Posts Tagged ‘Villeneuve-Loubet’
Száz macska, kilenc macska
Posted by: balota in Külföldi munka on March 27th, 2009
Hogy Süni is örüljön, írok egy rövidet. Sok itt a macska. Futkosásaim alatt észrevettem, hogy pár helyen az utcára dobálva hevernek cuccok. Kétségtelenül lomtalanítás folyt/folyik mostanában Villeneuve-Loubet-ben, de hogy miket dobálnak ki az emberek, az a kemény. Láttam egy gyönyörű, fából készült ágykeretet tartólécekkel, szépen megmunkálva; láttam síléceket; komplett tükörkészlet, aminek semmi baja, és hasonlók, amikre nem emlékszem. Ennyi kacatból egy otthoni réti N típusú állampolgár kiskirályságot tudna fenntartani továbbértékesítéssel 
A másik véglet (még vasárnap történt) az volt, amikor a taxival elértünk egy körforgalomba, ami előtt megállt egy autós, és az út szélén állva, a járdáról hugyolt a fűre. Rájött a szükség kérelhetetlenül, és már ez is vicces lenne, de az igazán jó dolog akkor esett le, amikor tovább haladva más szögből nyertem rápillantást a helyzetre; ekkor konstatálhattam, hogy kármentés folyik, a kérlelhetetlen szükség még az autóban rájött, és egy gyönyörű Afrika-forma éktelenkedett a nadrágján. Ilyet is látni
Hogy legyen kép is, beteszek egy fotót, ami a munkahelyen készült. Ragyogó napsütésben látszik, hogy miért szerepel az azúr a part nevében. A képen ennek nyoma sincs, de higgyétek el 
Most 8:53-kor 10 °C van, pár óra múlva lesz 21 is. Az előző posztnál ma éjfélig lehet még tippelni a sajtért annak, aki eddig nem tette meg. Indulok az utolsó itteni munkanapomra. Blogolvasók, szevasztok!
Táplálékrul
Posted by: balota in Külföldi munka on February 17th, 2009
Ittlétem 4 hete során súlyponti szerepet tölt be életemben az, hogy mit eszem. A megszokott magyar ízek már emlékek csupán. Hogy az átállás egységugrás fügvénnyel legyen leírható, arról az a hülyeség tehet, hogy nem lehet ételt cipelni repülõn, ezért Joe kilós sajtra vonatkozó kérését sem tudom teljesíteni visszafelé.
Kezdettõl fogva rá vagyok utalva kettõ táplálékbeszerzésre specializálódott egységre. Egyrészt a munkahely menzájaként mûködõ Sodexho konyha lát el bõséges kínálattal hétköznap delente, másrészt a reggelik és vacsorák elkészítésében a Géant nevû szuperhiper nyújt segítséget.
Francia kiejtéssel ez utóbbi valami “zséón” féle dolog lehet, mi angolosan csak dzsájent-ként emlegetjük. Ez nagyjából megfelel egy otthoni Tesco-nak, vagy Auchan-nak. Benne a kínálat felét Casino márkájú termékek képezik. Vettem már Casino paradicsomos halkonzervet, Casino sajtot, Casino yoghurtot, vagy például Casino mosogatószert. Tessék behelyettesíteni Tesco gazdaságost, vagy Aro-t, akinek nehezen megy a másik koordinátarendszerbe történõ transzformáció. Itt kenyeret nem lehet kapni. Van valami egész hasonló dolog, amibõl fél kiló 500 Ft-nak megfelelõ € feltt van, egyébként az itteni jó katolikusok a “mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” helyett “mindennapi baguett-ünket …” használnak, ebben egészen biztos vagyok. Ez lefagyasztva, majd mikróban kiengedve is teljesen jó dolog. Hogy a kolbászt, mint a magyar hûtõszekrény elengedhetetlen részét képzõ paprikás hungarikumot (tudom, hogy elfogultan túlzásokba esem, de próbáljátok ki) valamelyest pótoljam, és emészthetõ húst is egyek, találtam triplán csomagolt vékonykolbászra emlékeztetõ dolgot, amit leginkább a cabanosssihoz tudnék hasonlítani. Létezik paprikás és penészes kivitelben is. Egyszer vettem penészeset.
