. A hálószoba- és a konyhalámpát 2-2 kapcsoló vezérli. Nem létezik ezeknek olyan kombinációja, hogy páronként mindkét kapcsoló lefelé nézzen, és ne égjeny a villany. Ez a lelkemet nem hagyta nyugodni az első napokban, de még annyi hülyeséget fedeztem fel, hogy ezt már észre sem veszem Ott van például a mosogató. El van zárva a csap, reggelre mégis nagy tócsa keletkezik a csaptelep talpánál. Talány. Ahogy azt sem értem, hogy a TV-n miért csak lefelé lehet csatornát váltani, felfelé miért nem. Sötétítőfüggöny van az ablakon, fehér átlátszó viszont nincs. Magyarul vagy sötét van, vagy belátnak a szemben lévő szállodából.
De a kedvencem a WC. A vízellátása úgy van megoldva egy ilyen szerkezetnek, hogy ha kifogy a víz, akkor egy csőből befolyik, majd egy szintmérő elzárja, hogy ne folyjon tovább. Na eleinte ez nem ment, hanem van egy kis csap a csövön, azt kell bizgetni. Először, amikor lehúztam (na mindjárt erre is kitérek), és nem töltötte újra a tárat, azt hittem, hogy elhasználtam minden lehetőségemet erre a 4 hétre, de sikerült feltalálnom magam, megnyitottam az alapból elzárt csapot, majd kezet mostam, de ezt elhamarkodtam, mert miután megtelt a tartály, folyt tovább a víz. Ezért elzártam a csapot. Akkor belenyugodtam, hogy ez ilyen, de később aztán egyszer csak magától abbahagyta, ahogy kell. Néha még baromkodik, de legtöbbször jó. Ez ilyen félautomata. Az esetek felében automata. Az öblítő gomb meg olyan, mintha két része lenne, a kisebbikre rá van írva, bele van gyártva, kitapogatható módon ott virít rajta, hogy “1/2″. A baj az, hogy maga a gomb egybe van öntve saját magával. Vagy össszeragadt az idők során. Utolsó tippem, hogy ez gyárilag egy olyan gomb, hogy csak fél vizet (?) enged át. Értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?
Amiatt, hogy nincs rendes függöny, a WC a lakás legfényesebb pontja. Hétfő reggel ezért, amikor a csipától amúgy is alig lát ki az ember a szemén, ezt a helyet választottam körömvágáshoz. Egyensúlyozni nem akartam az ülőkén, ezért lehajtottam a felső egyberészt, és arra ültem. Ezek engem általában elbírnak. Most biztos azt hiszitek, hogy egyből beszakadt alattam, de nem, máshol van a poén. Ez is kibírt sajnos, mert ennek folyománya a dráma. Történt ugyanis, hogy a felső ülőke (mi ennek a neve?) egyszer csak elfáradt. A súlyom által keltett deformálódás a nem teljesen homogén műanyag kristályszerkezetében mozgásra késztette a diszlokációkat, és az így létrejött képlékeny alakváltozás létrehozott egy olyan anyaghatárt, ahol a kötések ereje számottevően lecsökkent lokálisan, és így megindult egy repedés. Ez lavinát indítva tovaterjedt az egész cuccra, és nagy szilánkokra törve beszakadt.
Persze utólag könnyű megmagyarázni, akkor és ott ebből csak annyi jött le, hogy vágom a körmöm, majd reccs és hupp. Szitokszavak jutottak az eszembe, de csak első felindulásból, ugyanis kicsivel később már hálát rebegtem amiatt, hogy nem adtam pénzt a recepciós kisasszonynak.
A repülésrül
Posted by: balota in Külföldi munka on February 5th, 2009
Ez a kiruccanás több szempontból is úttörő vállalkozás számomra. Például még soha életemben nem jártam Franciaországban. Külföldre sem mentem még egyedül, és ilyen hosszú időre nem voltam még távol az otthonomtól. (Bár a diplomírás és záróvizsga idején voltak durva állapotok ) És a címből kitalálható, hogy még sosem utaztam utasszállító repülővel. Most ez is megdőlt, 25 és fél évig bírtam.
Egyből duplán dőlt meg a dolog, mivel nincs közvetlen járat Budapest és Nizza között. Az átszállási pont adott volt, Münchenben kellett másik gépre szállni, viszont a társaságok között választhattam, jófej volt a cég. Egyik lehetőség a Sky Europe (fapados) & Brussels Air párosítás volt. Hátránya, hogy Münchenben is be kell csekkolni a csomagokat, és hogy fapaddal kell eljutni odáig, előnye, hogy … Ja, nem volt előnye, épp ezért jöttem inkább duplán Lufthansával. Budapestről például ezzel a géppel indultam:
Az előző heti jól megérdemelt szabadságról hazafelé jövet ugyan hallottam olyasmit a rádióban, hogy a Lufthansa csődbe akar menni, plusz még sztrájkolnak is a dolgozók, de múlt vasárnapra valahogy befogták a szájukat, szóval nem volt gond.