Amibõl itt a Géantban, meg amúgy is bõség van, az a sajt, és a tengeri herkentyûk. A sajtrészleg szerény 2 sort foglal el, duplán, és akkor még ott van a sajtpult, meg az épp akciós sajtok, valamint a bejáratnál a kiárusítás alatt lévõ sajtok. A rákokat, halakat, polipokat, csigákat és kagylókat felvonultató – szintén nem kis méretû – szekciót elsõ ottjártam óra kerülöm. A gyümölcs- és zöldségosztály kínálata szégyen, a banán zöld, a paradicsom zöld, ami még akkor is gáz, ha a piros sem finom, és mégiscsak február eleje van. Sok a rohadt, penészes dolog, viszont mindenbõl sok van, a rohadt és penészes dolgokból fõleg. A vásárlás Franciaországban vicces, mivel halvány tippünk nincs, hogy mi micsoda. Ha szerencsénk van, akkor a cetli a termék alatt van, és a felirat is árulkodó tud lenni, viszont egy paprikára nincs ráírva a francia neve, és hogy finoman fogalmazzak, nem árulkodó. Ha szerencsénk van, az épp megszólított személy tud valamicskét angolul, vagy megérti a mutogatást, és segít. Ami állandó részét képezi a bevásárlásaimnak, az a Kinder Delice szelet, amibõl 10-es csomagot veszek, az reggeli mellé jó kiegészítõ, és legalább olyankor tudom, hogy mit eszem.
Vacsorára általában ezekbõl a dolgokból válogatva eszem hideget, vagy jellemzõ még a virsli, volt példa rántottára, hotdogra, és fondue-re is. Ugyanis itt lehet kapni mikróban elkészíthetõ verziót. Ebbõl egy dobozzal 3-4 személynek ajánlják az étkezést, és mivel egyedül vagyok rá, jó sokáig kitart … mire a magam kényelmes tempójában egyálltamban benyomtam az egészet.
Hétvégente a semmittevõs napon (ez eddig a szombat volt) Sági kollégával szoktunk fõzni rendes kaját, elõször petrezselymes krumpli mellé készült hal serpenyõben, alaszkai mirelit filébõl, aztán most hétvégén rizst fõztünk, csirkemellyet pirítottunk, ami mexikói Uncle Ben’s mártással nem is volt rossz.
Aztán hétköznap ebédre ott a Sodexho menza, francia módra. Itt az ételek 90%-a nyers, és ha meg lenne sütve/fõzve/stb rendesen, akkor se lehetne eldönteni, hogy mi az. Ettem már jót, de ezt vagy a szerencsének köszönhettem, vagy rájöttem, hogy amivel elõzõ nap szerencsém volt, az aznap is ott volt a kínálatban, illetve egyszer már annyira nem akartam lutrit, hogy vittem magammal ennivalót. Aznap legalább nem izgultam. Életem legszörnyûbb ételes élményei az elmúlt két hétben történtek meg. Kettõt emelnék ki, idõrendben haladva az elsõ héten elérkezettnek láttam az idõt arra, hogy a gyanús-pulthoz (magamban csak így gondolok rá) járuljak ételt vételezni, de a nagy marhahúsdarab gusztusos kinézete által gerjesztett mögöttes remélt tartalmat csak a felsõ 2 milliméternyi réteg adta aztán nyers hús következett. A nyers húsra, mint ételre a gyomrom képtelen asszociálni, de még ha ilyen perverz ízlésem is volna, hogy enném meg? A villa kétszer meggörbült, a késsel meg csak trancsíroztam, de vágni nem lehetett, mire a bottal piszkálós kíváncsiság is elmúlt bennem. Aznap vega vágányra vágódtam.
Még ennél is nagyobb próbatétel volt számomra múlt héten egy hatalmas bélszínroló. Tényleg nagy volt, mint egy kisebb hurka, gondoltam, most aztán nem maradok éhes, az tuti. Aztán a villával át akartam szúrni, hogy a késsel levágjam az elsõ falatot, de nem vitte át, hanem nyomódott be az egész, mint egy lufi. Végül ott fityegett a villámon a valami, amit az elsõ falat elcsámcsogása (mert rágni valahogy nem lehetett) után sem tudtam pontosabban szavakba önteni. Gondoltam, nekifutok megint, és rágás közben alaposabban szemügyre vettem a beltartalmat, közben a felszálló szagok is megcsapták az orrom. Érdekes fejem lehetett, ugyanis Sági kolléga mondta, hogy nyugodtan hagyjam ott. Ekkor még nem akartam feladni, magyar ember ételt nem hagy ott. Miután feldolgoztam az ízélményt, a vizuális információt, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a förtelmes szag, amit a disznóürülékhez tudnék hasonlítani leginkább (viccen kívül), úgy éreztem, hogy nem sértem meg az elõbb említett, a magyar ember és az étel kapcsolatát meghatározó szabályt, ugyanis eldöntöttem magamban, hogy ez a rózsaszín, undorítóan nyálkás és büdös izé nem étel. Szerintem valami olyasmi lehetett, hogy nagyüzemi disznóvágás alkalmával, miután végeztek a feldolgozással, de a húsdaráló még ment, észrevették, hogy pár koca elkerülte a figyelmüket, és ezeket élve, mosás nélkül átküldték a darálón, beletöltötték valamibe, majd a Sodexho megszórta prézlivel, hogy bélszínrolónak nézzen ki. Vagy a másik, kevésbé valószínû verzió az, hogy a franciák ezt meg bírják enni, sõt, szeretik. Ez esetben azt kell megállapítanom, hogy különbözõek vagyunk. mindenesetre ilyen szörnyûséget még életemben nem próbáltam megenni. Ilyenek miatt van az, hogy alábbhagyott a kísérletezgetõ kedvem, és ha van sült krumpli sült hallal, inkább nem kockáztatok.
Egy ebéd €6,5 – €9, utóbbi esetben már ettél salátát, desszertet, gyümölcskelyhet is. Ennek konstans része €3,78 csak azért, mert nem itteni alkalmazott vagyok. Magyarul egy ezres a beugró a menzára. Emlékszem még gimnázium elejére, amikor 1800 Ft volt a havi menza a szigeten.
Az árakat a boltban sem szabad forintra váltani, mert akkor üres kosárral megy ki az ember, hihetetlen árak vannak. A megszokott, és azt is túlzásnak tartott otthoni értékeket itt minimum kettõvel kell szorozni. Igaz, valószínûleg az átlagfizetéseket meg még többel.
Egyébként mióta itt vagyok, az éves átlagos halfogysztásomat szerintem már beállítottam. Viszont elérte a hely, hogy a gyomrom már erõs honvágyban szenved. Mit nem adnék egy jó rakott krumpliért, lekváros fánkért.
Nizzárul
Posted by: balota in Külföldi munka on February 11th, 2009
Vasárnap Sági kolléga és én Nizzába mentünk. Nizza szép. De hogy ne legyen hiányérzetetek, leírom azt is, hogy hogy jutottunk erre a következtetésre Hajnal 11-re volt megbeszélve, hogy felveszem a kollégát, mondván, hogy aludjuk ki magunkat, meg nem sietünk sehova. A biztonság kedvéért 11:10 felé kopogtattam, és mivel nem sietünk sehova, nem is indultunk rögtön. Azért félkor már úton voltunk, és kipécéztük a parttól nem messze húzódó, fekvőrendőrökkel gazdagon tartkított utat. Magamhoz ragadtam a sofőri feladatokat, amit akkor bántam meg, amikor megláttam a tengert, a teljesen egyenletes aszfalttal borított sétányon futó és görkorcsolyázó lányokat (voltak fiúk is, asszem), bringásokat, sétáló népeket. A víz kék, az ég kék, a napsütéstől a levegő kellemesen langyos, kb 14 °C-os, a növényzet zöld volt, és február 8-at írtunk. Az úton nagyjából 300 méterenként előztünk meg 10-20 fős biciklis csoportokat, szóval nagyon idilli volt ez a kép. A teljesség kedvéért képzeljetek a háttérbe egy kikötőt tele vitorlással, meg repdeső sirályokat. Legjobb. Felőlem itt is maradhattunk volna, de mégis tovább