A reptérre a Ladával mentem ki Bogi és Zoli kíséretében. Mivel Ferihegy 2-n vagy 15 éve voltam utoljára, és azt sem tudtam, hogy mi hogy megy ilyenkor, jó előre kiértünk, csepp 2 óra 15 perccel a felszállás előtt. Ami nem volt hülyeség, mert mint utóbb kiderült, valamikor később balaset volt a gyorsforgalmin, úgyhogy biztos volt olyan, aki megszívta a dolgot. Egyébként nem nagy kunszt az egész, ami kérdés felmerülhetett, azt megválaszolták a reptér kedves hölgy alkalmazottai. Persze az aggódó nagyanyai telefon nem maradhatott el, és századszorra is megerősítettem korábbi állításomat, miszerint angolul kell majd beszélni.
Az indulási idő közeledtével nekiindultam a kapunak, és a vártam a gyomorátvizsgálást, meg orrüreg-átvilágítást, de nem volt ilyen, csak a laptopot kellett kivenni a táskájából, meg kipakolni a zsebeimet, nadrágszíjat levenni, és így átmenni a mágneskapun, majd a másik végén mindent visszapakolni, felvenni. De biztos, hogy jól jártam, mert az előttem álló nő kénytelen volt levenni a csizmáját is, és őt még detektorral is megnézték.
Ezután már csak a jegyellenőrzés választott el attól, hogy felszálljak a gépre, ami 12:50 felé meg is történt. Balga módon, illetve rutintalanságból, valamint a szoftver nem ismerete miatt (és egy adag vaksiság is bejátszott) nem az ablak mellé foglaltam a jegyet, ezért a mellettem ülő legnagyobb örömére rajta keresztül próbáltam kémlelni kifelé. A pilóta megfékezte, feltette valami nagy fordulatra, nekieresztette, majd felhúzta. 20 mp múlva már csak szürkeséget lehetett látni, aztán további 2 perc emelkedés után a felhők fölé kerültünk. Ez volt talán a legnagyobb élmény. Tiszta kék ég, szikrázó napsütés, lefelé meg vattatenger. Talán 20 perc telt el, épp csak megettem a jelzésértékü szendvicset a 1.5 dl almalével, amikor már az Alpok havas vonulatait láttam lefelé nézve. A gépben nem volt semmi érdekes, csak a stewardessek. Ők olyan jó, hogy vannak. Nélkülük is simán elmenne a gép, a másodpilóta is kioszthatná a két falat szendvicset, de olyan jó rájuk nézni, hogy nagyon. Állandóan mosolyognak, szépek, és kaját osztanak.
Münchenbe érve megpróbáltam netezni a reptéri WiFivel, de fizetős volt, úgyhogy unatkoztam egyet 15:25-ig. A második gépen is nyakmeresztgetés várt rám, ha látni akartam valamit, ezúttal egy vietnámi csajszi bánta a dolgot. Mondjuk nem nagyon láttam semmit, mert ez a gép az ablaksor felett hordta a szárnyát, ráadásul a hajtómű is az én sorom ablaka mellett volt. Mindenesetre a lányt idegesíthettem, mert egy már Nizzához közeli kinézésem alkalmával eleresztett egy galambocskát, ami sürgős meghátrálásra késztetett. Hogy is mondjam… más, mint a magyar. Nem ajánlom senkinek, illúzióromboló
A nizzai repteret a tengerre építették, valami mesterséges félsziget az egész, és az Alpok miatt a gépnek először ki kell menni a víz fölé, majd ott megfordulni, hogy okosan le tudjon ereszkedni. Nem csúnya, az biztos. Kicsit durván rakta le a gépet Herr Fritz, de sikerült, és az a lényeg. A beton közepén álltunk meg, egy busz vitt tovább az épülethez, ahol felvettem a csomagjaimat, és elindultam kifelé, ahol Sági kolléga már várt.
Aznap este még bevettem a szállást is, de erről majd később.
A helyzetrül (velkámposzt)
Posted by: balota in Külföldi munka on February 4th, 2009
Kedves mindenki! Az úgy volt, hogy a munkahelyem megrendelőjének helyben volt szüksége valakire valamihez, és engem találtak alkalmasnak a feladatra, hogy Nizza mellé küldjenek egy hónapra. Nem ezért született meg e blog. Munkáról írni surmóság, mert akkor munkaidőn kívül is azzal foglalkozik az ember, vagy munkaidőben ír róla, miközben csinálhatná is. Meg úgyse érti senki, hogy mit csinálok. Legyen elég annyi, hogy – ahogy nagymamámnak is ezt mondom mindig, – telefonokba tervezek chipeket (ez így nem igaz), és angolul kell beszélni (ez sem igaz teljesen). De ha már ide kerültem Villeneuve-Loubet-be, akkor írok róla, hogy a kedves családom, barátaim, ismerőseim kicsit átélhessék, amit én.
Eddig ígéretesnek tűnik, nem rossz kaland.