folytattuk utunkat. Célunk nem volt, mert lusták voltunk nevezetességeket keresni a neten, pedig baromi nehéz lett volna elolvasni azt az egy wikipedia oldalt a városról. Egy ideig mentem előre, aztán követem a “Nice center”, vagy ennek megfelelő francia táblákat, de egy idő után nem volt több tábla, úgyhogy randomra fordultam jobbra, balra, vagy semerre. Itt már parkolókereső üzemmódba kapcsoltunk, de nem úgy van az, egy darab hely nem volt sehol. Mivel amúgy sem tudtuk, hogy hol a búbánatban vagyunk, megálltunk egy kis mellékutcának is alig nevezhető helyen, hogy igénybe vegyünk a székely bácsi, illetve Judit (vagy hogy hívják a Sági GPS-én beszélő női hang gazdáját) segítségét. A műholdak keresése eltartott egy darabig, ezalatt pont előlünk állt ki egy fickó, és ott nem volt gondolkodás, szavak nélkül is tudtuk a dolgom. Éreztük, hogy meg kell becsülni az ajándék parkolóhelyet, ami ráadásul nem is volt fizetős, úgyhogy innen indultunk neki az ismeretlennek. Az sejthető volt, hogy arra van a part, amerről jöttünk, és az is, hogy arra biztos vannak dolgok, úgyhogy nem mentünk szembe a logika által diktált iránnyal (iránnyal, öcsém! Figyelsz? Figyejjé!).
Szembe jött egy játszótér, egy piac, ahol rengeteg halat, rákot, csigát, kagylót, meg egyéb gusztustalanságot lehetett kapni, láttunk csöves bát, villamost, mekdonálct, 30 m magasan futó utat, neonnal kivilágított aluljárót a 30 m magasan futó út alatt futó vasúti felüljáró alatt, igénytelen, de tényleg hót igénytelen fiúkat és lányokat, mikor hogy, hogy nem, egy naaaagy tisztásra értünk. Ez a tisztás kövekkel volt kirakva, parkokkal volt szegélyezve, és víz fakadt a szökőkútjaiból. Valami banzáj lehetett ott vagy előtte, vagy utána, mert lelátók voltak építve két oldalra. Állt a téren egy óriáskerék, amire nem voltunk restek €5-t áldozni, hiszen egyrészt biztos szép fentről a látvány, másrészt nézzük már meg, hogy hol vagyunk.
Viktor figyelmébe ajánlom, hogy a fenti képen a villamossín füves területen megy a felső részen – egyszer beszélgettünk róla, hogy Budapesten valamelyik önkormányzat szerint ez megoldhatatlan. Kinéztünk onnan fentről egy valamit, ami erődnek/várnak/valami nagynak tűnt, és elindultunk abba az irányba. Közben láttunk rengeteg sikátort, állati jól nézett ki, hogy az egyik ablakból át lehetne kö … szönni a szemben lakókhoz. Sági szerint tiszta Olaszország. Állítólag Nizza régen olasz terület volt, aztán szörnyű háborúk dúltak, vagy valami volt, aztán francia lett. Nehéz lenne utánaolvasni a wikipedia vonatkozó oldalán, tényleg, de mostmár azért se! Nehogymá’.
Néha megszűntek a lehetőségek, ilyenkor random kanyarogva igyekeztünk a végcélt fejben tartva azért arra orientálódni, és kitartásunkat siker koronázta, felbaktattunk hát a magasba. Ez valami 2300 éves erőd, ha jól emlékszem, még a rómaiak meg a frankok, vagy kik veszekedtek rajta, lebontották, mégse bontották le, valami volt XIV. Lajossal is, de végül áll, és lehet róla fotózni szépet, sokat. Erre a Sági kolléga sűrűn emlékeztetett is, minden méteren muszáj volt dokumentálni a dolgokat. A kedvencem az volt, amikor lefotózott egy nagy levelű gazt, mert hogy milyen jó zöld februárban. Tényleg, csak az összes fa, meg fű, meg virágok, meg kaktuszok voltak még zöldek
Felérve találtunk egy játszóteret, zsonglőröket, egy 50 méteres egyenes futópályát, a két végén kerítéssel, az egyik kerítés mögött szakadékkal Szóval nem normálisak ezek. A kilátás fenomenálisan fantasztikus volt, ott fordultak rá a repülők a kifutóra, lent jachtok, tenger, amivel nem lehet betelni, kicsit arrébb havas hegycsúcsok. Volt ott feltárt régi temprom ( ) is, de ez nem izgatta a kocka agyunkat. Lefelé menet a fotózásra unszolás nem hagyott alább, gyakorlatilag 10 méterenként rekonstuálható az útvonalunk.
Erősen éhesek lévén, és mert az idő is gyorsan telt, visszaindultunk a kocsihoz, szép lassan, mindenféle dolgokat fotózva, csokiüzletbe betérve. Még le akartunk menni a parti sétányra, de marha nagy volt a dugó (lásd előző post), szabad parkoló meg semmi, és a Sági kevés ahhoz, hogy így parkoljon , úgyhogy Villeneuve-Loubet-ben mentünk le a partra, ott megkajáltunk, és már erősen napnyugta-szag volt, úgyhogy visszatértünk szállásainkra.
Más: sokan kérdeztétek, hogy mi lett a WC dologgal. Nem szóltam róla a recepción, nem vettem másikat, vártam a sorsom, nem hiányzott a hiányzó rész. Pár napja aztán hoztak új ágyneműt, ürítették a szemetest, cserélték a törölközőt, és ennek keretében kicserélték az ülőkét is. Amikor megjöttem dolgozóból, egy új csoda fogadott, ami ugyanolyan rideg és vastag, mint az előző volt, de mivel a teherbírása ennek sem lehet jobb, nem fogom széknek használni Azt nem tudom, hogy anyagilag rám terhelik-e majd, ha kiderül, mindenképp szólok.
A szállásrul
Posted by: balota in Külföldi munka on February 6th, 2009
Legutóbb a szállás elfoglalását meglebegtetve hagytam abba az írást. A reptértől autóval forgalomtól függően kb. 10 percre található a hely, ahol lakom. Nem is tudom, hogy szálloda, apartman, vagy mi ez, majd mindenki eldöntheti.
A portán egy kedves francia hölgy adta oda a szobám kulcsát, miután megtaláltuk a közös hangot, mely nélkülözi az erőltetett h(r)accsolást. A személyi igazolványomon kívül, amit készséggel átadtam, még igényt tartott €250-ra, de biztosítottam róla, hogy tőlem ugyan nem kap semmi pénzt, főleg nem ennyit, mert ha lenne is, kegyetlenül letagadnám. Végül nem derült ki, hogy ki tudná-e verni belőlem a lét, mert nem volt valami harcias, belenyugodott a helyzetbe, hogy nem kap semmit. Azért belátom, meg kellett próbálnia.
Maga a szoba/lakás/akármi sok érdekességet rejt magában. Első ránézésre az látszik (a bejárati ajtótól befelé haladva), hogy van egy akkora szoba, amit majdnem teljesen elfoglal egy franciaágy (hehe, franciaágy, érted), van még egy nagy tükör, és egy beépített szekrény akasztós és polcos résszel egyaránt. Onnan nyílik a konyha (na nem a szekrényből, ez itt nem a Narnia), de előtte jobbra van a WC és a zuhanyzó, ami teljesen kultúráltan néz ki. A konyha a kis hűtő, mikró, mosogatógép, és villanyrezsó otthona, majd jön az utolsó helyiség, egy nappalinak nevezhető szoba pótággyal, kerekasztallal, TV-vel. Innen nézve mutatja a helyet a kép. Leghátul látszik a bejárati ajtó.
Ez így semmi extra, viszont a bejegyzés itt nem ér véget, ez pedig azért van, mert szeretném megosztani veletek az itt felfedezett anomáliákat. A hálószoba- és a konyhalámpát 2-2 kapcsoló vezérli. Nem létezik ezeknek olyan kombinációja, hogy páronként mindkét kapcsoló lefelé nézzen, és ne égjeny a villany. Ez a lelkemet nem hagyta nyugodni az első napokban, de még annyi hülyeséget fedeztem fel, hogy ezt már észre sem veszem Ott van például a mosogató. El van zárva a csap, reggelre mégis nagy tócsa keletkezik a csaptelep talpánál. Talány. Ahogy azt sem értem, hogy a TV-n miért csak lefelé lehet csatornát váltani, felfelé miért nem. Sötétítőfüggöny van az ablakon, fehér átlátszó viszont nincs. Magyarul vagy sötét van, vagy belátnak a szemben lévő szállodából.
De a kedvencem a WC. A vízellátása úgy van megoldva egy ilyen szerkezetnek, hogy ha kifogy a víz, akkor egy csőből befolyik, majd egy szintmérő elzárja, hogy ne folyjon tovább. Na eleinte ez nem ment, hanem van egy kis csap a csövön, azt kell bizgetni. Először, amikor lehúztam (na mindjárt erre is kitérek), és nem töltötte újra a tárat, azt hittem, hogy elhasználtam minden lehetőségemet erre a 4 hétre, de sikerült feltalálnom magam, megnyitottam az alapból elzárt csapot, majd kezet mostam, de ezt elhamarkodtam, mert miután megtelt a tartály, folyt tovább a víz. Ezért elzártam a csapot. Akkor belenyugodtam, hogy ez ilyen, de később aztán egyszer csak magától abbahagyta, ahogy kell. Néha még baromkodik, de legtöbbször jó. Ez ilyen félautomata. Az esetek felében automata. Az öblítő gomb meg olyan, mintha két része lenne, a kisebbikre rá van írva, bele van gyártva, kitapogatható módon ott virít rajta, hogy “1/2″. A baj az, hogy maga a gomb egybe van öntve saját magával. Vagy össszeragadt az idők során. Utolsó tippem, hogy ez gyárilag egy olyan gomb, hogy csak fél vizet (?) enged át. Értem én, hogy gőzgép, de mi hajcsa?
Amiatt, hogy nincs rendes függöny, a WC a lakás legfényesebb pontja. Hétfő reggel ezért, amikor a csipától amúgy is alig lát ki az ember a szemén, ezt a helyet választottam körömvágáshoz. Egyensúlyozni nem akartam az ülőkén, ezért lehajtottam a felső egyberészt, és arra ültem. Ezek engem általában elbírnak. Most biztos azt hiszitek, hogy egyből beszakadt alattam, de nem, máshol van a poén. Ez is kibírt sajnos, mert ennek folyománya a dráma. Történt ugyanis, hogy a felső ülőke (mi ennek a neve?) egyszer csak elfáradt. A súlyom által keltett deformálódás a nem teljesen homogén műanyag kristályszerkezetében mozgásra késztette a diszlokációkat, és az így létrejött képlékeny alakváltozás létrehozott egy olyan anyaghatárt, ahol a kötések ereje számottevően lecsökkent lokálisan, és így megindult egy repedés. Ez lavinát indítva tovaterjedt az egész cuccra, és nagy szilánkokra törve beszakadt.
Persze utólag könnyű megmagyarázni, akkor és ott ebből csak annyi jött le, hogy vágom a körmöm, majd reccs és hupp. Szitokszavak jutottak az eszembe, de csak első felindulásból, ugyanis kicsivel később már hálát rebegtem amiatt, hogy nem adtam pénzt a recepciós kisasszonynak.
A helyzetrül (velkámposzt)
Posted by: balota in Külföldi munka on February 4th, 2009
Kedves mindenki! Az úgy volt, hogy a munkahelyem megrendelőjének helyben volt szüksége valakire valamihez, és engem találtak alkalmasnak a feladatra, hogy Nizza mellé küldjenek egy hónapra. Nem ezért született meg e blog. Munkáról írni surmóság, mert akkor munkaidőn kívül is azzal foglalkozik az ember, vagy munkaidőben ír róla, miközben csinálhatná is. Meg úgyse érti senki, hogy mit csinálok. Legyen elég annyi, hogy – ahogy nagymamámnak is ezt mondom mindig, – telefonokba tervezek chipeket (ez így nem igaz), és angolul kell beszélni (ez sem igaz teljesen). De ha már ide kerültem Villeneuve-Loubet-be, akkor írok róla, hogy a kedves családom, barátaim, ismerőseim kicsit átélhessék, amit én.
Eddig ígéretesnek tűnik, nem rossz kaland.